Egy lakótelep panelházának udvarán, a szép tavaszi szombat délelőttön minden gyerek lent ugrált az udvaron. Hintázott, játszott, homokozott, labdázott, már ahogy az ilyenkor lenni szokott.
Volt egy falu, mely arról volt híres, hogy egy gyönyörű folyócska szelte át. Az utcák, a házak, a kertek mindig rendbe voltak tartva. Bárkit, aki ellátogatott oda, lenyűgözött a falu szépsége, és az a folyó, mely ivóvízzel látta el az összes környező települést.
"Bárcsak nekem is meglenne az, ami neki, akkor boldog lennék!"
Valamennyiünknek vannak ilyen gondolatai. Amikor még csak lakásom volt és alig volt pénzem, akkor irigyeltem azokat a családokat, akiknek házuk volt és több pénzzel rendelkeztek, mint én.
Melinda nevelt kislány volt. Édesapja elhagyta édesanyját mielőtt még megszületett volna, édesanyja pedig meghalt miután a kislány megszületett. Így édesanyja testvére, és férje elhatározták, hogy magukhoz veszik a gyereket, és ők fogják felnevelni.
Józsi bácsi szén bányász volt, és megígérte Daninak, ha legközelebb újra meglátogatják őt a szüleivel együtt, engedélyt kér arra, hogy Dani is lemenjen vele a bányába. Ezért a fiú alig várta a meghívást.
Egy gyönyörű nyári reggelen mosolygott a nap egy kis fiúcskára, aki éppen akkor született egy nyomorúságos kunyhóban. Számbónak nevezték a kicsit, akinek szülei, de maga is fekete bőrűen látta meg a napvilágot. Pár héttel Számbó születése után, szülei meghaltak.
Bemutatom Jánost. Ő csak egy a sok közül, igazából mindegy, hogy hogyan hívjuk, akár a te nevedet is be lehetne helyettesíteni. János hisz Istenben, de úgy gondolja, hogy nincsen rá szüksége.