KENNETH COPELAND
Láthatják benned az idegenek Jézust?
Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy Jézussal voltak. - Apostolok Cselekedetei 4:13
Mit szólnál ahhoz, ha annyira teljes lennél Isten dicsőségével, hogy az mások előtt is nyilvánvaló lenne?
Mit szólnál ahhoz, hogy ha az emberek rád néznek, rögtön tudnák, hogy Jézussal voltál? Ez egyértelműen lehetséges, ha újjászülettél, és betöltekeztél a Szent Szellemmel. Ugyanaz a hatalmas erő, amely az újjászületésedkor a bensődben megváltoztatott téged, éppolyan gyökeresen meg tud változtatni külsőleg – így az idegenek megláthatják benned Jézust.
Az egyik kedvenc bizonyságtételem Jerry Savelle-től származik. Egyszer a feleségével, Carolynnal egy bevásárlóközpontban voltak, és Jerry egyik üzletből a másikba sétálgatott, amíg Carolyn befejezte a vásárlást.
Egy hölgy odament hozzá, és azt mondta, „Imádkozna értem?” Mivel Jerry nem ismerte a hölgyet, meglepődött. „Az összes ember közül a bevásárlóközpontban miért éppen engem választott?” kérdezte.
A hölgy ezt válaszolta: „Az Úr azt mondta, jöjjek ebbe a bevásárlóközpontba, és itt valaki tud értem imádkozni. Idejöttem, hogy megkeressem azt az embert. Észrevettem egy fénysugarat. Bementem az egyik üzletbe, ott bolyongtam, majd bementem egy másikba, és ott is járkáltam egy kicsit. Követtem a fényt, amíg megtaláltam, honnan jön – Öntől!”
Mi volt az a fény? Isten dicsősége! Sugárzott Jerry-ről, úgy, ahogy Mózes arcáról, amikor lejött a Sínai hegyről. És Isten sugárzó dicsősége gyógyulást hozott annak a hölgynek, amikor Jerry imádkozott érte.
Ahogy Péteren és Jánoson látták az emberek, hogy Jézussal voltak, úgy Jerry Savelle-en is látszódott, amikor a hölgy odament hozzá a bevásárlóközpontban.
Amikor időt töltesz Jézussal, az meg fog látszódni rajtad. Az Ő ereje és dicsősége tükröződni fog rajtad a világ számára. És bármerre mész, az Ő jelenléte, amely rajtad van, betölti a körülötted lévők szükségeit. Szánj ma arra időt, hogy Jézussal legyél!
Igei olvasmány: Apostolok Cselekedetei 4:1-20









