Látogatók

3.png0.png6.png2.png8.png8.png4.png
Ma268
Tegnap537
Ezen a héten6337
Ebben a hónapban1869
Összes3062884

Ki van jelen

1
Online

26-05-03
Megosztás

KENNETH COPELAND

Ne hagyd elhalványulni a hitedet

Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelnünk, nehogy valaha elsodortassunk attól.       - Zsidó 2:1

Van egy nagyon komoly dolog Krisztus Testében. Gyakran hagytuk, hogy azok a dolgok, amelyeket hallottunk, a hit és megigazultság üzenetei, elhalványuljanak számunkra.

Nem csak azokról a hívőkről beszélek, akik olyan mértékben körbe vannak véve a vallással, hogy soha nem hallottak arról az erőről, amely Jézus Krisztusban az övék. A közöttünk lévőkről beszélek, akik hallották az Igét, és megismerték, hogy milyen izgalmas hitből élni.

A saját életemben például előfordult, hogy amikor gyógyulásért imádkoztam, a helyes szavakat használtam – „Köszönöm Istenem, hiszem, hogy megkapom…” és minden ilyesmit. De belül azt gondoltam, „Vajon Isten miért nem gyógyít meg?” 

Látod, annak ellenére, hogy azt mondtam, hiszem, hogy meggyógyultam, valójában nem hittem. Ingadoztam Isten ígéretével kapcsolatban, és azt hittem el, amit a testem mondott, ahelyett, hogy Isten Igéjének hittem volna. 

Nem számít, mióta vagy hívő, vagy milyen régóta alkalmazod a hit alapelveit. Könnyen bele tudsz csúszni a hitetlenségbe Isten ígéreteivel kapcsolatban. És amikor ez történik, az sokba fog neked kerülni.

„De olyan könnyű hitetlensége csúszni,” mondod talán, „hogyan lehet ezt elkerülni?”

A Zsidó 4:11 azt mondja: „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba (Munkálkodjunk, hogy bemenjünk abba a nyugodalomba – King James-féle fordítás), hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.”

Munkálkodnunk kell! Ez nem azt jelenti, hogy kézzel-lábbal dolgozunk, vagy próbáljuk rávenni Istent, hogy megtegyen valamit, hanem időt töltünk az Igében – Isten ígéreteire támaszkodunk nap mint nap. Figyelnünk kell az Igére, és nem szabad azt elengednünk.

Ne legyél hanyag az Igével kapcsolatban! Ne kövesd el azt a hibát, hogy azt gondolod, „Ó, én mindent tudok erről a hit dologról. Tudom, hogyan fogadjam el a gyógyulásomat.” Ne lankadj el, különben egy nap az ördög felkészületlenül ér, és meglop téged. 

Inkább áss olyan mélyre az Igében, mint még soha! Munkálkodj! Legyél szorgalmas, és ne hagyd, hogy elhalványuljon a hited – és akkor nem kell elbuknod!

Igei olvasmány: Zsidó 10:23-39

Search