Történet egy asszonyról, akinek halálra ítélték a fiát.  Amikor az édesanyja meghallotta a halálos ítéletet, így  mondta, ha mindenen keresztül  is kell mennie, elmegy a  királyhoz, kegyelmet kérni fia számára.

Nem tudta megállítani senki, neki menni kellett és odaborult  a király elé és azt mondta:

- Király kegyelmezz a fiamnak! A király kemény tekintet nézett rá. 
- A fiad vétkezett. Bűnös, és a megérdemelt ítéletet végre kell hajtani. Ezért holnap délben amikor megszólal a  harang, a fiadat kivégzik.

Akkor, így mondta az asszony, másnap délelőtt elindul fel a hosszú lépcsőkön a toronyba egészen a harangig. Valami  láthatatlan erő vitte és irányította lépteit. Ez az erő a fia iránt érzet szeretet volt. Felérve a toronyba két kezébe fogta a harang nyelvét, lefogta és szorította azért, hogy a harang ne  tudjon megszólalni.

A süket harangozó húzta a harangot, de a harang nem szólalt meg, néma maradt. Viszont az édesanya két keze eleven ronccsá lett. Akkor vissza ment a király elé, odamutatta neki a két csonkot  amely kezeiből maradt és azt mondta: 
- Király - a harang nem szólalt meg! 
A király szeméből kiesett a könny:
- Asszony, a fiad szabad! 

Ezen a történeten keresztül könnyebb megérteni, hogy mit jelent az Isten szeretete. Jézusnak mennie kellett korbácsoláson, töviskoronán keresztül, amíg oda nem tehette a két véres kezét az Atya elé : - Atyám bocsáss meg nekik.

És az Atya megbocsát, mert Jézus megfizette az árat az én bűnömért, a te bűnödért és a mi bűneinkért.