JANUÁR 4

Mondd ki, hogy újjá lettél

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem. — GALATA 2,20.

Egy keddi napon gyógyultam meg. A rákövetkező szombaton bementem a városba és véletlenül összetalálkoztam az egyik barátommal. Azelőtt kebelbarátok voltunk. Az alatt a tizenhat hónap alatt, amíg fekvőbeteg voltam, egyetlen egyszer látogatott meg. Ugyanaz a régi ember volt ő, mint azelőtt, én azonban addigra új teremtéssé lettem. Nevetgélve emlékeztetett engem azokra, amiket valamikor együtt követtünk el. Rámutatott az utcán az egyik boltra:

— Emlékszel, amikor éjjel… — és felidézte, ahogy én felfeszítettem a zárat, hogy a srácok bemehessenek cukorkát lopni. Olyan képet vágtam, mintha nem tudnám, miről beszél. (Jól emlékeztem én arra, ami történt, csak fel akartam használni ezt az alkalmat, hogy bizonyságot tegyek neki.)

— Most meg mi bajod? Úgy csinálsz, mintha nem is emlékeznél, pedig te voltál a bandavezér — mondta végül.

— Pajtás, az a srác, akivel te ott voltál aznap este, meghalt — válaszoltam én.

— De te nem haltál meg! Tudom, hogy majdnem meghaltál, de nem vagy halott! Itt ülsz!

— Na igen, mondtam, de te csak azt a házat látod most, amiben élek — a testemet. Az a belső ember, aki megengedte a testnek, hogy feltörje a zárat, már nem él. Ez a belső ember most már egy új teremtés lett a Krisztus Jézusban.

Megvallás: Én egy új teremtés vagyok a Krisztus Jézusban. Ragaszkodom ahhoz a megvalláshoz, hogy én egy új teremtmény vagyok.