Látogatók

3.png0.png6.png2.png1.png3.png1.png
Ma52
Tegnap1064
Ezen a héten5584
Ebben a hónapban1116
Összes3062131

Ki van jelen

3
Online

26-05-02

Tartalomjegyzék

Megosztás

andrew wommackAz életed Istené Máté 22:20-22
Jézus megkérdezte tőlük: “Kié ez a kép és ez a felirat?” “A császáré” – felelték. Jézus erre kijelentette: “Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” Máté 22:20-21
A dénáron található kép – az egyetlen, kis ezüst érme, amelyet a császári adózás céljából elfogadtak – feltehetően Tiberius Caesart ábrázolta (i.e 14-37 között uralkodott). Az érme egyik oldalán ez volt rávésve: “Tiberius Caesar Augustus, az Isteni Augustus fia”, a másik oldalon pedig ez volt olvasható: “Főpap”.

A véset kinyilvánította az istenséget, és császárként az imádatra való jogot. A vallásos zsidók számtalan esetben próbálták Jézust tőrbe csalni a Törvény dolgaival kapcsolatban, de mindig kudarcot vallottak. Ez alkalommal az adófizetés dolgával keresték fel, remélve, hogy a kapott válasz lehetőséget teremt számukra, hogy Jézust Pilátus elé vigyék – kivégzésre. Úgy gondolták, hogy bármely válasz helytelen lesz. Ha Jézus elismeri a római adót, akkor elveszíti népszerűségét a tömegek előtt. Ha a római adó ellen szól, akkor viszont a zsidók átadhatják Őt a Római Kormányzónak, és Pilátus kezébe kerül. Úgy tűnt, hogy végre sikerült Jézust a hatalmukba keríteni. Jézus azonban olyan egyszerű bölcsességgel válaszolt, hogy a Farizeusok és a Heródes pártiak saját csapdájukba estek, és bolonddá tették magukat. Jézus ezt mondta: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Márk 12:17.) Az ember Isten képére teremtetett, ezért oda kell adnunk Isten számára azokat a dolgokat, amelyek hozzá tartoznak (az életünket), míg a császárnak pedig a rá tartozó dolgokat (a pénzét és egyéb javakat). Manapság az emberek hajlamosak sokat foglalkozni az adókkal és a számlákkal, Jézus maga is látta ezeknek a dolgoknak a szükségességét.

Amikor tudod, hogy Isten a te forrásod és az életed az Övé, akkor akarsz adni, és másokat megáldani, ahogy ezt Ő is tette. A következő alkalommal, amikor adót, vagy a számládat fizeted, tiszteld meg Istent és tedd ezt örömmel, tudva, hogy ezzel mások életéhez járulsz hozzá.


A feltámadás ereje Máté 22:23
Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: Máté 22:23
A feltámadás az Újszövetség egyik meghatározó témája. Az Apostolok Cselekedetei 13 prédikációja közül 11 hangsúlyozza, vagy magában foglalja a feltámadást. A feltámadás erejének megértéséhez először azt kell megértenünk, hogy miként alkotott bennünket Isten. Három részből épül fel az ember – szellem, lélek és test. (1. Tesszalonika 5:23.) Egy bukott emberi lény szellemi értelemben halott (Istentől elválasztott), és a lelke a bűn által sötétségben van. Az újjászületett hívő ember szellemileg élő (Istennel újra egyesül), és a lelke átformálódik Isten Igéjének világosságában. A szellem és a lélek halhatatlan, ezért a hívő meg fog halni fizikailag és a szelleme/lelke a mennybe fog menni; míg a hitetlen fizikailag meghal és a pokolba megy. Mind a hívő, mind a hitetlen ember teste halandó. A halál idején minden ember teste egy bomlási folyamaton megy keresztül, és alkotóelemeire esik szét. A feltámadáskor minden eltávozott szellem/lélek eljön a mennyből, illetve a pokolból. Isten természetfölötti módon feltámasztja, újraépíti és egyesíti a testek anyagi összetevőit a szellemükkel/lelkükkel. Így Isten újra felépíti a szellemet, lelket és testet. Mindenki fel fog támadni, némelyek az Istennel való örök életre, mások pedig örök kárhozatra a tűznek tavában. A hívő reménysége az Istennel való örök életre való feltámadás. A természetes, földi, romlandó test feltámad és egy mennyei, dicsőséges, halhatatlan testté alakul. Ezzel teljessé válik mindaz, amit Jézus vérén keresztül kaptunk. A fizikai állapotból való átalakulás a megdicsőült test állapotába hatalmas változás lesz, de Isten ereje könnyedén elvégzi.

Ha az Úr véghezviszi a feltámadás csodáját, akkor bizonyára meg tudja gyógyítani a tested és képes megszabadítani más kötelékekből is. Ahogy ma csodáért imádkozol, engedd, hogy a feltámadás ereje felépítse a hitedet.


A házasság ez életre szól Lukács 20:27-40
A feltámadáskor közülük vajon melyiknek lesz a felesége az asszony, hiszen mind a hétnek a felesége volt?” Jézus így válaszolt nekik: “E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. (Lukács 20:33-34)
Kérdéses, hogy a szadduceusok által hivatkozott esemény megtörtént-e valaha is. Sokkal valószínűbb, hogy egy feltételezett esetet említettek csupán azért, hogy hiteltelenné tegyék a feltámadást, amelyről úgy hitték, hogy nem felel meg az Írásnak. Amennyiben elfogadod az alapfeltevésüket (a házasság a mennyben folytatódik), akkor az érvelésük helyes. Nem lenne lehetséges a házasságot elrendezni a mennyben abban az esetben, ha több házastársa lenne az érintetteknek a földön. Az érvelés nem volt téves, ám azok a tények, amelyekre az érvelést alapozták nem volt igei.
A Biblia arról beszél, hogy ketten lesznek “egy testté” a házasságban, és az angyaloknak nincs testük. Pál azt mondja, “Test és vér nem örökölheti Isten királyságát”. (1. Korinthus 15:50.) Tehát a házasság egy földi intézmény, amely a hús és vér halandókra korlátozódik, és nem létezik a mennyben. A házasság, ahogy a halál is, átmeneti jellegű, amíg a halandó emberek a földön tartózkodnak. Ezért, ha valakinek a házastársa meghal, akkor az illető szabadon újraházasodhat. A házasság csak ehhez az élethez kapcsolódik. Ez nem azt jelenti, hogy az a pár, aki tiszta szívből szerette egymást ezen a földön, kevésbé fogja szeretni egymást a mennyben. Mérhetetlenül jobban fogják egymást szeretni, de ez Isten agape szeretete lesz, nem emberi, romantikus szeretet és nem pusztán egy személyre fog korlátozódni. Biztosak lehetünk abban, hogy a menny minden várakozásunkon túl fog tenni, ezért senki sem fog csalódni benne! Ma, sokan használnak logikai érvelést azért, hogy hiteltelenítsék Isten Szavának bizonyos tanításait, de Jézus azt mondta, hogy azért tévednek, mert nem ismerik az Írásokat. (Márk 12:24.) Csak az Íráson alapuló érvelésnek van jelentősége.

Amikor döntesz arról, hogy mely egyházi tanításokban hiszel, legyél biztos abban, hogy valóban ismered azt, amit a Biblia erről a tanításról mond. Ekkor szilárd alapokon fogsz állni egész életedben.


A két legnagyobb parancsolat Máté 22:34-46
“Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” Jézus így válaszolt: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Máté 22:36-39
Jézus megmutatta, hogy valamennyi Ószövetségben található parancsolat célja, hogy megmutassa a számunkra hogyan szeressük Istent és másokat. Ezért az a két parancsolat, amely közvetlenül foglalkozik Isten és mások szeretésével (3. Mózes 19:18; 5. Mózes 6:5) a legfontosabbak. A vallásos vezetők annyira belevesztek a törvény legapróbb részleteinek megtartásába, hogy szem elől tévesztették annak végső célját. Sem az Istent, sem pedig a felebarátot nem szerették, mégis azt gondolták, hogy a törvényt pontosan betartották. Ugyanez történik ma is. A legkegyetlenebb cselekedeteket hajtják végre az Úr nevében azok, akik azt gondolják, hogy Isten parancsolatait védelmezik. Azonban, ha a két legnagyobb parancsolatot megsértjük azért, hogy a többi parancsolatot megtartassuk, akkor helytelenül alkalmazzuk Isten Szavát, éppúgy, ahogy a vallásos zsidók tették.
Az Ószövetségi Törvény és a kegyelem Újszövetségi koncepciója fő célként Isten és az emberek szeretését jelölik meg számunkra. Azonban az Ószövetség az embert a büntetéstől való félelem által motiválta az Isten és társaik szeretésére, míg az Újszövetségben kapott kegyelem mások feltétlen szeretetére vezet bennünket azáltal, ahogy Isten szeret bennünket. Lehetséges szentül élni, miközben az ember nem szereti Istent, vagy embertársait, de lehetetlenség, hogy Isten szeretete ne teremjen szentséget az ember életében.

