Látogatók

3.png0.png6.png2.png1.png3.png5.png
Ma56
Tegnap1064
Ezen a héten5588
Ebben a hónapban1120
Összes3062135

Ki van jelen

3
Online

26-05-02

Tartalomjegyzék

Megosztás

andrew wommackAmit hallgatásával mondott Lukács 22:63-64
Azok a férfiak, akik őrizték Jézust, gúnyolták, és verték őt, majd eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: “Prófétáld meg, ki ütött meg téged!” Lukács 22:63:64
Isten teremtése kigúnyolta és sértegette a Fiát, de Ő nem lépett közbe. A fájdalom, amit az Apa érezhetett, leírhatatlan lehetett.

Azok, akik Jézust ütötték és prófétálásra szólították fel, hallgatását bizonyítékként értelmezhették arra, hogy Jézus nem az volt, akinek állította magát. A természetes értelem nem értheti
meg, hogy a Hatalmas Isten hogy tűrhette el ezt a fajta visszaélést teremtményeitől. De ez Isten terve volt. Ézsaiás prófétálta: “Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki.
Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, õ sem nyitotta ki száját.” (Ézsaiás 53:7.) Jézus nem nyitotta meg a száját. Ézsaiás azt is megemlíti: “Fogság és ítélet nélkül hurcolták el” (Ézsaiás 53:8). A következő versszakban Ézsaiás tovább ment a próféciával: “A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után. ” Ez a prófécia akkor teljesedett be, amikor Jézus két tolvaj között feszítették meg és egy gazdag ember sírjába temették el. Az igazság az, hogy Jézus hallgatásával szólt hozzánk. Beszélt arról a kimondhatatlanul nagy szeretetről, amit az Atya felé érzett, amit feléd és felém érzett. Beszélt arról a teljes bizalomról, ami az Atya ígérete felé volt benne, hogy fel fogja Őt támasztani a halálból. Beszélt arról a forrásról, ami erőt adott neki a Kereszt elszenvedéséhez, az előtte lévő örömről. És beszélt arról, amit Sátán évszázadok óta hallani akart: a Messiás a kezetekben van. Azonban Jézus hallgatásával valami olyat is mondott, amit a Sátán nem hallott meg: Ő nem ölte meg a Messiást; ő feláldozta Isten Bárányát, aki elvette a világ bűnét, ezzel pedig megfosztotta minden hatalmától! Az 1. Korinthus 2:8 azt mondja, ha Sátán tudta volna, hogy Jézus halála mit fog eredményezni, akkor soha sem feszítette volna meg.
Ma, ha azon töprengsz, hogy vajon Isten miként szabadít ki a kényszerhelyzetedből – hogyan változtatja meg a szívedet, a körülményeidet, vagy mások szívét és körülményeit – emlékezz arra, hogy miként vette rá az ördögöt, hogy az Ő akaratának megfelelően cselekedjen!


Pilátus a kezeit mossa Máté 27:19-24
Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: “Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!” Máté 27:24
Amikor Pilátus megmosta a kezeit, akkor a korabeli szokásoknak megfelelően egy szimbolikus cselekedettel fejezte ki, hogy ártatlan az ügyben, ugyanakkor pedig a zsidó törvénynek megfelelő rituálét is elvégezte. (5. Mózes 21:6,7; Zsoltárok 26:6). Máté az egyetlen evangélista, aki feljegyezte, hogy Pilátus a kezeit megmosta Jézus halála miatt. Ő az egyetlen, aki feljegyezte, hogy Pilátus felesége egy álom részleteivel jött Pilátushoz, amely Jézusról szólt. Könyörgött, hogy ne tegyen semmit ellene. Világi beszámolók szerint a nőt Klaudiának hívták, ő volt az egyetlen, aki Jézusért szót emelt a per alatt. Klaudia álma Istentől volt, mivel Klaudiának egyébként álmodnia kellett volna még mielőtt megtudta, hogy Jézust Pilátus elé vezetik. Jézus ártatlanságáról az Úr nemcsak Pilátus szívében tett bizonyságot, hanem Pilátus feleségének is világos üzenetet adott egy álmon keresztül. Pilátus nem volt ártatlan ebben a dologban. Mindezek együttesen mutatják, hogy Pilátus nem volt ártatlan Jézus halálra ítélésében. Pilátus az egész örökkévalóságban moshatja a kezeit Jézus vérétől.

Ha Isten hűségesen megmutatta Pilátusnak és feleségének az igazságot ebben a helyzetben, akkor biztos lehetsz benne, hogy neked is – kedves gyermekének – felfedi bármely helyzetedben az igazságot. Csak annyit kell tenned, hogy kéred Őt, és Ő meg fogja neked adni a bölcsességet. ( Jakab 1:5.)


Kapcsolat, nem vallás János 19:28-30
Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: “Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. János 19:30
Amikor Jézus azt kiáltotta, hogy “Elvégeztetett!”, akkor nem a teljes üdvtervre utalt. Még le kellett mennie a föld alsóbb régióiba, és ki kellett vezetnie a foglyokat (Efézus 4:8-9), vissza kellett térnie a halottak közül, és fel kellett emelkednie az Atyához. (Zsidó 7:25.) Pál nagyon világossá teszi az 1. Korinthus 15:14-ben és a 17-ben, hogy ha Jézus nem támadt fel a halálból, akkor a hitünk hiábavaló, és még mindig az örökkévaló pokolra vagyunk kárhoztatva. Miért olyan fontos a feltámadás? Azáltal menekülünk meg, hogy hisszük, Isten feltámasztotta Jézust a halálból (Róma 10:9), mivel a feltámadás bizonyítja, hogy az adósságunk ki lett fizetve. Jogi értelemben, Isten nem tudta volna feltámasztani Jézust, ha bármely személyes bűne miatt halt volna meg. Amikor Jézus feltámadt, akkor ezzel bizonyította, hogy alkalmassá vált, hogy minden bűnünket elvegye és kielégítse a Törvény ellenünk szóló követeléseit. A Törvényt végezte el a Kereszten. A Törvény csak a bűneinkre képes rámutatni és kárhoztat bennünket, ezért Jézus beteljesítette azt, magára vette törvényszegéseinket. (Efézus 2:15.) Értünk teljesítette be a Törvényt, kielégítette az isteni igazságot azzal, hogy kifizette az Isten Törvénye ellen elkövetett bűneink árát, megszerezte Isten megbocsátását felénk, és lehetőséget adott számunkra, hogy Isten kegyelme alapján éljünk. Ahelyett, hogy
vallásos előírásokat tartanánk meg, hogy Isten kedvében járjunk, és speciális áldozatokat tegyünk, ha ez nem sikerül, bensőséges, élő kapcsolatot ápolhatunk az Édesapánkkal és a Szelleme szerint járhatunk.
Jézus feltámadása a kereszténységet minden más vallástól megkülönbözteti, mivel valóságos élő személlyel állhatunk kapcsolatban, nem pedig törvényekkel és szabályokkal. A hited Jézussal való kapcsolatodban él, aki szabadon kommunikál veled. Beszélgess vele ma, bármely helyzetben is vagy.


Miért keresed az élőt a holtak között? Lukács 24:1-9
Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: “Mit keresitek a holtak között az élőt? Lukács 24:5
Az angyal megkérdezte a nőktől a sírnál:”Miért keresitek az élőt a holtak között?” Ez egy hatalmas kérdés! Az asszonyok, akik a sírhoz jöttek a feltámadás reggelén, Jézust keresték. de a nem egy élő és győztes Krisztust jöttek keresni. Szomorúak voltak, mert az a Jézus, akit kerestek halott volt. Hasonlóan, gyakran mi is egy halott Istent keresünk. Nem így fejezzük ki magunkat, de valójában erről van szó. Imádkozunk, és arról beszélünk, hogy milyen nagy és lehetetlen problémáink vannak, pontosan úgy mintha Isten halott lenne.
Elfelejtjük, vagy nem hisszük el, hogy Jézus már legyőzte az élet valamennyi problémáját. Hasonlókat mondunk: “Az orvos azt mondta, hogy meg fogok halni.” Mit jelent ez Őneki, aki már legyőzte a halált? Egy orvosi beszámoló semmi az Ő számára. Ha a feltámadott Krisztushoz imádkozunk, akkor a halál sem fog bennünket eltiporni. Nem dicsőíti az Urat, ha úgy szétesünk, mint egy olcsó öltöny, amikor valami rossz történik velünk. Hozzá járulhatunk, aki minden erőt és hatalmat birtokol égen és földön. A feltámadott Krisztushoz kell jönnünk és várni arra, hogy a feltámadás ereje árad rá a helyzeteinkre. Amikor az asszonyok elhitték, hogy Jézus életben van, minden szomorúságuk örömre fordult.

