Látogatók

3.png0.png6.png2.png8.png7.png8.png
Ma262
Tegnap537
Ezen a héten6331
Ebben a hónapban1863
Összes3062878

Ki van jelen

1
Online

26-05-03
Megosztás

KENNETH COPELAND

Vesd a gondjaidat Istenre

Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket a maga idejében. Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.   – 1 Péter 5:6-7

Amikor először tanultam a gondjaimat az Úrra vetni, Dél-Texasban prédikáltam egy összejövetelen, amire senki nem jött el.

Úgy értem, ezrek maradtak távol. Miután úgy telt el egy vagy két istentisztelet, hogy csak a prédikátor, néhány másik ember és én voltunk ott, kezdtem aggódni. De az Úr azt mondta, „Vesd rám ezt a gondot,” ezért így is tettem. Fel-alá járkáltam, csak vigyorogtam és fütyörésztem. Azt mondtam az ördögnek, „Nem fogok idegeskedni egy percig sem. Azért jöttem ide, hogy prédikáljak, és ezt is fogom tenni. Istenre tartozik, hogy eljön-e valaki az alkalomra vagy sem. Nem is lehetnék nyugodtabb!”

Olyan örömmel járkáltam, hogy teljesen bolondnak éreztem magam. Az ördög azt mondta, „Mi van veled? Annyi eszed sincs, hogy egy ilyen dolog miatt aggódj?” Úgy gondoltam, hogy az emberek ilyeneket gondolnak: „Szerintem túl ostoba ahhoz, hogy aggódjon. Biztosan azért, mert még soha nem vett részt tanító alkalmon. Nem tudja megkülönböztetni a győzelmet a vereségtől.”

De azt mondtam az Úrnak: „Rád vetettem a gondomat, és ha senki sem jön el az alkalomra azon a drága idős asszonyon kívül, akkor is úgy fogok prédikálni, mintha tömeg lenne jelen.”

Akkor még nem ismertem fel, hogy mi történik, de ez a gondtalanság egy „kompromisszum nélküli” hozzáállást eredményezett az ördöggel szemben. Az ördög már nem tudott engem megfogni. Többé nem volt képes félelembe és hitetlenségbe rántani. Nem tudott nyomás alá helyezni, és rávenni arra, hogy kompromisszumot kössek, mert nem aggódtam. Minden gondomat Istenre vetettem!

Készen állsz arra, hogy megszabadulj az aggodalmaktól? Ha igen, tedd meg ezt a hitmegvallást:

Hiszek, és nem kételkedem. Az Ige működik bennem, és most megalázom magam Isten hatalmas keze alatt. Minden gondomat Őrá vetem. Ettől a perctől kezdve nem aggodalmaskodom, hanem inkább imádkozom. Használom a hitemet, és Ő felemel engem a probléma és az ördög fölé. Mert Jézushoz tartozom, és Ő gondoskodik rólam!

Igei olvasmány:  Zsoltárok 55:16-22

Search