Nézz ma minden kapcsolatodra Isten feltétel nélküli szeretetének szemein keresztül. Amint szeretsz, szentté válsz.


Tiéd Isten bölcsessége Máté 23:1-39
Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz. Máté 23:1
A Máté 23. fejezetében olvashatjuk Jézus legerőteljesebb, a zsidó vallási vezetőket érintő feddéseit, melyek meghaladják bármely más csoportot érintő feddéseit. Fenyítette őket a képmutatásukért, keményszívűségükért és Istennek, az Ő Igéjének, az Ő útjainak megértésének teljes hiányáért. Máté elmondja nekünk, hogy mindezt a nyilvánosság előtt, a tömeg előtt tette, pontosan azok előtt, akiket a képmutatásukkal megpróbáltak befolyásolni és kontrollálni. Jézus számos harcot vívott ezt megelőzően az írástudókkal és a Farizeusokkal.
Ezen a napon az összeütközés a főpapokkal és a vénekkel kezdődött, akik kihívást intéztek Jézus tekintélyével szemben. Ő egy olyan kérdéssel döbbentette meg őket, amely éppenséggel az ő tekintélyüket kérdőjelezte meg. Ezután három példabeszédben illusztrálta, hogy a zsidók vezetői megvetették Isten uralmát az életükben vallásos, kegyeskedő cselekedeteik ellenére. A farizeusok azzal vágtak vissza, hogy megkísértették Jézust egy kérdéssel, ami a római kormányzat felé történő adófizetésre vonatkozott. Ezután a Szadduceusok próbálták megállítani Jézust a feltámadásra vonatkozó kérdésükkel. Végezetül pedig egy törvénytudó vetett csapdát elé a nagy parancsolatról szóló kérdésével. Jézus olyan sikeresen ment át valamennyi próbán, hogy “megkérdezni sem merte őt többé senki attól a naptól fogva.” (Máté 22:46).
Hívőként találkozhattál olyan nem hívőkkel, akik megpróbáltak úgy csapdába csalni, ahogy ezek a vallásos emberek próbálták Jézus megfogni. Az ördög ezek az embereket próbálja meg arra használni, hogy kételyeket ébresszen benned a hiteddel kapcsolatban. A Biblia azonban azt mondja, hogy Jézus a mi bölcsességünk lett (1. Korinthus 1:30), és az a Szellem, aki Jézust feltámasztotta a halálból, benned lakik. (Róma 8:11.)

Ez azt jelenti, hogy bármely neked szegezett kérdést képes vagy megválaszolni! Légy biztos ma abban, hogy erős maradsz a hitedben, függetlenül attól, hogy milyen kérdést szegeznek neked.


Isten ismeri az áldozataid Márk 12:41-44
Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Márk 12:41-42
Az említett templomi persely egy hely, ami a Templom Asszonyok Udvara elnevezésű részében helyezkedett el, de nem volt magának a Templomnak a része. Asszonyok ugyanis nem mehettek be a Templomba. Ezt az esetet arra használta Jézus, hogy egy fontos leckét tanítson meg tanítványainak. Az adakozásra vonatkozó isteni ígéretek biztosították, hogy az özvegyasszony adománya megörvendeztette az Urat, és az asszony áldást nyert ezért a tettéért. Ám Az özvegyasszony nem hallotta Jézus elismerését. Nem találunk egyetlen utalást sem arra, hogy az asszony valaha is megtudta volna, hogy bárki tudomást szerzett adománya nagyságáról. Hasonlóan ehhez az esethez, lehetnek olyan időszakok, amikor úgy érzed, hogy senki sem ismeri, vagy értékeli az anyagi áldozataidat. Ez nem csak a gyülekezet felé történő anyagi áldozatokra vonatkozik, hanem a körülötted élő embereknek nyújtott áldozatokra is. Azonban, ahogy Jézus látta az asszony ajándékát
és ismerte az áldozatot, amely mögötte volt, mennyei Édesapád feljegyzi a legkisebb ajándékodat is, és egy napon megjutalmaz érte.

Ne hasonlítsad adományaidat mások adományaihoz, akár pénzben, időben, vagy szolgálatban mérhető az. Emlékezz arra, hogy Isten a szívedre tekint. Örvendezz annak, ha alkalmad nyílik adni, mivel ezen a módon is hasonló lehetsz Édesapádhoz. Ma, légy egy adakozó ember, ahogy Ő is egy adakozó.


Védelem a megtévesztés ellen Máté 24:3-5
Jézus így válaszolt nekik: “Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!” Máté 24:4
A megtévesztés elkerülhető, ha nem így lenne, Jézus nem mondta volna, “Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!” Sátán csak azokat tudja megtéveszteni, akik megengedik számára ezt. Az Efézus 6:11 azt mondja, hogy ” Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.” Isten azt mondta, hogy a teljes fegyverzetet vegyük fel. Sok keresztény azonban csak az üdvösség sisakjával a fején járkál. Az ördög legyőzéséhez többre van szükség a puszta megmenekülésnél. Értenünk kell a megigazulásunk biztosította helyzetünket az Úrban. Rendelkeznünk kell hittel is, ismernünk kell az Igét és értenünk szükséges a békesség evangéliumát is. A keresztény élet folyamatos erőfeszítést jelent Sátán ellen, aki megpróbál megrontani bennünket. Legtöbbünk tudatában van a harcnak, de nem tudja, hogy pontosan hol is zajlik ez a harc. A harc az elménkben zajlik. Ahogy a kígyó Évával szemben nem nyers erőt alkalmazott, hanem szavakat használt a megtévesztéséhez, Sátán úgy próbál megrontani bennünket, hogy Isten Szavával szembeni gondolatokat ad. Eredeti taktikája a becsapás volt, és ma is ez működésének fő módszere.
A gyermekek egyik jellegzetessége, hogy könnyen becsaphatóak. Hiszékenyek. A gyerekkorból a fiúság felé elmozdulás érdekében a hívő embernek ki kell fejlesztenie a szellemi megkülönböztetés képességét. Ez pedig az Isten Igéjében való megalapozódás által érhető el. A csalás felismerésének módszere nem az, hogy minden egyes hamis állítást alaposan kielemzünk, hanem az, hogy annyira megismerjük, megszokjuk az eredetit, hogy a hamisítvány könnyen felismerhetővé válik.

Ma, ha Isten Igéjében elmélyedsz és Szavának megfelelően jársz, akkor nem leszel a megtévesztés áldozata. Könnyűszerrel felismered azokat az elképzeléseket, gondolatokat, melyek ellentétesek az általad ismert igazsággal.


Az Úron nyugvó kapcsolatok Máté 24:12
Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. Máté 24:12
Az egyetlen ok, amiért a gonoszság megsokasodása egy hívő szeretetét az Úr felé meghidegíti, ha nem választja el magát a gonoszságtól. Lót egy igaz ember volt, akinek a lelke gyötrődött attól, hogy nap mint nap látta és hallotta az istentelen emberek cselekedeteit. (2. Péter 2:8). Foglalkoznunk kell a világ dolgaival és azokkal, akik abban vannak, de óvatosnak kell lennünk, és megfelelő távolságot kell tartanunk. Kerülnünk kellene a kapcsolatot azokkal, akik erősebben befolyásolnak bennünket negatívan, mint mi őket pozitívan. A házasság az egyik olyan terület, amire különösen igaz ez. Nincs szorosabb kapcsolat ebben az életben, mint a házastársi kapcsolat. Egy hívő, aki nem hívővel házasodik, közvetlenül megsérti az Írást és a tűzzel játszik. (2. Korinthus 6:14.) Az Úrnak kellene a legfontosabb személynek lennie az életünkben. Hogy tudunk egyek lenni valakivel, aki nem szereti az Urat? Könnyelműség azt hinni, hogy a házasság megkötése után a nem hívő
házastárs elfogadja majd az Urat. Habár megtörténhet ez, de nincs rá garancia. Valójában a statisztikák pont az ellenkezőjét mutatják. Azonban, ha ebben a helyzetben vagy és hiszel az Úrban, hogy a házastársad megtér, akkor szükséged van hívők támogatására a gyülekezetedből ahhoz, hogy továbbra is erősen megállhass és növekedhess az Úrban. Nem engedheted meg a nem hívő házastársadnak, hogy megakadályozzon a szellemi növekedésben. Senki sem fog profitálni a szellemi hanyatlásodból pusztán azért, hogy kedvezz a társadnak! A nem hívőkkel való felemás iga létesítése egyszerűen nem működik. A hívő és nem hívő éppúgy különbözik egymástól, mint az igazság az igazságtalanságtól, vagy a fény a sötétségtől, Jézus az ördögtől. Az egyiknek van hite, a másiknak nincs. Remélem, hogy elkerülted ezt a helyzetet, ha már házas vagy.

