Kinek a hite tette ezt? Lukács 7:11-17
Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: “Ne sírj!” Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: “Ifjú, neked mondom, kelj fel!” Lukács 7:13-14
Az özvegyasszony fiának halálból való feltámasztását gyakran annak bemutatására alkalmazzák, hogy Jézus csodát tett valakivel, aki nem tanúsított hitet, Jézus csupán saját hitét használta. Azonban a Márk 6:5-6 szerint Jézus nem tudott (és nem is tett) a lakóhelyén nagy csodákat az emberek hitetlensége miatt. Sok más Ige azt mutatja, hogy a hitnek jelen kell lenni ahhoz,
hogy Istentől elfogadhassunk. (Márk 11:23,24; Jakab 1:5-7.) Kinek a hite volt jelen ebben az esetben? Először is, a fiú anyja hittel reagált Jézusra. Az asszony megengedte Jézusnak, hogy félbeszakítsa a temetési szertartást és azt mondja, hogy ne sírjon – ezt a reakciót hitként értelmezhetjük. Ezek az emberek nem különböznek a mai gyászolóktól. Ha az asszony ellenállt volna Jézus
beavatkozásának, akkor a tömeg az asszony oldalára állt volna szánalomból, de nem jegyeztek fel ilyenfajta reakciót. Jézus volt a parancsnok ebben a pillanatban és az asszony engedelmeskedett neki. Másodszor, nem bizonyítható, hogy a halott személynek nem volt választási lehetősége a történtek folyamán. Az emberek nem szűnnek meg létezni a haláluk pillanatában, egyszerűen csak elhagyják a testüket. Az asszony fia nagyon is élő volt a szellemében. Sokan, akik feltámadtak a halálból elmondták, hogy volt választásuk abban, hogy visszatérjenek vagy ne a testükbe. Bár ezt az elvet nem igazolhatjuk az Igéből, de ki sem zárhatjuk. Bizonyosan tudjuk, hogy mikor Lázárt feltámasztotta Jézus a halálból, nem kérte az Atyát, hogy tegye ezt meg, egyszerűen Lázárnak
mondta, hogy jöjjön ki ( János 11:43), tehát Lázár meghallotta Őt. Érdekes módon Márta hite hozta el a csodát. ( János 11:22.)
Bármivel is találkozol ma szembe, csak higgy. Válaszd a hitet abban, amit Isten megígért, hogy meg fog cselekedni, nyúlj ki hitben és fogadd el a csodádat.









