Az éjszaka közepén az egyik emeletes házban tűz ütött ki. A lakók a ház udvarára menekültek ,és kétségbeesve figyelték a tűz terjedését.

Az egyik családban az édesanya  döbbenten vette észre, hogy öt éves gyermekük nincs az udvaron tolongó emberek között. Az történt, hogy a gyermek félelmében nem a kijárat, hanem az emelet felé menekült. A szülők rettegve néztek egymásra. A tűzoltók késtek és a lakók a gyorsan elharapódzó tűzbe nem mertek bemenni.

Akkor észrevették, hogy a felső emelet ablakából a fiúcska segítségért kiált.
-  Ugorj le!  Elkaplak! -  kiáltott  fel az édesapa.
-  Nem látlak apa! - kiáltott a gyermek.
-  Én viszont jól látlak és ez elegendő!  Azonnal ugorj!
A gyermek leugrott. Édesapja biztos karokkal ölelte magához a zuhanó gyermeket.

"Várva vártam az Urat, és Ő lehajolt hozzám,
meghallotta kiáltásomat.
Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból,
sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet."

Zsoltárok könyve 40.2-3.