KENNETH COPELAND

A halálos ellenséged

Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott…  1.Thessalonika 4:13

Bár hívők vagyunk, sokan annyira az élet természetes részének tekintjük a bánatot és a szomorúságot, hogy nem is kérdőjelezzük meg azokat. Valójában, ha őszinték vagyunk, akkor be kell ismernünk, előfordul, hogy szomorúak akarunk lenni, és sajnálni akarjuk magunkat.

Miért akarunk szomorúak lenni? Mert a szomorúságnak érzelmi töltete van. Olyan érzelmi fellobbanást ad, amely kezdetben szinte mámorító.

Azonban a fájdalom és a bánat veszélyes dolgok. Sok évvel ezelőtt Isten megmutatta nekem, hogy ezek nem olyan ártatlan érzelmek, mint amilyennek gondoltuk. Az ilyen érzelmek mögötti erő valójában szellemi lényeket jelent, akiket a sátán küldött, hogy lopjon, öljön és pusztítson.

Része annak a megsemmisítő, sátáni tehernek, amit Jézus magára vett, amikor meghalt a kereszten (Ésaiás 53). Magára vette a bánatot és szomorúságot, hogy nekünk ne kelljen. Ha kopogtatnak az ajtódon, akkor emlékezz arra, hogy ezek nem ártatlan érzelmek. Halálos ellenségek, amelyeket Jézus már elhordozott a Kálvárián.

Ne élj úgy, mint akinek nincsen reménye. Hívő vagy. Tudod, hogy Jézus Krisztus meghalt érted, és feltámadt. Ez nem csak a fizikai halálra nézve ad neked reménységet, hanem minden helyzetben. Ne szomorkodj!

Igei olvasmány: Ésaiás 51:11-16