Így történik veled is, amikor a feltámadott Megváltóhoz fordulsz, aki minden ellenségét a lábai alá helyezte, így a te lábaid alá is. Ismerd fel, hogy Jézus él és a hatalmas Isten munkál az életedben és engedd, hogy valóságos öröm ébredjen a szívedben.


A feltámadás elutasítása Máté 28:1-15
Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Máté 28:11
A zsidók azon erőfeszítéseik által, hogy megakadályozzák az embereket Jézus feltámadásában való hitben, valójában az egyik legnagyobb bizonyítékkal szolgáltak felőle. Temetése után lepecsételték a sírt, Pilátus katonákat küldött a sír őrzésére, hogy a tanítványok ne lophassák el Jézus testét és ne állíthassák, hogy Jézus feltámadt a halálból. (Máté 27:64-66.) A végén pedig amit tettek, az minden kételyt eloszlatott afelől, hogy Jézus természetfeletti módon feltámadt.
A test ellopásához a tanítványoknak meg kellett volna ölniük a szolgálatban álló római katonákat, fel kellett volna törniük a pecsétet, és el kellett volna gördíteniük a követ. Reggel a halott őrök “bizonyították” volna a lopás tényét. Ehelyett az őrök a látottak miatt a félelemtől remegtek. Szinte holttá váltak, amikor az angyal megjelent, elgördítette a követ és kihirdette Jézus feltámadását. (2-6. vers) Ezután elfutottak a főpapokhoz, hogy elmondják nekik a történteket. Ekkor vették rá zsidók pénzzel a katonákat arra, hogy azt mondják, Jézus követői lopták el a testet. Bárki, aki ismerte a római katonák szolgálati szabályzatát, erős gyanakvással fogadta a történetet. Az életüket kellett ugyanis adniuk, hogy a parancsnokuk parancsát végrehajtsák, és Pilátus azt parancsolta nekik, hogy ne engedjék, hogy a tanítványok Jézus testét ellopják. Ha a történetük igaz lett volna, akkor halottnak kellett volna lenniük! Ilyen módon Jézus ellenségei történelmi tanúságtevői lettek annak, hogy Jézus szó szerint feltámadt a halálból. Pontosan azok, akiket a zsidók azért küldtek, hogy megakadályozzák Jézus feltámadásának hírének lábra kapását, ők lettek az első tanúi és hírvivői a feltámadásnak.

Ez újabb példája annak, hogy Isten fogja Sátán tervét és a saját tervében felhasználja azt. Érted is megteszi ma!


Értékes és drága Lukács 8:11-15
A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. (Lukács 8:11)
Krisztus teljessége benned van, de vajon hogyan jársz ebben? Hogyan ismered fel? A kijelentés és megértés Isten Szaván és a Szent Szellem megvilágosításán keresztül érkezik. Lehet, hogy nem is gondoltad végig, hogy mekkora kiváltság az, hogy Isten Szavát a saját nyelveden olvashatod. Hatszáz évvel ezelőtt nem volt angol nyelvű Bibliafordítás a hívők számára. A legtöbb kézirat csak latinul állt rendelkezésre és a csupán a klérus számára volt hozzáférhető. Azonban John Wycliffe-nek (1384) és William Tyndale-nek (1523) köszönhetően ma már magunk is elolvashatjuk a
próféták és apostolok írásait. Ezek az emberek az életüket adták azért, hogy elhozzák Isten Szavát az angolul tudó hívők számára, így értékes és drága számunkra a Bibliánk. (A 16. század végén Károli Gáspár és református lelkész társai elkészítették a Biblia első teljes magyar fordítását – a fordító megjegyzése.) A szellem kardjaként ismert fegyverzet az egyetlen olyan darab, ami képes
megvágni, sérülést okozni és sebet ejteni ellenségünkön. Nem a kávézó asztalodon fekvő Biblia az, amely megfutamítja az ellenségünket, hanem Isten Szava, ami a szívedben van elrejtve, amit a Szent Szellem ereje tesz aktívvá, és a megfelelő helyzetben te mondod ki. Hasonlóan ahhoz, amit Jézus a János 6:63-ban mondott: “azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: szellem és élet. ” Az ige önmagában nem tesz szabaddá bennünket. Az Ige, amit ismerünk és kimondunk, az szabadít meg. ( János 8:32.)
Miért olyan hatékony az Ige? Azért, mert Isten Szava. Az Ő szavai hordozzák szuverén hatalmát, amely túltesz az egyház minden hatalmán, meghaladja az emberi értelmet és intellektust, és bizonyosan Sátán és démonai erejét. Amikor Isten Szavát hittel mondod, a Szent Szellem cselekszik, hogy megvalósítsa azt.
Ma, hasznosítsad Isten Szavát azáltal, hogy a szívedbe helyezed és megőrzöd, mint a legdrágább és legértékesebb tulajdonodat, amit Tőle kaptál, és élsz általa. Ilyen módon meg fogod tapasztalni Krisztus teljességét.


Isten Szava – használd célszerűen Lukács 8:4-11
A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. Lukács 8:11
A magvető példázatban Jézus azt tanította, hogy a mag Isten Igéje, amit a szívünkbe vetünk és engednünk kell, hogy kifejlődjön, mielőtt felszabadulna belőle Isten ereje. Azt mondta, hogy az Ige magja négy fajta föld egyikébe vettetik, amely az emberi szív négy állapotát jelképezi. Az Ige mindig azonos, de az eredmény eltérő, mivel minden egyes ember szívének állapota más.
A példázatban a változó nem Isten Igéje, hanem az emberi szív állapota. Ahogy a jó földbe vetett mag, úgy az Ige is mindig felnövekszik és gyümölcsöt terem, ha egy jó szívbe vettetik.
Hogy lehet olyan szíved, amiben Isten Szava növekedni és virágozni fog? A jó talaj nem történik csak úgy – meg kell művelni. Emiatt van az, hogy csak négyből egy ember hoz gyümölcsöt Jézus példázata szerint. Sok időt, erőfeszítést és szorgalmat igényel, hogy gyümölcsöző keresztény legyen valakiből. A keresztény élet nem egy 100 méteres síkfutás, sokkal inkább 42 km-es marathon, és bármely földműves megmondhatja, hogy gyorsabban és könnyebben lehet gazt termeszteni, mint paradicsomot, vagy gabonát. A teljes példázatban az Ige volt az, amely a gyümölcsöt produkálta. A talaj csak jó helyet biztosított számára a növekedéshez. Ha egyszerűen elhelyezzük Isten Szavát a szívünkben, védelmezzük azt és elsőbbséget biztosítunk számára az életünkben, akkor az Ige maga fog gyümölcsöt teremni. Sátán sok embert becsapott azzal a gondolattal, hogy nincs képessége, talentuma ahhoz, hogy gyümölcsöző keresztény lehessen, de nem ők azok, akik gyümölcsöt teremnek, hanem Isten Igéje az, ami örömöt és sikert ad az életükben.
Ma, a szívedbe vetett Ige alapján gondolkodj és élj. Ha az elvetett Igére vigyázol és rá építesz, akkor a többit elvégzi az Ige.


Megérteni Isten Beszédét Lukács 8:4-13
Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Lukács 8:12
A magvető példázatában az első típusba sorolható ember Jézus leírása szerint az, aki nem érti Isten Igéjét. (Máté 13:19.) Mielőtt Isten Szava átjárná a szívedet, bizonyos mértékű megértésre kell szert tenned azzal kapcsolatban, amit az Ige mond. Kapcsolódnod kell hozzá, és sajátodként kell elfogadnod. Ha egyáltalán nem fogadod el, akkor szétszóródik (az útszélén), mivel semmit sem jelent a számodra. Azután a madarak megeszik a magokat és nem lesz gyümölcs. A Márk 4:15 és Lukács 8:12 világossá teszi, hogy a madarak Sátánt reprezentálják, sőt Márk szerint Sátán azonnal eljön, hogy ellopja az Igét tőlünk. Sátánnak nincs közvetlen hozzáférése az Igéhez a Jézus által leírt többi szívbéli típusnál. Sátán nem tudja ellopni az Igét tőlünk, ha elrejtjük azt a szívünkben.
(Zsoltárok 119:11.) Az első típusú ember egyszerűen hallja az Igét, de nem fogadja el. Nem alkalmazza az életére, ezért elveszíti. Figyeljük meg, hogy Lukács a hitet és üdvösséget a szívünkbe elvetett maggal hozza kapcsolatba, ahogy Pál is teszi a Róma 10:14-17-ben. Ha nincs Ige, akkor nem lehetséges hit vagy üdvösség. (1. Péter 1:23.) Az Igét kell szólnunk – nem pusztán erkölcsi és szociális kérdéseket – hogy az emberek megmenekülhessenek. A Lukács által használt üdvözül szó magában foglalhatja, de nem korlátozódik csupán az újjászületésre. Ez a vers egy olyan személyről is szólhat, aki nem fogadja el az Igét és sohasem üdvözül, ugyanakkor szólhat egy olyan keresztényről is, aki az élete bizonyos területén nem fogadja el az Igét, ebből következően pedig nem tapasztalja meg a szabadulást, a gyógyulást, vagy a Jézus adta győzelmet.

