GLORIA COPELAND
Győztesek vagyunk
Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek a népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér, eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlük! - 4 Mózes 14:9
Több ezer évvel ezelőtt Isten azt mondta Izrael gyermekeinek, hogy menjenek és foglalják el a földet, amit Ő nekik adott. Azt mondta nekik, hogy erővel foglalják el, és ne féljenek az ott élő istentelenektől.
Ma is ezt mondja. Isten még mindig próbál rávenni bennünket, a népét arra, hogy elfoglaljuk azt a jó földet, amit nekünk adott. Még mindig próbál bennünket rávenni arra, hogy használjuk azt az erőt, amit nekünk adott, és űzzük el a gonoszt.
Tudod, a föld nem az ördögé. A föld Istené (Zsoltár 24:1). Az ördög csupán beköltözött, és átvette a hatalmat a dolgok felett, mert mi hívők nem állítottuk őt meg.
Tudniillik ez a feladatod. Jézus elvette a sátán törvényes jogait a feltámadás reggelén, majd megbízott bennünket, hogy kikényszerítsük a sátán vereségét. Az Ige azt mondja, hogy Jézus az Atya jobbján ül, amíg az ellenségei lábának zsámolyául vettetnek (Zsidó 10:12-13). Tudod, ez mit jelent? Azt, hogy Jézus ránk vár, hogy az ördögöt és a csapatát kirúgjuk a földön zajló történésekből. Arra vár, hogy véghez vigyük azt a győzelmet, amit Ő megszerzett a Kálvárián, és elfoglaljuk ezt a földet.
De ahogy Izraelnek fizikailag fel kellett kelnie, hogy elfoglalja a Kánaán földjét, úgy nekem és neked is fel kell kelnünk Szellemben, ha Isten uralmát meg akarjuk alapozni a földön. El kell indulnunk. Nem tudjuk ezt ülve megtenni!
Figyelj, lehet, hogy nem tudod, de háborúban vagyunk. Szellemi harcban állunk – és győztesek vagyunk. Valójában, ha felismernéd, hogy a szellemi világban mi zajlott már le, akkor nevetnél az ördögön, amikor csak megjelenik.
Tehát ha az ördög uralmat gyakorol az életed egy területén, a gyülekezetedben vagy közösségedben, akkor kelj fel Szellemben hit által, ima és az Ige által, és kezdd el visszafoglalni azt a területet. Ne ijedj meg! Az oltalma eltávozott tőle. Nincsen olyan fegyvere, amellyel ellenállhatna neked.
Az Úr veled van. Kelj fel Jézus nevében, és foglald vissza a földet!
Igei olvasmány: 2 Mózes 14:10-31










