Látogatók

3.png1.png0.png5.png0.png5.png2.png
Ma248
Tegnap3510
Ezen a héten6222
Ebben a hónapban12188
Összes3105052

Ki van jelen

5
Online

26-06-13

Tartalomjegyzék

SZEPTEMBER 22

Isten igazsága

Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.  - 2Korinthus 5,21.

„Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk…” 

Olykor úgy teszem próbára az embereket, hogy az Igének ezt a részét felolvasva megkérdezem tőlük: „Hányan hiszitek, hogy ez igaz?” Mindnyájan felteszik a kezüket. Majd felolvasom a vers másik részét: „…hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.” 

Utána azt mondom: „Ezek szerint mi — ti és én — Isten igazsága vagyunk a Krisztusban. Hányan hiszitek, hogy ez igaz?” Többnyire a jelenlévők felénél sem tudom elérni, hogy felemeljék a kezüket. Pedig ha a versnek egyik fele igaz, igaznak kell lennie a másik felének is! 

Isten gondoskodott róla, hogy ennek birtokában legyünk. Rá kell ébrednünk arra, hogy ez a miénk! 

Megvallás: Jézus bűnné lett értem, hogy én Isten igazsága legyek Őbenne. Én Isten igazsága vagyok a Krisztusban. Isten gondoskodott a megigazulásomról. A megigazultság az enyém most! Megigazultam, tehát igaz vagyok.

Search