Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek.  Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott.

Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog , hogy nem is álltak szóba egymással. 

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta küldeni, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. 
Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére. 

Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. 
Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét. 

Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: 
"Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?" 
Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. 
Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát. 

Erre a mester így felelt: 
"Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!" 

Építsük fel mi is a béke hídját, és ne a harag, megbocsátatlanság  kerítését emeljük magasabbra!

forrás: ismeretlen szerző