KENNETH COPELAND
Mondd el a jó hírt
Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek Igéjét. – 2Korinthus 5: 19
Nagyon kevés elveszett ember hallja a valódi evangéliumot – a jó hírt – manapság. Miért? Mert keresztények sokasága foglalkozik azzal, hogy azt hirdesse a világnak: Isten haragszik rájuk, mert ők olyan rettentő rosszak.
Egyesek ezt jó hírnek nevezik – de nem az! És nem ilyen dolgok hirdetésére küldött el minket Isten.
Ő a békéltetés Igéjét bízta ránk!
Azért küldött minket, hogy elmondjuk a jó hírt: Isten visszaállította a harmóniát, a közösséget Önmaga és az ember (minden ember) között. Nem csak a hívőkre nézve. Nem csak a gyülekezetedbe járó hívőkre, hanem mindenkire! Ez így van. Isten a legelvetemültebb bűnöst is éppúgy megbékéltette magával, mint téged. Nézzük meg a Róma 5: 10-et, és megérted, miről beszélek. Így szól a vers: „mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel az Ő Fiának halála által.” Megbékéltettünk. Ez múlt idő. Isten már helyreállította a közösséget Önmaga és a világ között. Akkor tette, amikor Jézuson kívül még nem volt a földön senki, aki hitt volna az újjászületésben. Akkor, amikor még az egész világ bűnben élt.
Jézus halála és feltámadása által Isten minden férfit, nőt és gyermeket megtisztított; megbocsátott nekünk, és helyreállította a Vele való közösségünket. Most annyit kell tennünk, hogy mindegyikünk elfogadja a jó hírt.
Ez az a jó hír, az Ige, amit Isten adott nekünk. Ezt kell megosztanunk az elveszettekkel. Ha megtesszük, garantáltan nem lesznek sokáig elveszettek!
Igei olvasmány: 2.Korinthus 5: 10-21
[1] A King James-féle bibliafordítás alapján










