Két utazó angyal megállt,hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjek ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében.
Először úgy tekintettem Istenre, mint személyes megfigyelőmre, mint ítélő bírámra, aki minden hibámat szoros figyelemmel követi. Ott volt valahol, de nem igazán ismertem.
Két ember útnak indult. Magukkal vitték az útra lámpáikat, amelyről tudták, hogy addig tart ameddig az életük. Valamennyit mentek. Megszólalt az első:
- Hosszú út áll még előttünk. Ki tudja, hogy a végére érünk-e valaha ? Elhatároztam, mielőtt még késő lenne visszafordulok.
Vége a napnak. Hazafelé mész a kocsiddal. Bekapcsolod a rádiót. A recsegő adáson keresztül hallasz egy kis faluról, valahol távol Indiában, ahol a falu három lakója váratlanul és nagyon furcsa módon meghalt.
Egy kínai ember egyszer elmesélte élete tapasztalatait a maga képes nyelvén: Mély verembe estem, minden erőmmel igyekeztem kijutni, de nem sikerült. Arra jött Konfucius és így szólt:
Volt egyszer egy ember akinek nem volt semmije, de Isten adott neki tíz almát.
* Három almát adott, hogy legyen mit ennie;
A postás mindig elment az utolsó házig. Ismert mindenkit és ismerte őt is az egész falu. Naponta elvégezte a munkáját és este hazatért kis családjához. Panasz sosem volt rá.