Ha még nem házasodtál meg, határozzad el ma, hogy nem fogsz ebbe a csapdába esni.


Krisztusban való természeted Máté 24:13
De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Máté 24:13
Ezen a helyen Jézus azt tanítja, hogy a hívőnek ki kell tartania hitben, hogy teljes üdvösséget kapjon. Az üdvösség ajándék, amelyet nem lehet kiérdemelni, vagy fenntartani saját cselekedeteink által. Hit által kapható és ennek a hitnek a fenntartása bizonyos erőfeszítést igényel a részünkről. A szentség nem eredményez jó kapcsolatot Istennel, a szentség hiánya pedig nem fordítja el tőlünk Istent. Jézusban való hitünk alapján foglalkozik Isten velünk, nem teljesítményünk szerint. A szentség megakadályozza Sátánt abban, hogy ellopja hitünket, míg a hit hiánya nyílt meghívást jelent az ördögnek, hogy végezze a munkáját. Az a személy, aki mindvégig ki akar tartani nem tud olyan életmódot folytatni, amely Sátánnak hozzáférést biztosít az életéhez. Bár Isten nem tulajdonítja nekünk a bűneinket, nem engedhetjük meg magunknak a bűn luxusát, mivel a bűn hozzáférést ad Sátánnak az életünkhöz. Amikor egy keresztény bűnt követ el és lehetőséget ad az ördögnek, hogy halált produkáljon az életében, úgy állíthatja ezt meg, ha megvallja a bűnt. Isten hűséges és igaz, hogy vegye újjászületett szellemünkben már ott lévő megbocsájtást és felszabadítsa azt a testünkben (1. János 1:9.), ezáltal eltávolítja Sátánt és az erősségeit.
A szentség az Istennel való bensőséges kapcsolatunk mellékterméke; nem produkál jó kapcsolatot Istennel. A keresztény ember természetéből fakad, hogy jót akar tenni. Ha megkérdezném tőled, “Tényleg bűnt akarsz cselekedni?”, bizonyára azt válaszolnád, hogy nem, mivel új természeted szerint szeretnél élni, amely Isten megigazultsága benned.

Emlékezz ma erre az igazságra, ha az ördög kísérteni próbál, és őrizd meg a hitedet!


Állj ellen a kísértésnek Lukács 22:3
Akkor bement a Sátán Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. Lukács 22:3
Némelyek szerint Júdás azért árulta el Jézust, hogy kényszerítse Őt a Római kormánnyal való összeütközésre. Ezután Jézusnak természetfeletti erejét kellett volna felhasználnia az önvédelemhez és a Római Birodalom megbuktatásához, így adva vissza Izrael nemzeti függetlenségét. Ez az elképzelés Júdás azon reakcióján alapul, amikor látta Jézus elítélését. “Megbánta tettét” (Máté 27:3), ez arra utal, hogy Jézus elítélése sohasem volt Júdás szándéka. Azonban a Biblia nem említi, hogy Júdás nemes karaktervonásokkal rendelkezett volna. Egyszerűen egy tolvaj volt. Ez a vers világossá teszi, hogy Sátán bement Júdásba, és Jézus elárulásának gondolatát Júdás szívére helyezte. Biztosak lehetünk abban, hogy Sátán célja azzal, hogy Júdást Jézus elárulására motiválta az volt, hogy lopjon, öljön és tönkretegyen. ( János 10:10). Azonban az a tény, hogy Sátán megszállta Júdást, nem menti fel Júdást tette felelőssége alól. Az ördög körbejár és keresi, hogy kit nyelhet el. (1.
Péter 5:8.) Csak úgy senkit sem tud elnyelni. Helyet kell biztosítani a számára. Azzal, hogy tolvaj lett, Júdás hozzáférést adott Sátánnak az életéhez. Lehetséges, hogy egyáltalán nem állt szándékában Jézus elárulása, amikor lopni kezdett Tőle, de miután alávetette magát Sátánnak a lopással, nehéz volt a megállás.
A bűnt nem lehet kontrollálni. Nem tudsz csak egy “kicsit” bűnözni. A bűn az bűn Isten szemében, és minél inkább átadod magad, annál erősebben megragad téged. Azért, hogy ellenállhass az ördögnek és győzelmet arass a kísértés felett, először Istennek kell alárendelni magad. ( Jakab 4:7.)

Miután alárendelted magad Neki, a Szent Szellem természetfeletti erővel ruház fel, hogy nemet mondhass az ellenségnek, amikor az megpróbál valamit az életedben tenni.


Megszentelt közösség Lukács 22:19
És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: “Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Lukács 22:19.
Az Úrvacsora kenyere Jézus testét szimbolizálja, amely az Ő szenvedésein keresztül töretett meg a számunkra. Nemcsak meghalt a kereszten értünk, hanem a hátán 39 ostorcsapást is elszenvedett, amely által meggyógyultunk. (1. Péter 2:24.) Az úrvacsorai közösségnek emlékeztetnie kell bennünket arra az érzelmi és fizikai megváltásra, amit Jézus biztosított a számunkra. Az Úrvacsora részben a páska, a zsidó húsvét beteljesedése, amit azonban csak egyszer ünnepeltek évente. A korai keresztény közösség azonban hetente, vagy időnként naponta vett Úrvacsorát. Az Úrvacsora gyakoriságára nézve nincs előírás az Írásokban. Ahogy részesedünk az Úrvacsorában, ünnepélyesen megemlékezünk az Úr haláláról, és a halálában való egységünkről. Meghaltunk, majd örök életre
feltámadtunk Vele, melyet már most élvezhetünk. (Kolosszé 1:12.) A kenyér vétele részünket jelenti a gyógyulásban és az egészségben , mivel az Ő teste azért töretett meg, hogy a mi testünk ép lehessen. A bor vétele az Ő megigazításában való részünk, amely az Ő értünk kiontott vére. Az Úrvacsora közössége hited egyik legerőteljesebb kifejeződése, melyet Jézus megváltói munkájába vetettél. Az 1. Korinthus 11:27 szerint nem szabd könnyelműen vennünk.

Ma, emlékezz meg Jézus csodálatos megváltásáról és üdvösségéről, amely megváltoztatta az életedet. Bármikor, amikor lehetőséged van, vagy késztetést érzel arra, hogy Úrvacsorát végy, tedd ezt az Úrral való közösséged különleges idejévé, ahogy Ő azt szánta.


Hagyd Istent szolgálni feléd János 13:5-8
Péter így szólt hozzá: “Az én lábamat nem mosod meg soha.” Jézus így válaszolt neki: “Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” János 13:8
Péter elutasítása Jézus felé, hogy az megmossa a lábát, abból származott, hogy teljes mértékben méltatlannak tartotta magát arra, hogy Isten bűntelen Fia egyszerű szolgaként szolgáljon felé. Péter helyesen gondolkodott saját viszonylagos értékéről, de amit eltévesztett az az volt, hogy Isten nem saját értékünk miatt szolgál felénk, hanem az Ő szeretete miatt. Bár Péter hozzáállása szentnek és alázatosnak tűnt, gyakorlatilag ellenállt Isten akaratának és büszke is volt. A büszkeség lényege az önközpontúság és az ön-akarat az Isten központúság és Isten akarata helyett. Péternek elég alázatosnak kellett volna lennie ahhoz, hogy felismerje, Jézus tudta, hogy mit csinált. Ehelyett azt gondolta, hogy ő jobban tudta. Ugyanez a büszkeség okozza, hogy sok keresztény elutasítja Isten áldását, azt gondolva, hogy méltatlan Isten kegyelmére. Bár a cselekedetük nem hatalmazza fel Isten jóságát, többet kapnak Isten áldásaiból akkor, ha az Ő szeretetének és kegyelmének megnyilvánulásaként fogadják.
A félreértelmezett alázat éppen olyan káros, mint a túlzott büszkeség. Péter szolgálni akart Jézusnak, de túl büszke volt ahhoz, hogy Jézust engedje szolgálni maga felé. Jézus azt mondta Péternek, hogy ha nem engedi Őt szolgálni felé, Péter nem lesz alkalmas, hogy Őt szolgálja. Szimbolikusan az mondta: “Péter, nem tudod magad megtisztítani. Meg kell engedned, hogy cselekedjem.”
Nem tisztíthatod meg önmagad és másokat sem.

