Kegyelemből hit által Lukács 10:25-29
Jézus ezt mondta neki: “Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.” Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: “De ki a felebarátom?” Lukács 10:28-29
A büszkeség sok embert késztet arra, hogy ellenálljon a hit által való megigazulásnak Isten kegyelmében. A történetben szereplő törvénytudó magát szerette és azt a nyilvános elismerést, amit szent cselekedetei kivívtak a részére. Nem volt hajlandó először Istent szeretni és a többi embert saját maga elé helyezni. Kérdése valójában egy kísérlet volt arra, hogy az önközpontúsága
miatti felelősségtől megszabaduljon. Isten szemében a saját cselekedetei által való megigazulást keresett. Tudta azt, hogy másokat nem szeret annyira, mint saját magát, ezért úgy próbálta értelmezni az Igét (4. Mózes 19:18), hogy az a cselekedeteihez igazodjon, nem pedig szíve valódi állapotához. A “felebarátot” úgy próbálta meghatározni, mint közeli barátot, akivel jól bánt. Az önigazolás mindig kifogásokat terem, míg a megtérés és az Isten felé való hit alárendelést és engedelmességet.
Üdvösségünk alapja a kegyelem – azaz Isten ki nem érdemelt, érdemtelen jóindulata felénk, amely a Jézus Krisztusban való megváltásban fejeződött ki. Az a mód, ahogy Isten megment bennünket a hit. Hit által fogadjuk el az üdvösség ingyen ajándékát, amelyet kegyelméből számunkra biztosított. Kegyelemből tartattunk meg, hit által (Efézus 2:8.), nem pusztán kegyelemből. A hit Isten kegyelmébe enged belépést számunkra. Hit nélkül Isten kegyelme elvész számunkra, míg kegyelem nélkül a hit erőtlen. Az Isten kegyelmébe vetett hit felszabadítja azt, amit Isten Jézus Krisztuson keresztül rendelkezésünkre bocsájtott.

A nátrium és a klór önmagukban mérgezőek – a kegyelem és hit, ha egymástól függetlenül alkalmazzák, akkor halálosak, ám amikor a nátriumot és klórt összekevered, akkor sót kapsz, ami elengedhetetlen az élethez. Hasonlóképpen, az Isten kegyelme által adott ajándékba vetett hit kulcs a győzelmes keresztény élethez.