A búr háborúban történt, hogy egy angol csapat a Modder-folyó partján volt elsáncolva, ahol fontos helyet védett. A katonák nagyon szenvedtek a szomjúságtól, mert bár a folyó közvetlenül előttük volt, nem tudták elhagyni árkaikat, hogy a folyóból megtöltsék kulacsaikat.

Mert a búrok a szemközti parton voltak, s mivel kitűnően céloztak, minden angol katonát lelőttek, aki csak kijött az árokból. A helyzet már egészen reménytelenné vált, mikor egy angol katona, aki egyébként alázatos követője volt az Úr Jézusnak, nyugodtan összegyűjtött egy sereg kulacsot a bajtársaitól, és felmászott az árok partjára. Tudta, hogy számára az azonnali halál azonnali mennyei dicsőséget jelentene.
Az ellenség szeme láttára, miközben a golyók csak úgy röpködtek körülötte, levette a sapkáját, és megállt lehajtott fővel, Isten kegyelmébe ajánlva vállalkozását. Kis idő múlva nyugodtan lement a vízhez, ahol már védett helyzetben volt, mert a búrok csak akkor lövöldözhettek volna rá a mély mederben, ha magukat is kitették volna az angol golyóknak. Egy idő múlva fölfelé ballagott a hívő katona, csakúgy imbolyogva a teli kulacsok súlya alatt.
Amint újra megpillantották a búrok, nagy lelkűen nem tüzeltek rá. Ő ismét megállott, levette sapkáját és megköszönte Istennek segítségét és védelmét. Látva ezt a búrok, hangos hurrá kiáltással üdvözölték az angol katonát, aki életét tette kockára csak azért, hogy friss vizet vigyen bajtársainak.

Ez az igaz történet, amelyet egy szemtanú jegyzett fel, mindnyájunkat emlékeztet arra, aki nemcsak veszélyeztette, hanem önként fel is áldozta életét, hogy örökkévaló áldást hozzon neked és nekem. Az Úr Jézusnak, Isten Fiának nem kellett feltétlenül elhagynia a mennyet csak azért, hogy elfoglaljon egy keresztet két tolvaj között, de Ő irántam és irántad való tiszta szeretetből áldozta fel magát, hogy Isten előtt bűneink hordozója és helyettesünk legyen. A kereszten saját testében viselte el a dühösködő ítélet minden csapását miérettünk, s amikor a szent Isten igazságos követelményeit teljesen kielégítette, jogosan mondta el utolsó szavát: ,,Elvégeztetett."
Isten, aki felülmúlhatatlan szeretet, ugyanakkor változhatatlan szentség, most minden életre kiáraszthatja a szeretetét, aki bűnei eltörlését Krisztus kiontott vérében keresi. Aki teljes bizalmát Krisztusba helyezi, és tudja, hogy Ő mindent megtett, amit csak Isten kívánt, aki azt is tudja, hogy Krisztus az Ő testében a mi bűneinket viselte a fán (1 Pt.2,24), annak Isten maga hirdeti a megigazulást, és kijelentésében tudtára adja, hogy mindabból megigazult, amiből a Mózes törvénye nem tudta megigazítani (Csel. 13,39).
A fent említett derék katona bajtársai felfrissültek a víztől, amelyet annyira kívántak, bár ők maguk egy lépést sem tettek a megszerzéséért. Hívő bajtársuk odavitte a vizet a helyükbe, nekik pedig nem volt más teendőjük, mint elfogadni azt, aztán meginni és megköszönni, hogy életét kockáztatta értük.
Vajon te, kedves olvasó, kevesebbet teszel az Úr Jézusért? Ő odaadta az életét, leírhatatlan haláltusában szenvedett, mielőtt kilehelte volna a lelkét a bűnösökért, és most a te szíved ajtajához viszi az élő vizet: Isten evangéliumát. Nem akarod ezt még ma elfogadni és megköszönni az adományozónak?

R.W.Cooper