Támaszkodj teljesen Isten kegyelmének munkájára, és Isten meg fog tisztítani téged, felkészít, hogy mások felé is szolgálhass. Mielőtt áldássá válhatnál Isten számára, vagy a körülötted élők számára, engedned kell, hogy Isten megáldjon téged – ahogy Ő szeretné.


Először a szeretet János 13:35
Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. János 13:35
Jézus nem azt mondta, hogy az emberek a tanításunkról, rituáléinkról, bűngyűlöletünkről, még csak nem is az Isten iránti szeretetünk kifejezési módjairól fognak megismerni bennünket, mint tanítványokat. Rendkívül egyértelműen mondta, hogy egy jellegzetesség alapján azonosít bennünket a világ Jézus követőiként – az egymás iránti szeretetünk alapján. Ugyanazon az estén az Úr az Atyához imádkozva ugyanazt a gondolatot mondta ki, “Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” ( János 17:21). Az egyetlen módja annak, hogy Krisztus teste eggyé váljon, ahogy Jézus és az Atya egy, az isteni szereteten keresztül valósulhat meg. Jézus szerint a hívők egysége – amely az őszinte isteni szereteten keresztül valósul meg – az a leghatalmasabb evangelizációs eszköz, ami valaha is volt, vagy lesz az egyház kezében. A korai egyház nem rendelkezett azzal a szilárd szervezeti rendszerrel, amit ma láthatunk, vagy azzal a képességgel, hogy bárhová a világon néhány óra leforgása alatt eljuthatunk. Bizonyára közel sem költöttek annyi
pénzt – hozzánk képest – az Evangélium terjesztésére. Mégis a Tesszalonikában élő pogányok azt mondták Pálról és társulatáról, hogy “Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek”. (Apcsel 17:6.) Az egész ismert világot evangelizálták kevesebb, mint 30 év alatt. Mielőtt a Máté 28:19-20 Nagy Küldetését teljesíthetnénk a gyülekezeten belül meg kell történnie a szeretet ébredésének, ahol a doktrínák és rituálék a hátsó sorokba szorulnak az egymás iránti szeretett mögött.

Ma, kérd az Urat, hogy mutassa meg számodra a testvérek felé való szereteted kifejezésének módját.


Péter hite nem vallott kudarcot Lukács 22: 31-61
De én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait. (Lukács 22:32)
Jézus közölte Péterrel, hogy Sátán meg kívánja rostálni őt, mint ahogy a búzát szokás. (31. vers) Tudjuk az Igéből, hogy később azon az estén Péter háromszor tagadta le, hogy ismeri Jézust. (Lukács 22:54-62). Úgy tűnt, hogy az ördög sikerrel járt annak ellenére, hogy Jézus imádkozott érte. Jézus imája megválaszolatlan maradt? Bizonyára nem!
Ebben a versben Jézus arról is beszél, hogy Péternek mit kell tennie, miután megtér. Ebből következően, Ő előrelátta Péter tagadását, imádkozott, hogy ne valljon kudarcot a hite, és így is lett. Lehetséges, hogy kudarcot vallunk a cselekedeteinkben, de nem vallunk kudarcot a szívünkben. Azon az estén Péter azt mondta, hogy egészen a halálig fogja Jézust követni. (33. vers) Azzal bizonyította ezt, hogy megpróbálta megvédeni az Urat a római katonák ellen, akik azért jöttek, hogy elfogják Őt. (Lukács 22:50,51) Ez egy öngyilkos küldetés volt. Ha Jézus nem lépett volna közbe, akkor Péter megöleti magát. Nem kétséges, hogy Péter szívében odaszánta magát Jézusnak. Hozzánk hasonlóan miután megtörtént Péter bátorságának “nagy belépője”, arra már nem volt felkészülve, hogy megvívja később a szellemi csatát. Ha a harcot a fizikai világban kellett volna megvívni ököllel és karddal, akkor Péter halálig harcolt volna. De nem tudta, hogy szellemben hogyan álljon meg. Péter megtagadta az Urat a szájával, de a szívével nem. Azzal a bűnbánattal bizonyította ezt, amit akkor tapasztalt, amikor látta, hogy az Úr megfordul és ránéz. (Lukács 22:61.)
Talán kudarcot vallottál bizonyos dolgokban az Úrral kapcsolatban a cselekedeteidben.

Jézus imádkozott érted, hogy ne fogyatkozzon el a hited. Ezt tudva, ismét felállhatsz, ahogy Péter tette, és teljes szívedből szolgálhatod az Urat mindennel, amit teszel. Emlékezz arra, hogy Isten pont Pétert használta Pünkösd Napján, hogy az első evangéliumi üzenetet prédikálja.


Az örökkévalóság bátorítása János 14:2
Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? János 14:2
Ez Jézus utolsó tanítása a tanítványok számára a keresztre feszítés előtt. Hitük legnagyobb próbatétele előtt álltak és Jézus felkészítette őket az eljövendőkre. Miért beszélt nekik arról, hogy hajlékot készít számukra a mennyben? Bátorítani akarta őket és segített abban, hogy a dolgokat megfelelő perspektívába helyezzék. Az 1. Tesszalonika 4:18-ban Pál arról beszél, hogy bátorítsuk egymást azzal a gondolattal, hogy a levegőégben fogunk az Úrral találkozni, mikor Ő összegyűjt bennünket. Pál máskor azt mondta, “Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk”. (Róma 8:18) Egy napon valamennyi megpróbáltatásunk semminek fog tűnni, és ezt tudni hatalmas bátorítást jelenthet a számunkra. Amikor arra gondolunk, hogy az Úrral leszünk a teljes örökkévalóságban, ez segít nekünk, hogy jelen problémáinkat a megfelelő perspektívába helyezhessük. Könnyen megfélemlünk a nehézségek hatására és azt gondoljuk, hogy most aztán minden elveszett. Azonban számunkra, akik újjászülettünk, ha egyre rosszabb is lenne a helyzet, még mindig ott van Jézus ígérete, hogy minden könnyet eltöröl
a szemeinkből és egy olyan lakhelyet készít számunkra, ahol minden előző fájdalom eltűnik. Ez megőriz bennünket a kétségbeeséstől és a hitünkben való továbblépésre inspirál. A mennyben nagyon sok lakóhely van, és Jézus egy különleges helyet készít a Részedre.

Az a dolog, ami a mennyet “mennyé” teszi az, hogy együtt leszel Vele. Kétségkívül lesznek csodálatos látnivalók és teendők, de semmi sem hasonlítható ahhoz, hogy vele lehetsz, aki szeret téged és meghalt érted.


