KENNETH COPELAND
Fogadd be Isten emberét
Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. – János 13: 20
Se szeri, se száma, az újjászületett, Szent Szellemmel teljes kereszténynek, aki szombat esti összejöveteleken ízekre szedi a pásztorát, majd elvárja, hogy vasárnap reggel a hit imáját imádkozza érte!
Folyamatosan kritizálják az evangélistákat és a prédikátorokat, akiket Isten küldött, hogy szolgáljanak feléjük – aztán csodálkoznak, hogy szellemi szárazság van a gyülekezetükben. A legtöbben nem is gondolják meg, hogy ilyenkor Jézus szolgálatát kritizálják. Isten Igéje szerint ugyanis valóban ezt teszik. Jézus azt mondta: „Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be.”
Tudom, hogy a szolgálók néha elbuknak. Tudom, hogy követnek el hibákat. Jézus tudta, hogy így lesz. Mégis azt mondta: „Ha befogadjátok őket, engem fogadtok be.” Ha azt gondolod, hogy valamelyik prédikátor nem az Igét tanítja, imádkozz érte. Ha nincs más mód, ne végy részt az alkalmain. De az Ige azt mondja: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.” (Róma 14: 4) Az Evangélium szolgálói nem a te szolgálóid, hanem Istené. Akár igazuk van, akár nem, szeresd és tiszteld őket – ha másért nem, azért, hogy megtiszteld az Urat, aki küldte őket. Tanuld meg azzal a tisztelettel befogadni Isten szolgálóját, akit Jézus küld hozzád, amivel magát az Urat tisztelnéd meg. Így óriási szellemi erőnek nyitsz ajtót. Módot adsz Istennek, hogy betöltse a szükségeidet. Isten kenete fog kiáradni feléd Isten embere által.
Ne engedd, hogy a kritizálás megakadályozza a Szent Szellem kenetének kiáradását. Aztán készülj fel az áldásra – mert garantálom, hogy az Úr nem fogja visszatartani tőled!
Igei olvasmány: 4 Mózes 12: 1-16









