Karácsony volt. Egy küzdelmes, nyomorúságos év állt mögöttem a vak kisfiammal együtt. Féltem az ünnepektől, nagy családban éltem, mégis egyedül éreztem magam. Mindenki arra figyelt leginkább, hogy én boldog legyek.
Hat évvel ezelőtt, december 24-én be kellett mennem dolgozni. Ahelyett, hogy a Karácsony estét a feleségemmel és a kislányommal otthon töltöttem volna, a börtönben az igazgatói teendőimmel voltam elfoglalva.
Pár nap volt karácsonyig. Az erkélyeken ott bújtak már a fenyők, délutánonként furcsa, szürke homály úszott a levegőben. Az asszonyok derűs pánikkal hordták haza kosaraikban az ünnepre valót.
A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak. A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta.
Ott toporogtak a szélfogó ajtajában - két gyerek rongyos, kinőtt kabátban.
- Néni kérem, nincs fölösleges újságpapírja?
Szép tavaszias reggel volt, amikor elszánta magát a cselekvésre. Hosszú hetek óta készült, figyelt, fontolgatta, hogyan is legyen tovább, mert abban biztos volt, hogy aki felfedezte saját elképesztően semmirekellő életét, annak sürgősen változtatnia kell rajta.
Emlékszem
Emlékszem hogyan formáltalak. Nagy gonddal és figyelemmel választottam ki minden egyes tálentumodat, ajándékodat, jellemződet, minden egyes részét a lényednek, amíg mindenből a megfelelő mennyiség került a szellemedbe.