Látogatók

3.png0.png6.png2.png1.png3.png1.png
Ma52
Tegnap1064
Ezen a héten5584
Ebben a hónapban1116
Összes3062131

Ki van jelen

3
Online

26-05-02

Tartalomjegyzék

Megosztás

A legjobb védekezés Máté 5:38-48
Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. Máté 5:39
Melyiket szeretnéd inkább, hogy Isten védjen meg, vagy pedig saját magad védd meg magadat? Ezt a választást kínálja fel itt Jézus. ” A másik arc odafordítása” nem a visszaélés receptje, hanem inkább az, hogy igénybe veszed Isten segítségét a védelmedben. Sok ember azt gondolja, hogy Jézus ezen instrukciói garantálják, hogy mások ki fogják használni őket. Ez így is lenne, ha nem vennénk számításba Istent! Azonban, ha követjük a parancsolatait, akkor tudjuk, hogy az oldalunkon áll. Azt mondja a Róma 12:19-ben “Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az õ haragjának, mert meg van írva: “Enyém a bosszúállás, én megfizetek”
– így szól az Úr.” Amikor visszatámadunk, akkor a saját erőnkre számítunk; de amikor odafordítjuk a másik orcánkat, akkor Istent hívjuk a védelmünkre. Miután megértettük ezt, nyilvánvalóvá válik, hogy ezek az instrukciók a javunkra vannak. A Jakab 1:20 szerint az ember haragja nem viszi végbe Isten igazságát. Függetlenül attól, hogy mennyire megfelelőnek tűnhet a haragunk, vagy mennyire változtathatná meg haragunk az embereket, vagy élethelyzeteket véleményünk szerint, ilyen módon sohasem érjük el Isten legjobbját.

Amikor magadat véded, Istent akadályozod abban, hogy téged védhessen. Amikor a másik orcád az ellenséged felé fordítod, akkor Isten erejét felszabadítod a saját oldaladon. Hagyd, hogy Isten védjen meg ma.

Search