KENNETH COPELAND
Űzd ki a városból
Álljatok hát elő… felsaruzván lábaitokat a békesség Evangéliumának készségével. - Efézus 6:14-15
Felkészülés. Ha szellemi hadviselésről beszélünk, jól teszed, ha az emlékezetedbe vésed ezt a szót.
A legtöbb hívő nem igazán foglalkozik ezzel. Nem készítik fel magukat előre. Addig játszadoznak, amíg az ördög lép egyet. Akkor felugranak, próbálnak harcolni ellene az Igével… és általában elvesztik a csatát.
Én is így tettem, ameddig az Úr meg nem tanított valamire. Általában akkor kezdtem el imádkozni az összejöveteleim sikeréért, amikor elkezdődtek. Amikor a sátán támadást intézett egy irányból az összejövetelek ellen, megharcoltam vele ott. Aztán fordult egyet, támadást indított egy másik területen, és megharcoltam vele ott is.
Egyik nap az Úr megmutatta nekem, hogy mivel mindig az utolsó pillanatig vártam, hogy elfoglaljam a harci helyemet, a sátánnak ezzel időt adtam, hogy felépítse az erősségeit ellenem. Ezért sok csatámat elvesztettem. Akkor az Úr mondott valamit, amit soha nem felejtek el: „Ha Al Caponét kirúgták volna Chicagóból, amikor még egy kisstílű bűnöző volt, nem lett volna nehéz dolguk. De addig vártak, amíg nagyágyúvá vált, védett pozícióban. Ekkor már egy hadsereg kellett ahhoz, hogy legyőzzék.”
Amikor ezt meghallottam, elhatároztam, hogy soha nem leszek felkészületlen. Hetekkel korábban elkezdtem imádkozni az összejövetelekért, szellemileg megalapoztam azokat még azelőtt, hogy elkezdődtek volna. Nem hagytam, hogy a sátán lövészárkot építsen a csapatainak, hanem inkább én támadtam meg őt, még mielőtt egy talpalatnyi földterületet szerezhetett volna. Amikor ezt megtettem, több győzelemben volt részem, mint valaha.
Ne engedd, hogy az ördög elkapjon, amikor nem vigyázol. Kezdj el most imádkozni, és a hit szavát szólni a családod, a vállalkozásod, a gyülekezeted fölött. Saruzd fel a lábadat a békesség Evangéliumának készségével. Amikor majd a sátán bajt akar okozni, jól fel leszel szerelve ahhoz, hogy kiűzd a városból.
Igei olvasmány: 1 Sámuel 17:12-51