Ha nem tapasztaltad meg azt a túláradó életet, amiért Jézus meghalt, hogy neked adja, akkor lehetséges, hogy a szívedbe kell plántálnod az Igét, be kell fogadnod, és engedned kell, hogy irányítsa az életed. Ezután elkezded meglátni a Szent Szellem gyümölcseit és a győzelmet.


Kérem, csak semmi mellébeszélés! Márk 4:13-20
Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják Márk 4:16
A második típus Jézus magvetőről szóló példázatában az az ember, aki nagy örömmel elfogadja az Igét, de az Ige iránti elkötelezettsége felszínes. Ahogy a növénynek erős gyökérzetet kell kifejlesztenie, hogy a növekedésében támogassa az, nekünk is meg kell gyökereznünk és alapot kell vernünk Isten Igéjében. Ha egy növényt vékony földrétegbe ültetünk el, akkor gyorsabban fog
növekedni, mint a mélyebb földbe ültetett növény, mivel csak és kizárólag felfelé tud nőni. Azonban a mély földbe ültetett mag kezdetben minden energiáját arra fordítja, hogy erős gyökeret fejlesszen ki. A vékony földrétegbe ültetett mag úgy tűnik, mintha megelőzné a többi magot, de ez nem tart sokáig. Hamarosan elhervad és elhal, míg az erős gyökérzetet kifejlesztő növény növekszik és gyümölcsöt terem. Figyeljük meg, hogy a szenvedések, üldöztetések és nyomorúságok az ördög eszközei, melyeket arra használ fel, hogy megállítsa Isten Igéjét a
gyümölcstermésben. Ezek nem jó dolgok, melyeket Isten az utunkba hoz, hogy általuk fejlesszen bennünket. Ezek a Sátán eszközei, hogy elvonja a figyelmünket Isten Beszédéről, ezáltal megakadályozza az Igét, hogy gyökeret verjen bennünk. Hasonló ahhoz, mintha a futó minden idejét azzal töltené, hogy vitát folytat az ellendrukkerekkel a versenyzéséről. Megnyerheti a vitát, de elveszíti a versenyt. Ha túlságosan sok figyelmet szentelsz a látható növekedésnek, akkor türelmetlenné válhatsz, és nem fordítasz elegendő időt arra, hogy megalapozódj Isten Igéjének igazságaiban. Ez pedig gyümölcstelenséghez vezet.

Nem szabad hagynod, hogy bármi elvonja a figyelmed az Isten Igéjén való éjjel és nappali gondolkodásról, mert csak akkor leszel sikeres az utadban és leszel jó szerencsés. ( Józsué 1:8.) Ha következetesen Isten Igéjét teszed az első helyre az életedben, akkor hagyni fogod, hogy az Ige olyan gyökeret verjen benned, hogy semmi sem mozdíthatja ki.


A világ gondjainak tövisei Lukács 8:5-14
Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést. Lukács 8:14
A harmadik embertípus, akiről Jézus a magvető példázatban tanított nagymértékben jellemezi a Krisztus Testét napjainkban. Ezek a hívők befogadják Isten Igéjét, elkötelezetten és hűségesen kitartanak az üldözések idején, de lefoglalják őket a világ dolgai. A szívükbe vetett magot megfojtják ezek a dolgok, és semmilyen gyümölcsöt sem teremnek. Ahogy a kertben növő gaz ellopja a táplálékot a haszonnövényektől, úgy a gondok és az élvezetek megállítják Isten Igéjét a gyümölcstermésben, mivel ezeket az embereket teljesen lefoglalják a mindennapi élet félelmei és kívánságai.
A történelem során a gyülekezet mindig növekedett méretében és nagyságában az üldözések alatt. Ez azért van így, mert az üldözések helyre teszik prioritásainkat, értékrendünket. Megértjük, hogy az életünk Jézusban van ( János 14:6), nem pedig dolgokban (Lukács 12:15), és minden figyelmünket Rá összpontosítjuk. A jómód sokkal ártalmasabb volt a Krisztus testére pontosan azon okok miatt, amelyeket ebben a versben olvasunk. Isten meg akarja áldani a gyermekeit anyagi javakkal (Zsoltárok 35:27), de ha ezek teljesen lefoglalják a fiakat, akkor ez megfojtja Isten Igéjét és gyümölcstelenné teszi őket. Jézus azt mondta, hogy nem jutott tökéletességre egyetlen gyümölcs sem bennük. Bizonyos gyümölcsök megjelentek, de ezek kicsik és sokkal gyengébbek
voltak annál, amelyek lehettek volna. Csalódott vagy, mivel csak túlélsz, ahelyett, hogy valóban megtapasztalnád azt a bőséget, amit Jézus neked szánt? Vizsgáld meg az életmódod, és keresd meg a töviseket.

Nézd meg, hogy vajon a gondok, vagy a világ élvezetei fojtják meg az Igét benned. Ha az Ő útját követed a bőség felé, amit a Máté 6:19-34-ben olvashatsz és életed minden területén az Ő királyságát keresed, akkor a szíved jó talaj lesz. Az Ige gyümölcsöt fog teremni és Isten valamennyi áldását élvezni fogod, amit neked szánt.


A Jó Szív 2. Királyok 4:8-37
Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön! 2. Királyok 4:10
Jézus azt tanította, hogy Isten csodákat létrehozó ereje azokon keresztül árad, akik adnak (Lukács 6:38), erre számos példát találhatunk az Ószövetségben. A 2 Királyok könyvében feljegyzett történet az egyik legnagyobb csoda, amit a Bibliában találhatunk. Minden hívő szeretné látni Isten erejét ilyen módon megnyilvánulni az életében. Mégis, csodák csak úgy nem történnek, oka van annak, hogy némelyek megkapják, mások pedig nem. Ha csak Istenen múlna, akkor mindenki közülünk tapasztalna csodákat. Ő mindenkit szeret és minden emberre kiterjeszti a kegyelmét. Az ok, amiért csak kevés ember tapasztalja meg Isten csodatévő erejét, mert csak kevesen működnek vele együtt. Az elektromosság nem folyik a fán keresztül, és csodák sem folynak keresztül olyan szíveken és elméken, amelyek kemények Isten és az Ő emberei felé. A csodák azok életén keresztül folynak, akiknek a szíve teljesen Istené és tele van könyörülettel mások felé. Ez az asszony egy extra szobát épített a házában Elizeus számára. Elizeus nagyra értékelte ezt és viszont meg akarta áldani őt azzal, hogy felajánlotta támogatását a király vagy az ország katonai vezetője előtt, de az asszony nem fogadta ezt el. Rengeteget elmond ez a történet. Nem azért áldotta meg az asszony Elizeust, hogy valamit kapjon az Istentől. Nem azért adott, hogy kapjon. Az ajándék mögötti motivációja teljesen önzetlen volt. Úgy adott, hogy nem várt viszonzásképpen semmit. Mindnyájunk számára tanulságos a történet. Később, amikor Elizeus azt mondta, hogy Isten egy fiúval akarja megáldani, az asszony örömmel elfogadta Isten ajándékát, mivel sohasem kételkedett Isten szeretetében és hűségében. Az asszonynak olyan szíve volt, amit Jézus jó földnek nevezett és a jó szíve jó gyümölcsöt termett az életében.

Milyen a szíved ma? Jó munkát végzel a munkaadód számára? Elmész, hogy segíts a barátodnak? Azokkal is kedves vagy, akik nem jól bánnak veled? Isten figyel, és amit adsz, visszatér hozzád a csodában, melyre szükséged van.


