Egy bölcs ember a víz partján készült a rituális fürdőjére, miközben a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással.

Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

  A tanítványok elgondolkodtak, s egyikük így szólt:

- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

- De miért kell kiabálni, amikor, az akihez beszélsz ott áll melletted?

  Halkan is elmondhatod neki azt, amit akarsz – mondta a bölcs.

  A tanítványok nem találták a választ, és a bölcs a következő magyarázatot adta:

 - Amikor az emberek haragszanak egymásra , a szívük eltávolodik egymástól.

A távolság miatt kiabálniuk kell, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert   annál nagyobb a távolság.

Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs közöttük távolság. Annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, ha csak egymásra néznek.

Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretjük egymást!

A tanítványaira nézett, és így folytatta:

Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon.

Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg az egymáshoz vissza vezető utat.