Szeretettel köszöntünk a Dicsőség Háza gyülekezet Honlapján
Horváth Bernadett vagyok a gyülekezet pásztora, 1995-ben születtem újjá. Egész életemben hittem Istenben, de nem találtam meg Őt sem a vallásokban, sem az ezotériában. Majd 23 évesen súlyos gyógyíthatatlan beteg lettem és másfél éves szenvedés és küszködés után végső elkeseredésemben a Mindenható Istenhez kiáltottam. És Ő meghallotta a kiáltásomat. Másnap gyógyultan ébredtem és elhatároztam, hogy Őt fogom követni egész életemben. Ahogy én közeledtem Őhozzá, Ő is úgy közeledett énhozzám. És 1995 augusztus 20.- án az Úr elvezetett Jim Sanders evangélizációs alkalmára Kecskeméten, ahol végre megismertem az Igazságot, az örömhírt, magát a Mindenható Istent és az Ő szeretetét, kegyelmét. Ott befogadtam a szívembe a Megváltó Úr Jézust, elfogadtam az üdvösségemet, az én Mennyei Atyám ajándékát, és betöltekeztem Szent Szellemmel. Azóta járom, és tanulom ezt az utat Isten kegyelméből, az Ő erejében és bölcsességében. Dicséret vezetőként kezdtem a szolgálatomat, majd az Úr pásztori szolgálatba helyezett, és jelenleg evangelistaként is szolgálok. Mert az az Isten akarata, hogy „minden ember üdvözüljön és az Igazság ismeretére eljusson”, hogy kikerüljenek a sötétség hatalma alól, és átkerüljenek az Ő szerelmes Fiának országába.
A Dicsőség Háza Gyülekezet Egyesület a Fővárosi Törvényszéken 2023.02.01.-én bejegyzésre került.
Így több lehetőségünk van az evangélium hirdetésére. Legfőbb célunk elérni minél több embert az üdvösség üzenetével, mert az az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson. Ezért tavasztól őszig nagyon sok utcai evangelizációt tartunk. Az utcai alkalmak mellett célunk bevinni az Igét idős otthonokba. Éppen ilyen fontos a gyerekeket, fiatalokat elérni. Az van a szívünkön, hogy fokozzuk az evangelizációs munkát, a helyi gyülekezetek építése mellett. A honlap működtetésével pedig ingyenesen elérhetők a tanítások, dicséretek azok számára is, akiknek nincs lehetőségük gyülekezetbe járni, de így tudnak épülni, növekedni.
Ingyen kaptuk, ingyen adjuk! De hálás szívvel fogadjuk a munkánkat segítő adományokat.
Név: Dicsőség Háza Gyülekezet Egyesület
Számlaszám: 11600006-00000001-97072712
Utalásnál kérjük feltüntetni "adomány"
IBAN Nemzetközi számlaszám: HU26116000060000000197072712
Utalásnál kérjük feltüntetni "adomány"
Adószám: 19353856-1-04