Zárd be az ajtót és menj hitben! 2. Királyok 4:8-37
Az anya fölment, és lefektette az Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment. 2. Királyok 4:21
A történetben szereplő asszony szívből szerette Istent és megáldotta Elizeust, így meddőségének évei után Isten fiút adott neki. Majd egy napon váratlanul a fiatal fiú tragikus módon meghalt. Talán te is elegendő tragédiát tapasztaltál már ahhoz, hogy tudd, vajon mit érzett a nő. Mit tennél egy ilyen krízisben? Sajnálatos módon legtöbbünk hajlamos a sérüléseit és problémáit táplálgatni.
A szomorúságot ápoljuk magunkban, újra és újra lejátsszuk gondolatainkban a tragédiákat. Nem engedjük elmenni, nem vetjük gondjainkat és fájdalmainkat az Úrra. (1. Péter 5:7.) Szerencsétlenségünk teljesen leural bennünket. Ez az anya halott fiát azonban Isten emberének a szobájába vitte és ott hagyta. Bezárta az ajtót. Annak a kezébe helyezte a fiát, Akitől kapta. Nehéz ilyesmit tenni! De nem változtatott volna semmin, ha leül és kezében tartja halott gyermekét. Azt tette, amit tennie kellett, hogy továbbra is csodákat nyerjen Istentől: egyedül Benne bízott és a prófétához ment. Amikor Elizeus megpillantotta az asszonyt, megkérdezte tőle, hogy vannak, ő, a férje és a fia. Az asszony így válaszolt: “Jól vagyunk.” Egyszerűen hihetetlen. Elutasította, hogy a szomorúság elborítsa, mivel nem fogadta el a helyzetét véglegesnek. Az Istenben való hite más perspektívába helyezte a problémáját. Nem tagadta meg a tényeket, azonban valóságosan megélte azt, hogy Isten meg tudja változtatni a tényeket is. Elizeus a nő otthonába jött, és feltámasztotta a fiút a halálból, mert az asszony rácsapta az ajtót a halálra és a szomorúságra és felszabadította a hitét az életadó Istenben. Rácsaptad már az ajtódat a fájdalmadra és problémáidra azzal, hogy az Úrnak adod őket?

A hit szavait szólod Őbenne, amely gyógyulásra és szabadulásra van? Annyit kell tenned, hogy beletekintesz az Igéjébe és meglátod mindazt, amit megígért és adni akart neked. Higgy és bízz benne. Csak zárd be az ajtót és menj hitben.


Konkoly a búza között Máté 13:24-30
De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Máté 13:25
A konkoly, amire Jézus a történetben utal egy mérgező növény (Lolium). Gyakorlatilag valamennyi növény megkülönböztethetetlen a konkolytól, amikor az előbújik a földből. Amikor megkülönböztethetővé válik, akkorra már annyira erős gyökérzetet fejleszt, hogy a kigyomlálása a mellette elhelyezkedő növények kiemelését is jelentheti. Ezért a 30. versben Jézus arra figyelmeztet bennünket, hogy engedjük együtt növekedni a búzát és konkolyt egészen az aratás idejéig. Erre az időre a konkoly hosszú és fekete lesz ellentétben a búzával, így könnyen elválasztható attól. Természetesen Jézus példaként használta ezt arra, hogy némelyek kereszténynek fogják mondani magukat, de az idő múlásával láthatóvá válik, hogy semmilyen gyümölcsöt sem teremnek. Valójában a jelenlétük nem okozott mást, csak viszálykodást és megosztást. Sátán titokban beszivárogtatja a gyülekezetbe néhány követőjét azzal a céllal, hogy akadályozza az egyházat hatását. Ez hatékonyabb stratégiának bizonyult, mint a közvetlen ellenállás. Vannak olyanok, akik félrevezetettek és nincsenek tudatában annak, hogy nem születtek még újjá. Jézus figyelmeztet bennünket, hogy ne gyomláljuk ki őket, mert nem mindig lehetséges megkülönböztetni őket más emberek szívétől. A konkoly kiirtásának buzgóságában esetleg megsértjük Krisztus “legkisebbjeit” és
hitbéli megingásukat okozhatjuk. Fontos tudnunk, hogy Sátán gyermekei Isten gyermekei között vannak.

A legjobb stratégia, ha Isten Igéjét prédikáljuk anélkül, hogy felhígítanánk azt. A hamis testvérek nem bírják az egészséges tanítást. Vagy megítélődnek és teljes mértékben alárendelik az életüket és szívüket Jézusnak, vagy pedig elmennek.


A szívek királya Márk 4:30-34
Majd így folytatta: “Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Márk 4:30
A királyság szó jelentése: “birodalom, amely felett egy király uralkodik.” Amikor Istenre vonatkozik, akkor az egész teremtésre utalhat, mivel “királyi hatalmával mindenen uralkodik.” (Zsoltárok 103:19.); de Isten királysága gyakrabban az Ő uralmára utal, amit olyan emberekben és embereken keresztül gyakorol, akik Neki alárendelik magukat. “Az Isten királysága” még konkrétabban Krisztusra utal, aki a szívünkben él és uralkodik. Amikor azt imádkozzuk, hogy “jöjjön el a Te országod”, akkor Isten uralmának az emberek szívében való kiterjedéséért és hatásáért imádkozunk mindenhol, és végső soron azért, hogy létrejöjjön az Ő fizikai királysága a földön Jézus második eljövetelekor. ( Jelenések 11:15; 20:4.)
Jézus földi szolgálata idején a zsidók folyamatosan azzal keresték Őt, hogy alapítson egy politikai királyságot itt a földön, és szabadítsa meg őket a Római Birodalom elnyomása alól. Bár a Millennium alatt Isten királysága fizikai módon fog a föld népei felett uralkodni, Jézus királysága szellemi módon, az Igére alapozódik, nem világi fegyverekre. (2. Korinthus 10:3-5.) Jézus azt mondta: “Az
Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá. … Mert az Isten országa közöttetek van!” (Lukács 17:20,21). Pál azt mondta, hogy mi már Isten királyságában vagyunk. (Kolosszé 1:13.) Ebből következik, hogy Isten királysága Krisztus láthatatlan egyháza – az Ő teste. A királyság az Ő földi szolgálatával kezdődött és jelenleg is uralja a hívők szíveit. Az újjászületés bevezet bennünket az Ő királyságába, amely sokkal hatalmasabb csodáival és előnyeivel, mint amit véges elménk elgondolhat. Abban a mértékben, ahogy megérted Isten királyságának működését, és ahogy az életedben alkalmazod, meg fogod tapasztalni a mennyet itt a földön.

Ma, kérd a Szent Szellemet, hogy jelentse ki számodra mindazt, aki Krisztusban vagy. Azután imádkozz azért, hogy Isten benned lévő királysága – mindaz, ami Őbenne vagy és Őtőle van neked – szabaduljon fel a természetes világban.


Isten elrejtett kincse Máté 13:44-50
“Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” Máté 13:44
A szántóföld a világ, a kincset vásárló ember Isten, és a kincs te vagy! Az ár, amit érted fizetett az Ő fia élete volt. Továbbá, előrelátásában Jézus látott téged, amint Őt Úrnak és Megváltónak fogadod el és az “előtte lévő örömért” elszenvedte a keresztet. (Zsidó 12:2). Megvásárolt magának a saját vére által. (Apcsel 20:28.) Az egész világot megvásárolta, de nem mindenki fogadja el Őt.
Ezért te és az Ő Egyháza el van rejtve ma ebben a világban, mint egy különlegesen értékes és gyönyörű kincs a szántóföld közepén. Az Atya már a világ teremtése előtt rendelkezett az üdvösség tervével. Legtöbbünk bizonyára nem teremtette volna meg világot és az emberiséget, ha tudtuk volna, hogy ez mennyi fejfájást és rettenetes áldozatot fog igényelni, de Isten nem ember. Az Ő megítélése szerint (amely mindig helyes) az érték meghaladta az árat. Előre tudta, hogy kik fogadják el a megváltás ajánlatát. Az Írás azt tanítja, hogy még a világ megalapítása előtt bennünket, hívőket kiválasztott Krisztusban. (Efézus 1:4). Ennyire végtelen az Ő értelme. Szentek és hibátlanok vagyunk, mert Ő Krisztusban lát bennünket. Isten már Ádám és Éva előtt tudta, hogy az Ő gyermeke leszel. Teljes mértékben elfogad és szeret téged.

Nem fog elutasítani téged, mert ezzel Jézust utasítaná el, mivel az Atya benne fogadott el. A világ lehet, hogy nem ismer el, vagy nem érti meg, hogy ki vagy valójában, de te bátran élhetsz abban a tudatban ma, hogy az Édesapád megváltott, megbocsájtott és megáldott téged.


