Látogatók

3.png1.png0.png5.png0.png0.png7.png
Ma203
Tegnap3510
Ezen a héten6177
Ebben a hónapban12143
Összes3105007

Ki van jelen

4
Online

26-06-13

Tartalomjegyzék

Örökségünk

Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig már akkor is minden az övé. Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, haszontalan emberi szabályok szolgái voltunk. De amikor eljött a megfelelő idő, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. A Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élő embereket, és így bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson. Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy szolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.   (Galata 4,1-7)

Search