Egyetlen út János 14:5-6
Tamás erre így szólt hozzá: “Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?” János 14:5
Tamás ismerte Jézust, azt azonban nem tudta, hogy Jézus “az út”. Amikor ezt kérdezte Jézustól, Ő nem így válaszolt: “egy út vagyok, egy igazság és egy élet, amely a mennyei Atyához fog vezetni.” Ehelyett kinyilvánította, hogy Ő az egyetlen út, az egyetlen igazság és az egyetlen élet. Azt mondta, “Egyetlen ember sem mehet az Atyához, kivéve általam.” (6. vers) Ez azt jelenti, hogy bárki, aki azt állítja, hogy Jézus tisztelője, ám más utakat támogat az Istenhez való eljutáshoz, az igazság megismeréséhez, vagy az örök élet megszerzéséhez Jézuson kívül, az ilyen ember másokat és magát is megcsalja. Jézus magáról való állítása nem hagy helyet az üdvösség egyéb útjainak. Ő vagy az, aminek állítja magát, vagy pedig minden idők legnagyobb csalója. Magáról való kijelentései nem hagynak helyet más alternatívának. Azok a vallások, amelyek csodálatos példaként ismerik el Jézust és tanításait, de nem hiszik, hogy Ő az üdvösség egyetlen útja, hamis vallások.
Jézus azt mondta magáról, hogy Ő az Igazság, János pedig kijelentette, hogy Ő az Ige. ( János 1:1, 14.) Lehet, hogy az emberek ismerik a Biblia egyes részeit, de nem ismerték fel, hogy a Könyvben megírt Igék jelentik az utat a győzelemhez, az élet minden területén. Istenhez kiáltanak, hogy szóljon hozzájuk, míg Bibliájuk érintetlenül hever az éjjeliszekrényükön. Ha kinyitnák, olvasnák és elfogadnák szívükben az Igét, tudnák, hogy Jézus az út, az igazság és az élet. Isten Szava egy szellemi könyv, amelyet emberek írtak le a Szent Szellem vezetése mellett. Nem a fejünk számára íratott, hanem szívünk legbelső részeinek. Ezért van az, hogy némelyek számára a Biblia annyira nehezen érthető. Értelmükkel próbálják megragadni mondanivalóját. Isten Szavának szívünket kell inspirálnia, mielőtt megvilágíthatja elménket.

Ma, nyisd meg a Bibliád, és úgy olvasd, mintha az Úr a legbelső részeidhez szólna – mivel Ő tényleg ezt teszi.


Isten ott van az egyszerű dolgokban János 14:7
Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. János 14:
Ha Jézust ismerjük, ismerjük az Atyát is. Ez nem csak azért van, mert Jézus pontosan azt cselekedte, amit látott, hogy az Atya cselekedett, hanem azért, mert Jézus a testben megjelent Isten volt. Ő nem Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, ahogy Ádám (1. Mózes 1:26); Ő “a személyének képmása” (Zsidókhoz 1:3), ami azt jelenti, hogy Ő mindenben pontosan olyan volt, mint Isten.
A tanítványok nem vették észre, hogy Jézust látni annyi, mint Istent látni. Valami többet vártak. Sokszor azért vétjük el Istent az életünkben és a körülményeinkben, mivel valami látványos dolgot keresünk. Bár Isten teljes mértékben lenyűgöző, nem minden alkalommal nyilvánítja meg magát ilyen módon. Illés számára nem a tűzben, szélben, vagy földrengésben, hanem egy csendes,
halk hangon szólt. (1. Királyok 19:12) Jézus a földre nem valami hatalmas módon érkezett meg, hanem szegény szülei számára egy istállóban született. Ézsaiás 53:2 szerint nem volt formája, sem szépsége, ami arra késztetne bennünket, hogy többnek tartottuk volna puszta embernél. Pál az 1. Korinthus 1:27-29-ben azt mondja, hogy Isten azért teszi a dolgokat ilyen módon, hogy a jelenlétében egyetlen test se vegyen dicsőséget. Azt szeretné tőlünk, hogy hit által Rá összpontosítsuk a figyelmünket, ne az általa használt fizikai dolgokra. Az Ószövetség ideje alatt, amikor látható eszközöket használt az ereje megnyilvánítására, akkor az izraeliták bálványokat készítettek ezekből a dolgokból. Ahogy a tanítványok látták Jézust, de nem vették észre, hogy akit valójában
láttak az Isten volt, te is elvétheted Őt, arra összpontosítva, ami körülötted történik nem pedig arra, amit az Ő Szelleme benned kommunikál. Talán azt várod Tőle, hogy valami megrázó dolgot vigyen véghez, pl. támasszon halottat, miközben Ő pusztán azt szeretné, ha egy kedves szót szolnál valakihez, aki éppen most öngyilkossági gondolatokkal küszködik.

Hatalmas módon akar használni téged, de ugyanakkor az apró dolgokban is. Emlékezz erre, amint ma Őt követed.


Isten a bátorításod János 14:16-17
Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké. János 14:16
Jézus megint csak azért mondta ezeket a tanítványoknak, hogy ne csússzanak össze, amikor Őt megfeszítik és eltemetik. Most a Szent Szellemről beszél velük, aki a Pártfogó, Bátorító. A Szent Szellem szolgálata a hívő életében az első vonalat jelenti az ördög és eszközei elleni védelemben. A “minden bátorítás Istene” kifejezés (2. Korinthus 1:3) egy olyan isteni bátorítóra utal, aki bátorít, felfrissít, megerősít, megsegít, támogat, és mindig jelen van segítségként a szükségek idején. Isten bátorításának módjai nem mindig ugyanazok. Egy kemény helyzetből egyszerűen kimenekíthet, eltávolíthatja a szenvedés okozóját, vagy bátoríthat és erősíthet, hogy kibírjad, reményt adhat a jövőre nézve. Küldhet más hívőket is, hogy megosszák a hitüket prófécia formájában, munkatársakat adhat, hogy szolgáljanak és erősítsenek téged. Az Úr eszközként használja a Krisztus Testét, hogy bátorítson téged feddéssel és imával. A lényeg, hogy minden bátorítás forrása Isten, nem számít, hogy milyen csatornán keresztül ér el téged. A 2. Korinthus 12:9-ben Isten megmutatta Pálnak, hogy az Ő ereje a mi erőtlenségünkben lesz tökéletes. Pál, aki Isten bátorítását olyan módon tapasztalta, ahogy talán egyetlen hívő sem, megmutatta, hogyan is végzi Isten ezt. A Szent Szellem ereje által. Az igazi Kereszténység nem a megpróbáltatások hiányát jelenti, hanem azt az erőt és bátorítást, amit Jézus a Szent Szellemen keresztül juttat el hozzánk.
Nem tudsz ellenállni a mindennapi élet nyomásainak a Szent Szellem bátorítása nélkül. Ő ott van, hogy bölcsességet adjon, bátorítson és együttérzésében részesítsen, amikor ez élet nehézségeivel találkozol. És ott van a győzelmek idején is, hogy alázatban tartson!

Ma, bármire ha szükséged van, csak tekints magadba.


Jézus testben János 14:28
Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam. János 14:28
Jézus annyira egyértelműen kijelentette saját istenségét és az Atyával való egységét, hogy emiatt több esetben káromlással vádolták meg. Ebben a versben azt mondta, hogy az Atya nagyobb, mint ő. Hogy lehet elkerülni az ellentmondást más kijelentéseivel összefüggésben? A Filippi 2:6-8 segítséget ad ennek az állításnak a megértéséhez, ahol Pál azt mondja, hogy Jézus nem tartotta zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő volt, hanem megalázta magát, szolgai formát vett fel, amely emberi mivoltára utal. Jézus isteni természeténél fogva egyenlő volt Istennel, de kisebbé tette magát az Atya előtt az emberi természetével. Jézus semmit sem veszített istenségéből, amikor emberré lett, de hústestet öltözött fel, és alá kellett vetnie magát a test korlátainak. Ebben
az értelemben az Atya nagyobb volt Jézusnál. Jézus az előzetesen létező (pre-existens) Isten volt, aki döntésének megfelelően emberré lett, hogy megválthasson bennünket saját véráldozatával. Amikor emberré lett, akkor is 100%-ban Isten maradt szellemében, de fizikai teste 100%-ban emberi volt. Teste bűn nélküli volt, de test volt, alárendelve azoknak a természetes dolgoknak, melyeket mi is tapasztalunk. A fizikai testben létező Jézusnak növekednie kellett bölcsességben és testi állapotában, pontosan olyan módon, ahogy mi is tesszük természetes értelemben.
Amikor Jézus megszületett, fizikai értelme nem ismert minden dolgot. Meg kellett tanulnia beszélni, járni, enni és így tovább. Meg kellett tanulnia, hogy Ő Isten testben, és ezt hitben el kellett fogadnia. Fizikai értelme hit által növekedett abban a tudatban, hogy ki is volt valójában – hasonló módon, ahogy mi is tesszük, amikor elhisszük, hogy kik vagyunk Őbenne.
Saját istenségének mentális megértése Jézusnál valami olyan dolog volt, amit hit által tanult meg és fogadott el. Kijelentés és ismeret által vált tudatossá benne igazi identitása.