Társörökösök Krisztussal Máté 12:46-50
Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én f ivérem, nővérem és az én anyám.” (Máté 12:50)
Nemcsak örökösök vagyunk, hanem Krisztussal együtt társörökösök is. (Róma 8:17.) Fantasztikus dolog lehet bármit is örökölni Isten dicsőségéből és hatalmából, de az a gondolat, hogy egyenlő részben osztozunk azzal, aki mindent örökölt, ami Isten, és ami Istené, ez egyszerűen meghaladja minden képzelőerőnket. Ez egy hatalmas áldás, ugyanakkor óriási felelősséget jelent.
Hasonlóan ahhoz, amikor két ember jelenléte és megegyezése nélkül nem fizethető ki egy csekk, társörökösi mivoltunk Jézussal nem működik az együttműködésünk nélkül. Sok keresztény nincs ennek tudatában, és azt gondolják, hogy Jézus fog mindent megtenni. Nekik csak annyit kell tenniük, hogy kérnek Tőle. Tudatában vannak annak, hogy Nélküle semmit sem tehetnek, de nem ismerik fel, hogy Ő semmit sem fog tenni nélkülük. Az Efézus 3:20 szerint: “Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint.” Isten rajtunk keresztül jeleníti meg hatalmas erejét. Az az elképzelés, hogy Isten bőségesen megtesz mindent azon túl, ahogy gondoljuk, vagy kérjük és pont, egyszerűen nem igaz. Abszolút erővel és hatalommal rendelkezik, de a dolgokat az Ő Szavának megfelelően teszi. Uralkodási területet kaptunk Istentől a földön. (1. Mózes 1:26.) és Ő velünk, illetve rajtunk keresztül
munkálkodik. Erejének nagysága aszerint a hit szerint munkál, ahogy azt Őbenne és az Igéjében gyakoroljuk. Erre az elvre utalt Pál, amikor kijelentette: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4:13.)

Úgy hagyod jóvá azt a mennyei csekket, ami az életre és a kegyességre való (2.Péter 1:3), hogy elhiszed Isten ígéreteit, amit az Igéjében adott, majd úgy cselekszel, mintha azok igazak lennének. Mert igazak is! Jézus már aláírta a nevét az Ige valamennyi ígérete alá és te a társörököse vagy. Nem te vársz Rá, Ő vár rád.


Békesség a vihar közepette Máté 8:23-27; Márk 3:31-35; 4:35-41; Lukács 8:19-26
Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: “Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Márk 4:37, 38)
Figyelembe véve azt, hogy a csónak megtelt vízzel, rendkívül érdekes, hogy a tanítványoknak fel kellett ébreszteniük Jézust. Ez ugyanis nem egy nagy hajó volt, ahol kabinok lettek volna a fedélzet szintje alatt, hanem egy kis, nyitott csónak. Jézus valószínűleg totálisan elázott. Arra következtethetünk, hogy teljesen elfáradt, ezért aludhatott ennyire mélyen. Az orvostudomány feltárta, hogy
minél mélyebben alszunk, annál jobban kipihenjük magunkat. Ez a kulcs ahhoz, hogy megértsük, hogyan volt képes Jézus fenntartani azt a hatalmas iramot, hogy sokszor egész éjjel imádkozott és nappal pedig szolgált. Valószínűleg alvása során nyerte vissza pihentségét. Hogy volt képes Jézus ilyen egészségesen aludni egy vízzel telt csónakban? A választ ott találjuk, amit akkor mondott, mielőtt beszállt a csónakba. Nem azt mondta, hogy “Menjünk ki a tenger közepére és fulladjunk meg a viharban.” Ehelyett így szólt: “Menjünk át a túlsó oldalra.” A túlsó oldalra akart menni. A
történet azt mutatja, hogy a tanítványok még mindig nem értették meg Jézus hatalmát. Odaszánták magukat neki, mint Messiásuknak, de nem ismerték fel, hogy Ő Úr volt még a fizikai elemek felett is. Jézusnak békessége volt, mert elhitte az Igét, amit szólt. Az Ő Igéjében nyugodott meg. Megértette azt is, hogy Isten gyermekeként mind szellemi, mind fizikai előnyöket élvezett, ami az élet minden területét magában foglalta. Ha ma viharban vagy, akkor amit mondasz és amit hiszel az meg fogja határozni, hogy vajon átérsz-e a túloldalra, vagy pedig elsüllyedsz.

Tudd meg, hogy Jézus nem alszik, ami az általad megtapasztalt nehézségeket illeti. Pontosan ott van a hajódban, nyugszik és békességet ad neked ahhoz, hogy oda juss, ahová jutnod szükséges. Az Ő békéje a tiéd, ha bízol a szavában és megnyugszol a szeretetében.


Miféle ember Ő? Márk 4:35-41
De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Máté 20:26-28
Amikor Jézus azt mondta a szeleknek és hullámoknak, hogy csendesedjenek el, akkor a tanítványok megkérdezték, “Miféle ember Ő?” Ahhoz, hogy teljes mértékben megérthessük, hogy milyen ember Jézus, vissza kell mennünk a kezdetekhez. Isten megteremtette a fizikai világot, majd Ádámot és Évát, hatalmat adott az emberiségnek, hogy uralkodjon és alávesse az Ő teremtését.
(1. Mózes 1:26.) Habár még mindig Ő volt Univerzum tulajdonosa, és mindennek, ami abban található, de emberi lényeknek adta át az ellenőrzés jogát. Amikor Ádám bűnt követett el, azután ő és leszármazottainak jelentős része Isten kívánsága ellenére használta ezt a hatalmat, ami saját pusztulásukra is történt.
Nem Isten rendelte el azokat a szörnyű eseményeket, amelyek az emberi történelem során megtörténtek, mégsem vonta vissza hatalmunkat a föld felett. Ehelyett, emberré vált és emberek új faját szülte, akik az Ő Szellemével teltek meg és betöltötték az Ő akaratát a földön. Feltámadása után a Máté 28:18-ban Jézus azt mondta, “Minden hatalom nekem adatott a mennyben és a földön.”, majd a hatalmát tanítványainak adta. Jézus testté lett, hogy visszanyerjen minden hatalmat ég és föld fölött Isten és az Ő megigazultjai számára. Jézus egy Isten-ember volt. Ahogy az 1. Timóteus
3:16 írja, Ő a testben megjelent Isten volt, ami egy hatalmas titok. Ő az Atya erejével és hatalmával jött, hogy az embereket az Atyához vezesse. Istenként létezett és egyenlő volt Istennel, mégis megalázta magát és egy szolga lett, amíg a földön volt. (Filippi 2:6-8.) Ő nem azért jött, hogy saját magát előtérbe tolja, hanem, hogy út legyen az Atyához. Ez bizony radikálisan eltér a világi “nagy ember” felfogástól. Jézus idejében a Császár kihirdette magáról, hogy ő az isten, és imádatot követelt. A kisebb és nagyobb vezetők azáltal uralkodtak, hogy felemelték mások fölé magukat és elnyomták őket, hogy tovább növelhessék vagyonukat és hatalmukat. A tanítványok még sohasem láttak olyan embert, mint Jézus! Lehetséges, hogy szülőként, gyülekezeti vezetőként, iskolai vezetőként, munkaadóként, vagy közösségi vezetőként hatalomban vagy. Ha csak a kutyád irányítod, akkor is vezető vagy.

Milyen vezető vagy? Ma, légy olyan, mint Jézus. Maradj alázatos. Figyelj. Keresd az Ő bölcsességét és megértését. Fel fogod fedezni, hogy a felelősség súlya könnyű és gyönyörűséges lesz, amikor Jézussal együtt hordozod.


Te következel Márk 4:35-41
Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: “Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Márk 4:38)
Nem pusztán kérdés volt ez a tanítványok részéről, hanem kritika és panasz is. Ezek a tanítványok az életükért küzdöttek és Jézus nem tett semmit. Nem mintha nem tudta volna, hogy történik. Ez egy kis nyitott csónak volt, tele vízzel (37. vers). Jézusnak tisztában kellett lennie a helyzettel. Mégis, semmit sem tett. Azt akarták, hogy tegyen már valamit – merje a vizet, evezzen, csak tegyen már valamit! Mi is gyakran gondoljuk azt, hogy az Úr nem teszi meg a részét. A túlélésért küzdünk, mégis úgy tűnik, hogy imáink megválaszolatlanok maradnak. “Hol van Jézus? Azt gondoltam, hogy sohasem fog elhagyni, nem fog eltávozni tőlem. Hát nem törődik velem?” A válasz mindig az, hogy Igen, törődik. Jézus már megtette a részét értünk, és a tanítványoknak is mindent megadott,
amire szükségük volt, hogy legyőzzék a szituációt. Éppen ezelőtt tíz példázatban tanította őket arra, hogy miként működik az Ige, ha hiszünk. Azután azt mondta nekik, “Menjünk át a túloldalra!” (35. vers) Ez a vihar olyan volt, mint egy röpdolgozat arról, amit éppen előzőleg tanultak. Azt mondta Jézus, hogy menjenek át, nem pedig lefelé (a víz alá). Vajon hisznek a szavának, vagy pedig győzedelmeskednek felettük a körülményeik? Jézus megtette a maga részét azzal, hogy odaadta nekik az Igét, amivel átkelhettek a túlsó partra. Az ő részük az volt, hogy higgyenek az Igében és
hitben parancsoljanak a viharnak, hogy maradjon abba, vagy pedig a csónaknak, hogy lebegjen a víz színén. Ehelyett pánikba estek és Jézust okolták.

