GLORIA COPELAND
Feljebb, mint kérjük, vagy elgondoljuk
Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál többet szólok nyelveken. – 1Korinthus 14: 18
Kevés bibliai dolog körül csaptak az emberek olyan nagy hűhót, mint a nyelveken szólás. Gyülekezetek szakadtak szét, és sokakat üldöztek, vagy megöltek emiatt. Ki áll e mögött? Maga a sátán. Annyira meg van rémülve amiatt, hogy tudunk nyelveken imádkozni, hogy állandóan el akarja lopni tőlünk üldözések és viszálykodás révén.
A sátán tudja (még ha mi nem is), hogy a nyelveken való ima az egyetlen mód arra, hogy a megértésünkön túlhaladva imádkozzunk. Ezt az eszközt Isten adta nekünk, hogy belelássunk a Szellem gondolataiba. Amikor nyelveken imádkozunk, „mozgásba hozzuk” a Szent Szellemet a bensőnkben, és Ő tanít minket, világosságot ad nekünk. Ha látni akarod, hogy mi mindent tud elvégezni a nyelvek imája, figyeld meg Pál apostolt. Ő azt mondta, többet imádkozik nyelveken, mint az egész korinthusi gyülekezet, és ő írta az Újszövetség nagy részét!
Vagy az első gyülekezet Jeruzsálemben. Nem volt Újszövetségük, amit olvashattak volna. Nem tudtak odalapozni az efézusi levélhez, hogy megnézzék, mi Isten terve az életükre nézve. Egyszerűen addig imádkoztak nyelveken, amíg kijelentést nem kaptak Istentől. Nem volt más módszerük. És ezzel felforgatták az egész világot. Néhány évvel ezelőtt Isten arra indított engem, hogy naponta egy órát imádkozzak nyelveken. Miután ezt elkezdtem, találkoztam olyan keresztényekkel, akiknek Isten ugyanezt mutatta. Az egész világon arra vezeti a hívőket, hogy töltsenek időt a Szellemben való imádsággal.
Ha még nem kötelezted el magad, hogy minden nap imádkozol nyelveken, akkor most tedd meg. Tégy félre minden ellenvetést és zűrzavart, amit a sátán okozott ebben, és mondd ezt: „Uram, megteszem. Nem érdekel, mit mond a sátán. Nem érdekel, mit mondanak mások. Tudom, hogy olyan jó terveid vannak az életemre nézve, amiket az értelmem fel sem tud fogni – olyan dolgok, amelyek afölött vannak, mint amit kérnék, vagy el tudnék képzelni. És a Szellemben való ima által meghallom ezeket.”
Ne foglalkozz az ellenség piszkálódásaival. „Csatlakozz rá” Isten elméjére. Szóld az Ő bölcsességét. Imádkozz ma Szellemben!
Igei olvasmány: Ésaiás 28: 9-12