Ma, ugyanezt tedd te is. Nem csodálatos tudni azt, hogy olyan Istent szolgálsz, aki mindenen átment, amin te is átmész?


Hagyd, hogy Isten a maga metsszen meg! János 15:2
Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. János 15:2
A megtisztítást számos módon értelmezik. A Jézus által használt illusztráció a megmetszést használja. Némelyek szerint a megtisztítás egy nagyon fájdalmas folyamat. Az Úr levágja a testünket és a testies szokásainkat olyan eszközökkel, mint betegség, halál, szegénység, és a tragédiák egyéb formái. Ezután képesek leszünk több gyümölcsöt teremni. Ez a tanítás a problémákat nemcsak úgy jeleníti meg, mint amelyek Istentől származnak, hanem szükségessé is teszi azokat a gyümölcstermés szempontjából.
Ez a gondolkodás nincs összhangban Isten Igéjének többi részével, illetve még ezen vers szövegkörnyezetével sem. A szöveg világossá teszi, hogy a Jézus által említett megtisztítás az Igén keresztül történik, melyet Ő mond nekünk. Pál a 2. Timóteus 3:16-17-ben azt mondja, hogy az Isten Igéje “a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre adatott, hogy tökéletes
legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” Ez Isten módszere a megmetszésre, és nincs szüksége az ördög segítségére! Az Ő Igéje tesz bennünket tökéletessé, minden jó cselekedetre felkészítve. Ha tévesen azt gondolod, hogy Isten hozza életedre a tragédiákat azért, hogy még gyümölcsözőbbé tegye az életedet, akkor nem fogsz ellenállni az ellenségnek, aki ezeket valójában hozza ezeket. A próbák és tragédiák idején tanulhatsz Istentől, mivel Ő mindig veled van, de nem ez az Ő tanterme.

Ma, Ő fog tanítani téged az Igéjével, melyet a Szent Szellem ad, gyengéden vezetve és irányítva bármivel is kerülsz szembe.


Benne élsz János 15:4
Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. János 15:4
Ez egy erőteljes igazság, amely kulcs a gyümölcsterméshez, ám nagyon könnyű megfeledkezni róla. Mivel a gyümölcs az ágon terem, könnyen elismerjük az ág teljesítményét. Azonban a szőlőtő az, ami az életet felszívja a földből és az ágakon keresztül eljuttatja a gyümölcshöz. Hasonlóan, mivel mi magunk vagyunk az ágak, melyeken keresztül Isten élete áramlik, néha azt gondoljuk, hogy saját szentségünk produkálja a gyümölcsöket. Abban a pillanatban, amikor így gondolkodunk, többé már nem maradunk meg (bizalom, ragaszkodás) a szőlőtőben. Gyümölcstelenek leszünk, ha ezt a gondolkodásmódot folytatjuk. Ez az igazság nagyon felszabadító azoknak, akik megértik és megfelelően alkalmazzák. Minden felelősség Jézuson nyugszik. Egyetlen felelősségünk csupán az, hogy reagáljunk az Ő képességeire. Ahhoz hasonlatosan, hogy nem látunk olyan ágat, amely vajúdna a gyümölcsterméssel, összes teendőnk csupán annyi, hogy belépjünk az Ő nyugalmába. (Zsidó 4:11.) Egyszerűen Tőle függünk és teljes mértékben Jézusban bízunk, mint életünk forrásában. Ha Őbenne maradunk és élünk, akkor a gyümölcsök természetes módon jönnek. Ahogy a növény élete a földben, az ág élete a szőlőtőben, a halé a tengerben, a te életed pedig a Jézus Krisztussal való egységben van. Az Ő érted elvégzett munkájába vetett hited mentett meg téged, az Őbenne való hited és hűséged lehetővé teszi, hogy teljes mértékben élvezhessed az üdvösség valamennyi előnyét ma is.

Csak nyugodj meg Őbenne, légy közösségben Vele, és kövesd Őt. Meglátod, mindenfajta gyümölcs meg fog jelenni az életedben!


Öleld magadhoz a Szent Szellemet János 16:7
Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. János 16:7
Az a görög szó, amit “jobb nektek”-el fordítunk a következőt jelenti: előnyös, hasznot hajtó. Hogy lehet bármely helyzet előnyösebb, vagy hasznosabb annál, hogy Jézus fizikailag veled van? Amikor Jézus fizikai testében járt ezen a földön, számos fizikai korlát vonatkozott rá. Példának okáért, nem lehetett minden egyes tanítványával együtt minden időben. A Szent Szellem szolgálatán keresztül viszont ez lehetséges a számára. További előnyei vannak számunkra, hogy a Szent Szellem bennünk van azzal összehasonlítva, hogy Jézus fizikai testében van együtt velünk. Ahelyett, hogy EGY
Jézussal kellett volna foglalkoznia, Sátán “120 kis Krisztust” talált (a keresztény szó szó szerinti fordítása), akik kijöttek a felházból Pünkösdkor, és további háromezren születettek újjá aznap Péter prédikációját követően. Jézus úgy tanította a tanítványokat, ahogy egyetlen tanár sem tudta, mégis, nagyon kevés megértésük volt, mivel nem születtek még újjá. A Szent Szellem eljövetele után elvezette őket minden igazság ismeretére, és még a jövőben megtörténő dolgokat, eseményeket is megmutatta. Az előnyöket úgy lehetne összefoglalni, hogy Jézus hatalma teljessé vált (Máté 28:18) és többé már nem szorítkozik egy fizikai testre. Nem élhetsz győzelmes és kielégítő keresztény életet anélkül, hogy ne támaszkodnál pillanatról pillanatra, óráról órára, napról napra a benned lévő Szent Szellemre. Az a célja, hogy tanítson téged, vezessen, bátorítson, és megerősítsen.

Vonzódj a Szent Szellem képességeihez minden cselekedetedben a mai napon.


Tanú légy ne bíró János 16:8
És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. János 16:8
A Szent Szellem szolgálata a bűn megítélése. Nem a miénk. Mi egyszerűen csak tanúk vagyunk. A tanú nem bíró, vagy esküdtszék. A tanú egyszerűen arról beszél, amit tapasztalt, tehát valaminek az igazságtartalmához szolgáltat bizonyítékot. Szavakban és tettekben arról az igazságról kell tanúskodnunk, hogy Jézus Krisztus bennünk él. Azután félreállunk, hogy a Szent Szellem folytathassa meggyőző tevékenységét. Némely hívő buzgóságában túlmegy a tanú feladatkörén és megpróbálja maga meggyőzni az embereket. A Szent Szellem munkájának átvétele nem csak frusztrálja a tanúságtevőt, hanem számos embert Istentől is eltávolít. Az igazság az, hogy nagyon gyengén játsszuk a Szent Szellemet! Saját dolgunkhoz kellene ragaszkodnunk, és hagyni a Szent Szellemet, hogy végezze a maga dolgát. Röviddel Jézus mennybemenetele előtt Ő azt mondta, hogy vesszük majd a Szent Szellemet, aki felhatalmaz bennünket arra, hogy tanúi legyünk, és azt is megjelölte, hogy hol kell tanúskodnunk. (Apcsel 1:8.) Jeruzsálemben kezdjük (ahol épp vagyunk), majd Júdea következik (a környékünk), azután Szamária (egyéb vallási és etnikai csoportok), és végül a föld végső részei (más országok). Ennek a tervnek van néhány gyakorlati oka. Jézus azt mondta, hogy a prófétát mindenhol tisztelik, kivéve a saját otthonában. (Máté 13:57.) Tipikusnak mondható módon a legnehezebb terület a tanúskodásra a család és a barátok. Úgy kezdeni, hogy a bennünket legjobban ismerőknek tanúskodunk, alázatra vezet bennünket, és segít abban, hogy Istennek adjunk minden dicsőséget. Minden elutasítás lágyabbá tesz bennünket és tanúságtevésünket, azért, hogy hatékonyabbak és rugalmasabbak lehessünk, amikor a föld más népeihez megyünk.

Ma, légy tudatában annak, hogy felelősséggel bírsz abban, hogy az evangéliumot a Szent Szellem vezetése szerint osszad meg másokkal, de ezt követően bízzad a többit Rá. Ha tudod ezt, akkor minden nyomás lekerül rólad, és ha elutasítással találod szemben magad, akkor megérted, hogy nem téged, hanem Jézust utasították el. Fantasztikus napod lesz, mivel tudod, hogy megtetted az Úr akaratát.