Ma, Jézus már megtette a maga részét érted. Kifizette a bűnöd árát, megbocsátott neked, a Szellemét és Igéjét adta neked, hogy azokban járj. Higgyél benne és működtessed az Igét az életedben. Rajtunk a sor, hogy elhiggyük Isten ígéreteit és legyőzzük a lehetetlen körülményeket.


Mennyire vagy eltökélt? Márk 5:25-34
Amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját. (Márk 5:27)
A hit egyik eleme az eltökéltség, melyet úgy határozhatunk meg, mint “erő a döntéshozatalra, célok kitűzésére és annak megfelelő cselekvés az ellenállás vagy nehézségek ellenére is.” Ez a nő eltökélt volt. Éveket és valamennyi pénzét orvosokra költötte, mégsem segített semmi. Rosszabbul volt, mint kezdetben. A legtöbb ember egyszerűen feladta volna, de ő egy eltökélt hölgy volt. Hallott Jézusról és tudta, hogy gyógyulást nyerhetne rajta keresztül, de amikor végre megtalálta, újabb akadályba ütközött: hatalmas tömeg vette körül. Jézust minden oldalról nagy tömeg fogta körbe, amely folyamatosan szorította őt. Az asszony egy törékeny, beteges ember volt ekkoriban. Hogy lett volna képes átverekedni magát a tömegen? Mindennek a tetejében az asszony vérfolyása
tisztátalanná tette őt. Távol kellett volna maradnia a nyilvánosságtól, mivel beszennyezhette a többi embert. Ha valaki felismerte volna és felfedi a kilétét, akkor a zsidó törvények megengedték volna, hogy halálra kövezzék. De őt semmi sem tarthatta vissza. Hason csúszva, négykézláb verekedte át magát az emberek sokaságán és megérintette Jézus ruhájának a szegélyét. Csak hason csúszva tudta ezt megtenni. A rendkívül sűrű tömegben nem tudott volna összegörnyedve haladni, majd megragadni a ruha szegélyét. A kezein és térdein kellett haladnia. Ez az asszony bármit megtett volna a gyógyulásáért. A legtöbb ember nem tenné meg azt, amit ez a hölgy tett. Nem vállalnák fel ezeket a problémákat. Nem kockáztatnák az életüket, hogy egy olyan sokadalomban
vegyüljenek el, amely megkövezheti őket. Nem ereszkednének a kezükre és térdükre, hogy áthaladjanak a tömegen. És valószínűleg a gyógyulásukat sem kapnák meg. A legtöbb emberből hiányzik az asszony eltökéltsége.

Mi áll ma közötted és az között, amit szeretnél az Úrtól megkapni? Ne az eltökéltség hiánya legyen ez.


Isten törvényeinek megértése Márk 5:25-34
Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: “Ki érintette meg a ruhámat?” (Márk 5:30)
Lehetséges lett volna, hogy Jézus nem tudta ki érintette meg? Bizonyára így történt! Jézus a testben megjelent Isten volt, de a fizikai értelme növekednie kellett bölcsességben. (Lukács 2:52.) Ez azt jelenti, hogy Jézus korlátozott volt a fizikai értelmében, ahogy mi is. A szellemén keresztül volt képes Isten értelméhez közeledni, ahogy mi is. Amikor az asszony nem jött előre önmagától, akkor Jézus érzékelte, hogy ki volt az a személy (Lukács 8:47), de ez az asszony gyógyulása után történt. Ennek az a jelentősége, hogy Jézus nem értékelte az asszonyt, mielőtt gyógyító erő ment volna ki belőle. A legtöbben így gondolkodnak Istenről. A kéréseiket Isten elé viszik, és azt gondolják, Isten értékeli, hogy elegendő hitük van-e, vagy elég szentek-e, hogy áldást nyerjenek tőle. Ha átmennek a teszten, akkor Isten megáldja őket. Ha nem, akkor a kérésüket visszautasítja. Ez nem felel meg az Írásnak. Isten erejét törvények irányítják. Nem esetlegesen dönti el, hogy ki és mit
kaphat meg. Ő már mindennel ellátott bennünket, amire szükségünk van, és ha mi a törvényeit mozgásba hozzuk, akkor az ereje áramlani kezd. Ezt tette a vérfolyásos asszony. Eltökélt volt (Lukács 11:5-13; 18:1-18) és hitben azt mondta, “ha megérinthetem a ruháját, akkor egészséges leszek.” (Márk 5:28; 11:23-24). A hite alapján cselekedett és Isten ereje meggyógyította őt ( Jakab 2:17.)
Ha megragadsz egy elektromos kábelt, akkor a villamossági vállalat nem küld egy speciális áram löketet, hogy sokkoljon téged. Az elektromosság már jelen volt, és csak a természeti törvények működése okozta, hogy megrázott az áram. Ez nem a személyed ellen irányult. Hasonlóképpen, vannak törvényszerűségek, amelyek Isten erejének áramlását irányítják.

Ma, határozd el, hogy Isten Igéjéből megismered ezeket a törvényszerűségeket és elfogadod mindazt, amire szükséged van, amit Isten a rendelkezésedre bocsátott.


Anyagi jólét Krisztus engesztelésében 2 Korinthus 8:1-15
Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok. (2 Korinthus 8:9)
Ez a vers nem is beszélhetne világosabban. Krisztus engesztelésének része az anyagi jólétünk. Mégis sok keresztény hiszi azt, hogy Isten örömét leli abban, ha a gyermekeit szegénység sújtja. Sokan úgy értelmezik ennek a versnek a nyilvánvaló igazságát, hogy Jézus azért jött, hogy szellemi értelemben tegyen gazdaggá bennünket, nem pedig anyagilag. De a vers teljes szövegkörnyezete
a pénzzel foglalkozik. Jézus meghalt, hogy pénzügyi jólétet biztosítson számunkra. Ő nem akarja jobban a szegénységünket, mint azt, hogy ismét bűnösök legyünk. Meghalt azért, hogy megszabadítson bennünket mind a bűnből, mind pedig a szegénységből. Legyen ugyanaz a hozzáállásunk a szegénységgel szemben is, mint a bűnnel szemben.
Nem kétséges, hogy sok ember számára tanulságosak a bűneik következményei. Sokan megtörtek és saját erejük végére értek engedetlenségük következtében. Ez azt jelenti, hogy Isten vezette őket bűnbe? Isten akarta, hogy házasságot törjenek, így tudják meg, hogy milyen értékes az Úrtól való házastárs? Bizonyára nem! Hasonlóképpen, az emberek tanulhatnak a szegénységükből. Megérthetik azoknak a dolgoknak az értékét, amit pénzen nem lehet megvenni. De a szegénység önmagában véve egy gyilkos. Keresnünk kell a szegénység legyőzésének módját, ahogy keressük a bűnön való győzelem útját is. Isten a szegénységet ugyanabba a kategóriába helyezte, mint a bűnt, ezért megváltott bennünket belőle. Egyet kell ebben értened Vele.

Ha még nem lett a tiéd, kezd el ma megragadni az előnyét annak, hogy az engesztelésen keresztül Krisztus jólétet biztosított. Szabadítsd fel a hitedet abban a kijelentésben, hogy Jézus szegénnyé lett, hogy te gazdag lehess minden vonatkozásban.


