KENNETH COPELAND
A szeretet védelme alatt
Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és üldöznek titeket. - Máté 5:44-45
Szeressétek ellenségeiteket… fordítsd oda a másik orcádat is… a legtöbb ember számára ez meglehetősen gyenge módszernek tűnik arra, hogy miként kezeljenek egy számukra bosszúságot okozó embert. De az igazság az, hogy ez a lehető legerőteljesebb módszer, ami csak létezik. Jézus így bánt az emberekkel – és az Ő útjai soha nem vallanak kudarcot.
Emlékszel arra, amikor Jézus visszament Názáretbe, ahol a vallásos tömeg dühös volt rá, és le akarták lökni egy szikláról? Mi történt? Jézus egyszerűen elment mellettük, és senki nem tudott egy ujjal sem hozzáérni. Máskor meg akarták kövezni, és Ő akkor sem viszonozta a tettüket. Egyszerűen elsétált. Senki nem tudott hozzáérni.
Amikor Jézus keresztülsétált azon a tömegen, nem félt. Tudta, hogy nem tudják Őt bántani, mert Isten szeretetében járt.
Amikor Jézus azt mondta, hogy fordítsd oda a másik orcádat, akkor nem úgy értette, hogy állj ott, és hagyd, hogy agyonverjenek. Úgy értette, hogy állj ott szeretetben és hitben – hidd el, hogy Isten védelmező ereje, ami a szeretettel együtt jár, megvédelmez téged. Úgy értette, hogy az a másik lendíti a karját, de nem képes megütni téged!
Ennek egy tökéletes példája Nicky Cruz története, amelyről David Wilkerson „Kés és kereszt” című könyvében olvashatunk. Nicky a legkegyetlenebb bandavezérként volt ismert abban az időben. Mégis amikor David Wilkerson előtte állt, és Jézusról beszélt neki, Nicky egyáltalán nem tudta őt bántani. Számtalanszor Davidre szegezte a kését. De David minden alkalommal csak ennyit mondott: „Nicky, ezer darabra szeletelhetsz engem, de akkor is azt fogja mondani minden porcikám: ‘Szeretlek, és Isten szeret téged.” A szeretet miatt Nicky nem tudta a kését olyan közel vinni Davidhez, hogy ártson neki. Egy természetfeletti erő mindig megakadályozta ebben.
„De bennem nincs ilyen szeretet!” De igen, van. A Róma 5:5 azt mondja, hogy Isten szeretete kitöltetett a szívedbe a Szent Szellem által. Annyit kell tenned, hogy elhatározod, ez a szeretet fog vezérelni, és nem a saját emberi érzéseid.
Barátom, a szeretet soha nem vall kudarcot! Nem kell többet félned a kudarctól. Valójában semmitől nem kell félned. Ha Isten szeretetében jársz, akkor a lehető legerőteljesebb életet éled, ami csak létezik.
Igei olvasmány: Máté 5:38-48