Tapasztald meg az örök életet János 17:3
Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. János 17:3
Ahhoz, hogy teljesen megértsük, hogy mi is az örök élet, hasznos lesz megértenünk, hogy mi nem az. Az örök élet nem a véget nem érő létezés. Mindenki létezni fog akár a mennyben, akár a pokolban. Továbbá az örök élet nem véget nem érő létezés a menny áldásaiban a fizikai halált követően. A János 3:36 és 5:24 azt mutatja, hogy az örök élet a hívő ember jelen idejű tulajdona.
Jézus a János 17:3-ban úgy határozza meg az örök életet, mint az Atya és Jézus Krisztus megismerése. Az ismer szó intimitást és kijelentést jelent a puszta intellektuális ismeret helyett. Így az örök élet az jelenti, hogy intim, személyes kapcsolatban állunk Istennel az Atyával és Jézussal a Fiúval. A János 3:16 alapján ez a közeli kapcsolat Istennel jelenti az üdvösség lényegét.
Bűneink bocsánata nem képezi az üdvösség lényegét; bűneink bocsánata eszköz üdvösségünk megszerzéséhez, melynek lényege az intim kapcsolat az Atyával. Nem lehetünk közeli kapcsolatban egy szent Istennel, ha szentségtelen bűnösök vagyunk. A bűn akadályként állt közénk és Isten közé. Foglalkozni kellett vele, és Jézus ezt meg is tette; de ha üdvösségünk megáll a megbocsátásnál, akkor kimaradunk az örök életből – intim kapcsolat Istennel.

Csodálatos dolog megbocsájtást és megtisztulást nyerni minden bűnünkből Jézus Krisztus vérén keresztül. Hatalmas reménység előre örülni a mennyei örökkévalóságnak. Azonban, már ma élvezheted az üdvösséged legnagyobb áldását: intim, szemtől szembeni kapcsolat Istennel az Atyával és Jézussal a Fiúval.


Keresd Isten akaratát Lukács 22:41-42
Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! Lukács 22:42
Jézus tudta, hogy az Atya akarata volt a számára, hogy a világ bűnei miatt áldozat legyen. Több esetben mondott próféciát saját haláláról és feltámadásáról. De Istennel való különleges kapcsolata miatt Jézus kérte Őt, hogy akaratát egyéb módon is teljesítse be. Ugyanakkor megerősítette odaszánását az Atya akaratának beteljesítésére, nem pedig a sajátjára.
Jézus ismerte Isten akaratát és imádsága után azzal a bizalommal ment el, hogy mindaz, amit az Atya elrendelt, a legjobb, aminek történnie kellett. Tudta, hogy mikor kell elkezdenie imádkozni az Atya akaratát, és az ima zárásakor tudta, hogy Isten akarata másképpen nem válhatott volna valóra. Számunkra Isten ígéretére adott ima, hogy “Uram, ha ez a Te akaratod” nem más, mint hitetlenség, és távolról sem kapcsolható Jézus Gethsemané kertben mondott imájához. A megválaszolt ima egyik alapvető elve az, hogy hinnünk kell abban, hogy megkapjuk, amikor imádkozunk. (Márk 11:24.) Nem tölthetjük be semmiképpen ezt a feltételt, ha nem ismerjük Isten akaratát az adott szituációban.
A “ha ez a Te akaratod” típusú ima kivesz bennünket a hit aktív pozíciójából és a várakozás passzív helyzetébe helyez, amikor megengedjük, hogy körülményeink igazgassák az életünket. Ha olyan területen keresel iránymutatást, ahol Isten akarata nem fejeződik ki az Ő Igéjében, akkor a Jakab 1:5-öt kell imádkoznod, azaz kérj Tőle bölcsességet.

Ne légy tudatlan, hanem értsd meg, hogy mi az Úr akarata. (Efézus 5:17.) Az egyetlen megfelelő időpont a “ha ez a Te akaratod” imára, amikor Isten szolgálatára szánod magad.


Mindig készen Máté 26:36-45
Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Máté 26:41
Ha újjászülettél, akkor nem a szellemeddel van a probléma. A Szent Szellem megújította a szellemedet, amikor eljött, hogy benned éljen. Szellemed pontosan olyan, mint Jézus (1. János 4:17) és mindig hajlandó Isten akaratát cselekedni. A tested az igazi problémád. A test, ahogy Jézus ezen a helyen megmutatja, nem csak a fizikai tested foglalja magában, hanem a lelked is. Isten mindent megadott neked, ami a győzelemben való járáshoz szükséges, de újjászületett szellemed gazdagsága ugyanakkor földi edényben lakik. (2. Korinthus 4:7.) Szellemed, ahová Isten az Ő
erejét és dicsőségét helyezte a testedben foglal helyet. Jézus megkérte a tanítványokat, hogy vigyázzanak és imádkozzanak vele a számára legnehezebb időszakban. Azt mondta nekik, “A lelkem túláradóan szomorú, egészen a halálig”, és kérte, hogy imádkozzanak érte. Egyikük sem volt képes erre. Mindannyian elaludtak! Azt gondoljuk, hogy ez felháborító, addig, amíg nem tapasztaljuk meg a fizikai kimerülést, ugyanakkor a Szent Szellem késztetését, hogy imádkozzunk. Szellemünk (és néha a lelkünk) hajlandó, de testünk még mindig fáradt. Végül el kell döntenünk, hogy kitartunk Szellemben, vagy pedig átadjuk magunkat a testünknek. Amire szükséges emlékezned, hogy hozzáférhetsz a Szent Szellem erejéhez, belül a szellemedben azáltal, hogy megújítod az elmédet Isten Igéjének segítségével. Minél inkább megújul az elméd, annál inkább ki fog áramolni Isten ereje a lelkeden és fizikai testeden keresztül. Trenírozni kell a lelkedet, elmédet és testedet az isteni életre. (1. Timóteus 4:7,8)

Ezután, ha a Szent Szellem megkér, hogy járj közben és állj a törésre valakiért, hajnal 3 órakor, akkor a szellemed – aki mindig készen áll – könnyedén uralkodni fog a tested felett.


A tanítás fontossága Máté 26:55
Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: “Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok; mindennap a templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el. Máté 26:55
Ebben a versben a Templom őrizői elfogják Jézust, aki emlékezteti őket, hogy Ő pont ugyanaz a személy, aki közöttük prédikált és tanított három éven keresztül. Bár közönséges tolvajként bántak vele, úgy beszélt velük, hogy az előzőleg általa mondott dolgokra emlékeztette őket. Az evangéliumokban 43 utalás van arra, hogy Jézus tanított, 19, hogy prédikált és 6 arra, hogy tanított és prédikált. A számok azt jelzik, hogy Jézus kétszer annyi időt fordított tanításra, mint prédikálásra. A prédikálás közel hozza az embereket Jézushoz, de a tanítás alakítja őket tanítvánnyá. Jézus tanítványokat nevelt, nem pusztán megtérőket. A tanítvány szó görög megfelelője a tanuló, azt jelzi, hogy valaki igyekezettel tanul, vagy ahogy ma neveznénk munka közbeni tanulás. Jézus mondta a János 8:31-ben, “Ha ti megtartjátok (folyamatosan benne maradtok) az én igémet, valóban tanítványaim vagytok”. Aki folyamatosan olvassa, tanulmányozza és hallgatja Isten Igéjének tanítását az Jézus tanítványa. A “börtönvallás” az, amikor az ember csak azt sajnálja, hogy tetten érték, és szeretne kikeveredni a kellemetlen szituációból, nem fog valódi tanítványságot eredményezni. Ezek az emberek odaadják az életüket Jézusnak, majd abban a pillanatban, hogy kikerülnek a börtönből, visszatérnek régi, világias dolgaikhoz. Nem az Úr tanítványa az ember, amíg nem megy gyülekezetbe és nem rendeli alá magát az Ige tanításának.

Ma, lehetőséged van arra, hogy megvizsgáld az életmódod, meglásd, hogy “börtönvallás” szerűen cselekszel, vagy pedig az Úr valódi tanítványa vagy. Minden hívő lángra lobbanhat és ihletet kaphat egy prédikátor által, de a pásztorod és némely tanítók azok, akik hozzád viszik az igét olyan módon, hogy a szíved örömmel fogadja azt, és megváltozik általa. Az Ige tanítása hozza el a valódi stabilitást és örömöt az életedbe, Krisztusban.