Az imádás harc Máté 8:28-34; Márk 5:1-17; Lukács 8:27-39
Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte (Márk 5:6)
A leborul szót a görög proskuneo szóból fordították, melynek jelentése: hódolattal meghajol, megtisztel, imád. Az ember, aki odafutott Jézushoz, hogy imádja Őt, egy nagyon híres, démonizált ember volt. Az a tény, hogy ez a kínok között lévő ember Jézushoz futott, nem menekült előle, azt jelzi, hogy még a démonizált embernek is van szabad akarata és Sátán nem kontrollálhatja
annak beleegyezése nélkül. Sok csatározás volt azon, hogy vajon lehet-e egy keresztény démonizált? A “démon által birtokolt” kifejezésben a birtokol szó jelentése szó szerint démonizált.
A Biblia nem tesz világos különbséget a démoni aktivitás fokozatai között, például az elnyomás, a birtoklás között. A szó egyszerűen azt jelenti, hogy démonizált. Amit biztosan tudunk, hogy mindannyian harcolunk gonosz szellemekkel, és ha nem vesszük fel Isten teljes fegyverzetét, akkor Sátán és démonjai biztosan hatnak ránk és akár ellenőrzésük alá is vonhatnak bennünket.
A démonoktól való szabadítás legjobb módja Isten Igéjén keresztül történik. Ahogy befogadjuk az Igét, az megszabadít bennünket és segít megőrizni a szívünket és elménket, amikor a démon megpróbál visszatérni életünkbe hét másik szellemmel együtt. A démonizáltság súlyos eseteiben az érintettnek segítségre van szüksége, ezért Jézus minden hívőt felfegyverzett a gonosz szellemek feletti hatalommal.
A felkent dicséret és imádat szintén elűzi a démoni szellemeket. Egyedül Isten számára van fenntartva az imádat, ezért az ördög állandóan keresi azt. Ha nem képes arra, hogy magának megszerezze, akkor megpróbálja az embereket eltéríteni Isten imádatától. Mennyei Édesapánk dicsérete és imádata hatalmas eszközök a démoni erőkkel szemben!

Ha lenyomottnak, megterheltnek, vagy csupán feszültnek érzed magad, dicsérd az Urat és gondolkodj az Igéjén. Imádd Őt szellemben és igazságban. Az Atya csak arra vár, hogy minden nyomást és sötétséget eltávolítson rólad.


Passzív és aktív hit Márk 5:24-34; János 5:1-9
Ő pedig ezt mondta neki: “Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.” (Márk 5:34)
Drámai különbség van a vérfolyásos asszony hite és a béna ember hite között, akivel a Betezda tavánál találkozunk. Mindkettő kétségbeesetten kívánta a gyógyulást. A Betezdánál a férfi reménytelennek érezte magát, mivel nem volt senki sem, aki segített volna neki belépnie a medencébe. Volt ugyan hite, de passzív volt, mivel másvalakire támaszkodott, aki majd valamit
megcsinál érte. Az asszonynak azonban aktív volt a hite, kinyúlt és megragadta Isten gyógyítását. Az asszony cselekedett, míg a férfi csak ült és várt. Mindketten meggyógyultak, de nagy különbség volt kettejük között. Jézus azt mondta, hogy a nő hite tette egészségessé. Ez egy igazán fantasztikus kijelentés! Az asszony saját hite, nem pedig Jézusé okozta a csodát. Ez a nő képes volt kapni akkor is, amikor Jézus nem volt ott fizikailag, mert aktív hittel rendelkezett. A férfi azonban nem rendelkezett azzal a hittel, ami önmagától munkálkodott volna. Passzív volt, Jézusnak kellett bátorítania, hogy higgyen, majd utána azt mondta neki, “Kelj fel, vedd az ágyad és járj” ( János 5:8). Ha az ember nem hitt volna és nem cselekedett volna hitben, akkor valaki másnak kellett volna jönnie, és tennie azt, amit Jézus tett, újra és újra. Az aktív hit tele van energiával és olyan erősen érzi az ember, hogy minden esetben cselekvésre készteti. A passzív hit csak akkor cselekszik, ha valaki más bátorítja erre. Az aktív hittel rendelkező hívő Istenre támaszkodik, a passzív hittel rendelkező hívő mások hitére és bátorításra szorul. Míg az előzőt nem lehet lebeszélni arról, amit Isten megígért a számára, az utóbbi könnyen elbátortalanodik és elengedi azt, ami már az övé Krisztusban.


Milyen fajta hittel rendelkezel? Mindketten reménytelen szituációban voltak, de teljesen eltérő módon reagáltak rá. Gerjesszed fel a hited ma, hogy az aktív hitté váljon benned.


A félelem ellenszere a hit Márk 4:35-41
Akkor ezt mondta nekik: “Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” (Márk 4:40)
A legtöbb ember az élet normális részeként fogadja el a félelmet, de Jézus megdorgálta a tanítványokat a félelmükért. Nem fogadta el normális dologként. Tudjuk, hogy olyanért nem dorgálta volna meg őket, mely meghaladta a képességeiket, ezért a félelem egy döntés. Nem kell félnünk és Jézus azt is elmondta, hogy miként tehetjük ezt. A félelmet legyőzhetjük, hit által. Nem szabad érzéketlennek lennünk azokkal szemben, akik félelmet tapasztalnak, sőt nem kell szégyellnünk, ha magunk is átéljük. Mivel a félelem kínozza az embert (1. János 4:18) együtt kell éreznünk másokkal. Azonban, amikor bátorítunk másokat, nem szükséges elfogadnunk azt, nem kell normális dolognak tartanunk. Jézus sem fogadta el normálisként. Egy mai “normál” keresztény azt
mondaná a tanítványainak, “Rendben fiúk, tudom, hogy éreztek.” Jézus viszont azt mondta: “Mi a bajotok? Miért nincs hitetek?”
Jézus és a mai átlag keresztény félelemhez való hozzáállásában megfigyelhető különbség az egyik oka annak, amiért jóval alacsonyabb szinten élünk annál, amiért Jézus feláldozta magát. Meghalt azért, hogy szabadok lehessünk minden gonosztól való félelemtől, ez magában foglalja a szegénységet, a betegséget, a halált, a magányosságot. Számára a boldog és győztes keresztény életen kívül minden abnormális. Azt akarja, hogy szabadon éljünk, félelemtől mentesen. Jézus világossá tette, hogy a félelem ellenszere a hit. A hit és félelem nem képesek együtt meglenni. Ellenségek és egymás ellen ható erők. Ha a hit erős, akkor ki fogja űzni a félelmet.

Ezért rendszeresen építenünk és erősítenünk kell a hitünket Isten Szavának olvasásával, tanulmányozásával. (Róma 10:17.) Isten jóságába és hűségébe vetett hited legyőzi valamennyi félelmed ma. (Galata 5:6.)


Ügyelj a szavaidra Máté 12:31-37
De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: (Máté 12:36)
Éppen aludni tértünk feleségemmel egy denveri hotelszobában, amikor egy pár költözött be a szomszéd szobába. A falak olyan vékonyak voltak, hogy még a jelbeszédet is meghallhattad volna közöttük! A feleség szüntelen panaszkodott és mindenféle néven nevezte a férjét, amit csak el tudsz képzelni. A férj ritkán szólt közbe. Az asszony nem hagyta. Közel egy órán keresztül folytatódott ez, amíg el nem aludtak. Reggel, amikor felébredtek, ott folytatták, ahol abbahagyták. A szavaik olyanok voltak, mint a méreg. Mindez addig folytatódott, amíg a férfi el nem hagyta a szobát.
Nem tudtam tovább türtőztetni magam. Bekopogtam az ajtón, az asszony nyitott ajtót. Mondtam neki, hogy bár nem volt szándékomban hallgatózni, egyszerűen nem tudtam mást tenni. Minden szót hallottunk, amit csak mondott. Mondtam neki, hogy imádkozom érte. Csupán azt szerettem volna, hogy ismerje meg Jézus szeretetét, hogy Ő képes elvenni a haragját. Az asszony sírni kezdett
és elmondta, hogy ő is keresztény. Nem tudta, hogy miért tett így. Azt mondta, hogy segítségre van szüksége. Mennem kellett, mert egy TV programban szerepeltem, de mondtam neki, hogy figyelje a műsort és el fogom ott mondani, hogy miként lehet megszabadulni a veszekedéstől. Az élő adásban aztán elmondtam a nő történetét nevének említése nélkül, és elmagyaráztam a gyűlölködés megállításának módját. Sohasem hallottam felőle, de gyakran eszembe jutott, hogy mi is történhetett. Egy dolog azonban bizonyos: az asszony megtanulta, hogy szavai nem voltak annyira magánjellegűek, mint amennyire azt gondolta.


Képzeld csak el, milyen lesz az ítélet napján, amikor minden haszontalan szóért számot kell adni. Előnyödre van, ha figyelsz a szavaidra, tudván, egy napon ismertté válnak. Mivel enned kell szavaid gyümölcsét, tedd őket édessé.


Nézz fel! Márk 6:35-44
Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. (Márk 6:41)
Jézus egy lehetetlen feladattal állt szemben. Ötezer férfi volt jelen, sokan közülük a családjukkal, akiket meg kellett etetnie. Mindössze öt kenyér és két kis hal állt rendelkezésére. Jézus bár Isten volt, ember is volt ugyanakkor. Ez a helyzet több volt, amit a bűn nélküli természetes értelme felfoghatott. Túl kellett látnia a természetesen és össze kellett kapcsolódnia az Atya természetfeletti
képességével. Ezért tekintett fel! Jézus levette a szemét a természetes világról és beletekintett a szellemibe. A görög szó, amit “feltekint”-nek fordítottak, azt jelenti, hogy “felnéz, látását
visszanyeri”. Ezt a szót hét esetben “elfogad” és másik hét esetben “elfogadta” értelemben fordították, amely a vak szemek megnyílásával állt összefüggésben. Amikor Jézus felnézett, akkor a szellemi szemei megnyíltak Isten erejére. Ez több, mint elég volt számára, hogy megsokszorozza azt, ami a kezében volt és csodát tegyen.
Minden fizikai problémára létezik szellemi válasz számodra. A válasz éppoly valóságos, mint a fizikai lehetetlenség, Isten ellátása pedig mérhetetlenül nagyobb, mint a hiányod! Azért, hogy megkaphasd ezt az ellátást fel kell tekintened és szellemi betekintést kell kapnod. Ha szellemileg vak vagy, akkor éppen olyan nehézséged támad a szellemi világban, mint egy fizikailag vak embernek a természetesben, de nem szükséges ebben az állapotban maradnod.

Amire szükséged van, hogy láss hitben. Látod hitben azt, amit Isten adni akar neked? Ha látod a bensődben, akkor bírni fogod külsőleg is.


Mire van szükséged? János 6:66-69
Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: “Vajon ti is el akartok menni?” ( János 6:67)
Az egyik barátom feleségül vett egy hölgyet, aki előző házasságában verbális és fizikai visszaéléseket szenvedett el. Ezért aztán úgy kapaszkodott új, Istentől való férjébe, mintha az élete függött volna rajta. Függővé vált a férjétől, szinte fojtogatta. Ha elhagyta volna a férje, akkor az egész világ összedőlt volna számára. Ez nem egészséges kapcsolat! Valóságos áttörést jelentett, amikor egyik nap elmondta a férj, hogy mennyire szereti a feleségét és megerősítette elkötelezettségét iránta és a kapcsolatuk iránt.
Azután így szólt: “De nincs szükségem rád.” Nem utasította el az asszonyt. Csupán azt szerette volna megértetni vele, hogy teljes lett Krisztusban – feleségével is, nélküle is. Szerette a feleségét és vágyott utána, de nélküle is létezett volna, mivel az életét Jézusra alapozta. Így kellene lennie.
Jézus pontosan ezt tette tanítványaival. Szerette őket, azt akarta, hogy vele legyenek, mindegyiket maga választotta ki, de amikor a sokaság elment, megkérdezte a tanítványoktól, hogy ők is el akarják hagyni őt? Jézus nem bátorította őket arra, hogy menjenek el, de nem hullott volna darabjaira, ha így történik. Nem volt rájuk szüksége abban az értelemben, hogy ne tudott volna cselekedni nélkülük. Teljes biztonsága volt az Atyával való kapcsolatában. Tudatlanul, de megengedtük magunknak, hogy az Úron kívül sok más dologtól függjön stabilitásunk és biztonságunk. Ezek jó dolgok is lehetnek, például társunk vagy gyerekeink. Valójában némelyek még vitatkoznának is, hogy ez így helyes. Azonban egyedül Jézus Krisztus az a biztos alap, amely megtart bennünket az élet nyomásai közepette. Minden és mindenki más kudarcot okozhat számunkra.


Mi az, ami megelégíthet téged? Csak azok a dolgok okozhatnak csalódást a számodra, amelyekre támaszkodsz, ezért légy biztos benne, hogy Arra támaszkodsz, akiben soha nem csalódsz.


Az evangélium Isten ereje Máté 9:35-38; 13:53-58; Márk 6:1-6
Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. (Máté 9:38)
Az emberek Isten Szavának ereje által születnek újjá, nem pedig ima által. Az ima nagyon fontos, de nem helyettesítheti az Evangéliumot. Sokan imádkoznak emberek üdvösségéért, és nem értik, hogy miért nem történik meg. Nem kell kérniük Istent, hogy mentsen meg valakit. Ő nem akarja, hogy egyetlen ember is elvesszen (2. Péter 3:9), ráadásul gondoskodott minden ember
üdvösségéről. Akkor tehát miért imádkozzunk? Jézus azt mondta, imádkozzunk azért, hogy Isten munkásokat küldjön az utukba. Arra van szükségük, hogy meghallják az Igét. Továbbá, meg kell kötnünk e világ istenének, Sátánnak befolyását, aki megpróbálja vakká tenni az embereket a szellemi igazságokra. (2. Korinthus 4:4.)
Isten motiváltabb szeretteink megmentésében, mint mi magunk. Csak nézzünk a keresztre, hogy megláthassuk, mennyire motivált Ő! Nem kell könyörögnünk hozzá, inkább csatornává kell válnunk a számára, hogy másokat elérhessen rajtunk keresztül. Ezt azzal érjük el, hogy megosztjuk az örömhírt és/ vagy imádkozunk, hogy mások tegyék meg ugyanezt. Az evangélium Isten ereje, ami felszabadítja az üdvösség hatásait az életünkben. (Róma 1:16.) Ha valakinek gyógyulásra van szüksége, akkor az benne van az evangéliumban. Ha szabadulásra van szükség, az is az evangéliumban található. Jólét, megválaszolt imák, öröm, béke, szeretet – ezek mind megtalálhatóak az evangéliumban azáltal, hogy megértjük és hiszünk Jézus Krisztus örömhírében.
Az evangélium örömhír. Minden motivációval rendelkezel, hogy megosszad ezt az örömhírt az emberekkel, akikkel találkozol, megismerkedsz és szeretsz.

Ha nem vagy képes megosztani az örömhírt velük, akkor imádkozz, hogy az Atya másokat küldjön hozzájuk. Szabadítsd fel a hitedet a számára, hogy elküldhesse a megfelelő személyt a megfelelő időben minden elveszettért, és emlékezz arra, hogy néha ez a személy te magad leszel.


Az Isten szerint való szomorúság megtéréshez vezet Márk 6:7-12
A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg. Márk 6:12
A megtér szó a görög metanoeo szóból származik, szó szerinti jelentése: egy másik véleményt birtokolni. Ez az üdvösség szükséges része. A megtérés magában foglalhatja az isteni szomorúságot, de a szomorúság nem minden esetben tartalmaz megtérést, mivel a megtérés a gondolkodás megváltoztatása, amely következményes cselekedetekkel jár. Ha valaki tényleg megtér, akkor isteni
különbséget fogsz érzékelni a hozzáállásában és a cselekedeteiben is. A szomorúságnak van egy isteni és egy istentelen verziója. Az isteni szomorúság a szív megváltozásához vezet, amely külső magatartásban is megnyilvánul. Az istentelen szomorúság, más néven e világ szomorúsága, csak rombol és öl. Néhányan azt gondolják, hogy bármely szomorúság negatív érzelem, és általánosságban elmondható, hogy társadalmunk elutasít minden negatív érzelmet; ám Isten adta ezt a képességünket, hogy így érezhessünk, így létezik egy megfelelő használata a szomorúságnak. A Prédikátor 7:3 szerint: „Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.”
Az embereknek rosszul kellene magukat érezniük a bűn miatt! Szomorkodniuk kellene az erkölcsi bukásokon. Azonban, ennek a típusú szomorúságnak Isten szerint való megtéréshez kellene vezetnie Isten és a sértett emberek irányában. Miután a megbocsájtást elfogadja az ember, a szomorúságot az Úrra lehet helyezni. (Ézsaiás 53:4.)
Másrészt az a szomorúság, melyet azok éreznek, akik nem fordulnak az Úrhoz, hogy megtérjenek és megbocsájtást nyerjenek, halált eredményez. Ezek az emberek azért keseregnek a helyzetük felett, mert nem tudják gondjaikat az Úrra helyezni. A keresztényeknek csak addig kellene szomorkodniuk, amíg megtérnek. Miután megtörténik a megtérés, szükséges birtokba vennünk a megbocsájtást és a megtisztulást, melyek már a miénk Krisztuson keresztül. (1. János 1:9.)
Az isteni szomorúság, amely megtérést eredményez nem hagy maga után bánkódást, mivel Isten szeretete és megbocsájtása elolvaszt minden bűntudatot és szégyent.

Ma, engedd, hogy az életedben lévő negatív dolgok pozitívvá változzanak Jézus által. Ha valami helytelent mondtál, vagy tettél, akkor menj azonnal Hozzá, térj meg, és légy tiszta.

Search