Jézus azt akarja, hogy meggyógyulj Lukács 22:51
Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: “Hagyjátok abba!” És megérintve a fülét, meggyógyította őt. Lukács 22:51
Ez a vers Jézus reakcióját írja le, amikor Péter hirtelen felindultságában levágta a templomi őr fülét, aki megpróbálta Jézust felügyelete alá venni. Ez az őr a munkáját végezte. Lehetséges, hogy ténylegesen Jézus követője volt, vagy akár gyűlölhette is Őt, mint ahogy a többi vallásos zsidó tette. A Biblia nem szól erről. Ám függetlenül az őr érzéseitől és hitétől, Jézus azonnal meggyógyította őt. Ez mutatja, hogy mennyire kívánta Jézus, hogy valamennyi ember ép és egészséges legyen, valamint láthatjuk azt is, hogy milyen sokféleképpen gyógyította az embereket.
Jézus gyakran megérintette az embereket gyógyítása során, mások úgy kaptak gyógyulást, hogy ők maguk érintették meg Jézust. Képes vagy átvinni Isten erejét, kenetét a kezek rátétele segítségével. (Márk 16:18; Zsidó 6:2.) Isten ereje akár tárgyakra is átvihető, majd ezek által a gyógyulást és szabadulást váró emberekre. (Apcsel 19:12.)
A gyógyulás Krisztus engesztelő áldozata részeként lett a miénk. Az Úr annyira tagadná meg a gyógyulást tőlünk, amennyire megtagadná a megbocsájtást. Ez nem jelenti azt, hogy megérdemeljük a gyógyulást – nem érdemeljük meg – de azt sem érdemeljük meg, hogy megbocsásson nekünk! Mindkettő Isten ajándéka. (Róma 6:23; Efézus 2:8.) Tudod, hogy Jézus megváltói munkája miatt nyertél üdvösséget, nem saját tetteid alapján. Jézus vére által gyógyultál meg, nem saját munkád miatt. Nem érdemelheted ki a gyógyulást, vagy az üdvösséget, de mindkettőt megkaphatod hit által.

Amikor kétely merül fel benned, hogy vajon méltó vagy-e a gyógyulásra, emlékezz meg arról, hogyan gyógyította meg Jézus a templomi őr fülét. Ha Jézus meggyógyította őt anélkül, hogy ezen gondolkodott volna, akkor szenvedélyesen kívánja, hogy te is megkaphassad a gyógyulásodat.


A Rhema Ige Máté 26:69-75
Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: “Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt. Máté 26:75
“Péter visszaemlékezett Jézus szavára” – olyan sokat mond ez az ige! Számos görög szó használatos az ige/szó fordítására. Ezen a helyen a rhema görög szó áll, amely szó szerint azt jelenti, hogy “egy kiejtett szó, egy mondás, de kifejezetten egy kimondott szó, amely adott helyzetre vonatkozik.” Nem a kávézó asztalunkon fekvő Biblia futamítja meg az ellenségünket. Isten Igéje, amely a szívedben van elrejtve, amit a Szent Szellem aktivál és a megfelelő szituációban kimondásra kerül, ez minden megtévesztést összezúz és szabaddá tesz téged.
A rhema szó eszünkbe juttatja, amit Jézus a János 6:63-ban mondott: “a szavak, melyeket nektek mondok, szellem és élet.” Szavak, melyeket Isten írott Igéjéből mondunk, melyeket a Szent Szellem felhatalmaz. Az Ige önmagában nem tesz bennünket szabadokká. Az Ige, amelyet megismerünk és hit által kimondunk meg fog szabadítani bennünket. ( János 8:32.) Az Ige hatékony és erőteljes, mivel Isten Igéje. Az Ige túlhalad minden egyházi tekintélyt, értelmet, intellektust és az ellenséget is. Amikor az Ő Igéjét összekötjük a szívünkkel és a szívünket összekötjük az élethelyzetünkkel – nos, ekkor egy rhema szavunk van. Pontosan ezt cselekedte Péter, miután harmadszor tagadta meg Jézust. Néha a rhema a legrosszabb kudarcodat követően érkezik hozzád, ez pedig azért lehet így, mert a Szent Szellem emlékeztet arra az egyetlen Igére, amely helyreállíthat, és ismét megmozgathat.

Bármely kudarcod fölé emelkedhetsz ma, hallgatva a Szent Szellemre, aki mindig eszedbe juttatja Isten Igéjét, és akkor a rhema szó meg fog téged szabadítani.


Minden a csodákról Lukács 23:8
Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára. Lukács 23:8
Amikor Pilátus nem talált kivetni valót Jézusban, akkor visszaküldte Őt Heródesnek, a zsidó királynak. Heródes igen megörült, mivel már régóta szeretett volna csodákat látni Jézustól. Nyilvánvalóvá teszik ezt kérdései, melyeket Jézusnak tett fel, azonban Jézus semmit sem válaszolt vagy tett válaszul. A csoda Isten egyik módszere, hogy betöltse azok szükségeit, akik hitben keresik Őt. Néha azért mutatja meg természetfeletti képességeit, hogy az hitre inspirálja az embereket. (Márk 2:10, 11), ám a szkeptikusok kedvéért nem tesz csodát, akik csupán kísértik Őt, de nem kívánják a személyét. (Lukács 4:9-12.) A csoda Isten erejének egy természetfeletti beavatkozása a természeti törvények ellenében. A gyógyulások a természeti törvények keretei között jelentkeznek, míg a csodák nem korlátozódnak a természeti törvényekre. Példaképpen egy személy, aki magas lázban szenved és imát kap, majd kezd jobban lenni, a gyógyulást tapasztalja meg. Az Úr lépett közbe, de ezt természetes módon teszi. A vírus, a gyulladás, vagy bármi is volt az ok, amit megdorgáltunk, elhagyja a testet (Lukács 4:39), majd az Úr által az emberi testbe épített gyógyulási folyamat
elvégzi a dolgát. Amikor valami teljesen természetfeletti dolog történik, mint például a szolga fülének a visszahelyezése, ami azonnal éppé lett (Lukács 22:51), akkor ezt csodának nevezzük. Gyógyulás történt, de csodálatos gyógyulás. Az ötezer megetetése (Máté 14:19, 20), a vízen járás (Máté 14:25), egy csónak és a benne ülők átvitele a túlsó partra ( János 6:21) – mindezek csodák – és te, aki Krisztusban vagy, szintén megteheted!

Ma, Jézus nevében teljes hatalommal rendelkezel, ami azt jelenti, hogy minden, amit Ő tett, te is megteheted. Amíg a szíved a helyén van, és csodát kívánsz azért, hogy Jézus feltárulkozzon valaki számára, akkor ne késlekedj, higgy Istenben a csodáért.


Jézus – minden név felett való név Lukács 23:9
Hosszasan kérdezgette öt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. Lukács 23:9
Amikor Heródes Jézust kérdezte, Ő alázatot tanúsított. Nem védte magát, és haragjának sem adott hangot az ellen az ember ellen, aki érzéketlenül megölette Bemerítő Jánost, aki Jézus unokatestvére és valószínűleg egyik legközelebbi barátja volt. Az Atyának való engedelmessége és alázata miatt Isten olyan nevet adott neki, amely minden név felett való mind a mennyben, a földön és a föld alatt. (Filippi 2:9-11.) Nincs egyetlen kivétel sem, bárki vagy bármi is jön Jézus uralma alá. Ő MINDENEK Ura.
Jézus nemcsak minden élő felett van, mely nevet visel, hanem minden dolog felett is, melynek neve van. Ha te nevet tudsz adni valaminek, akkor Jézus a fölött is van. Betegség, szegénység, depresszió, harag, a kocsid, a munkád, a családod – mindennek térdet kell hajtania Jézus neve előtt. Közel az a nap, amikor minden férfi, nő, gyermek, angyal, és démon térdet fog hajtani és Jézust Úrnak ismeri el. Minden korszakból végül minden élő térdet hajt és elismeri Jézus Úr voltát. Ez a nagysága Jézus neve erejének és tekintélyének. Ha meghajtottad már a térdet a mai napig Ő előtte, akkor nemcsak örömmel várhatod Vele az örökkévalóságot, hanem már ezen a földön is élvezheted a csodálatos életet, mivel az Ő nevének erejében járhatsz.

Bármivel is találkozol szemben, annak meg kell hajolnia Jézus neve.

Search