Pilátus az igazság ellen Máté 27:11-17
Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: “Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Máté 27:17
Bár Pilátus tudta, hogy Jézus ártatlan volt, valamilyen diplomáciai megoldást keresett szabadon bocsátása érdekében, mivel így nem veszítette volna el a zsidó vezetők jóindulatát. Ezen okból küldte Jézust Heródeshez. Azt remélte, hogy Heródes fogja kiszabni Jézusra az ítéletet, így ő megmenekül a kényelmetlen helyzetből.

Amikor terve kútba esett, egy régi szokáshoz folyamodott, mely szerint ünnepek alatt szabadon bocsáthattak egy rabot a nép kívánsága szerint. Húsvét ideje volt, így választási lehetőséget kínált Jézus és Barabbás között, aki gyilkos volt. Pilátus úgy gondolta, hogy a nép bizonyára Jézust fogja választani. Azonban a főpapok és az írástudók nyomására a nép Barabbást választotta. Pilátus kifogyott a Jézus elengedésére vonatkozó ötletekből, miközben igyekezett a zsidók között megőrizni népszerűségét, így végül Jézust halálra ítélte. Pilátus áthágta az általa ismert szívbéli igazságot, mivel félt az emberektől (Példabeszédek 29:25.) ugyanakkor tudta, hogy mit kellett volna tennie. A főpapok együttműködése nélkül a zsidók között zúgolódás törhetett volna ki, ami a császár büntetését eredményezhette volna, mivel kudarcot vallott a kormányzásban. Mint kiderült, néhány év múlva Pilátust félreállította Tibériusz császár, végül Galliában halt meg száműzetésben, 41-ben. Pilátus ugyan öt évvel meghosszabbította uralkodását azzal, hogy Jézust halálba adta, de a lelkét elvesztette eközben. Amit az ember kompromisszummal akar megtartani, mindig elveszíti.
Az igazság ellen menni sohasem kifizetődő.

Ma, ahogy döntéseket hozol, helyzetet értékelsz, határozd el, hogy Isten Igéjének igazsága mellett maradsz, és a Szent Szellem vezetésére támaszkodsz. Nincs okod félni az emberektől, ha az Úr akaratát követed.

Jézus szabaddá tett téged Lukács 23:18
Erre valamennyien felkiáltottak: “Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!” Lukács 23:18
A Barabbással történtek azt mutatják meg számunkra, ami az újjászületésünkkor velünk történik. Barabbás bűnös volt; Jézus pedig ártatlan. Jézus szenvedte el azt a halált, amit Barabbás érdemelt meg, Barabbás szabadon távozott. Hasonlóképpen, mi is bűnösök voltunk (Róma 3:23) és halálra voltunk ítélve (Róma 6:23), mégis Jézus szenvedte el a büntetésünket, hogy szabadon elmehessünk. (2. Korinthus 5:21.) Ahogy Barabbás sem kérte ez a helyettesítést, “az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. ” (Róma 5:8.)
Jézus halála Barabbást szabaddá tette, de neki kellett választania, hogy elfogadja-e újonnan nyert szabadságát, vagy pedig folytatja a régi, önző életét, és ismét Róma ítélete alá kerül. Hasonlóan, mindannyian szabadok lettünk Jézus helyettesítő halálán keresztül, de nekünk kell eldöntenünk, hogy elfogadjuk-e szabadságunkat azzal, hogy hiszünk Őbenne és alárendeljük az életünket Neki.
Keresztényként szükséges kifejleszteni magunkban azt a folyamatos tudatosságot, hogy az életünk nem a miénk. Nincs szabadságunk arra, hogy bármit kedvünk szerint tegyünk; szabadságunk van, hogy szeressük, szolgáljuk és dicsérjük Istent a mi Urunk Jézus Krisztus által. Testünket, mint élő áldozat ajánljuk Istennek, elismerve, hogy ez pusztán ésszerű kötelességünk azon személy számára, aki az életét adta a számunkra. (Róma 12:1.)

Legyen ma meghatározó tényező minden cselekedetedben, hogy Jézus Úr. (Róma 14:7-10.) Vizsgálj meg minden gondolatot, szót és cselekedetet azzal, hogy megkérded: “Ezt akarja Jézus?” Ez a kulcs, hogy ma csodálatos napod legyen!

Ez az Igazság? Máté 27:4
És ezt mondta: “Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el.” De azok ezt mondták: “Mi közünk hozzá? A te dolgod.” Máté 27:4
Azok a zsidó vallási vezetők, akik körüludvarolták Júdást, hogy megszerezve a jóindulatát, az együttműködésével elfogják Jézust, nem törődtek többé vele. Egyszerűen kihasználták. Az ördög csapata
addig hízeleg, s támogat téged, amíg a hasznára vagy, de amikor nem áll érdekében többé, akkor elhagy, ahogy ezt a főpapok is tették Júdással.
A kígyó az a Kertben nem úgy közeledett Évához, hogy azzal fenyegette, hogy megmarja, ha nem eszik a tiltott gyümölcsből. Ehelyett megtévesztéssel közeledett, úgy mutatta be magát, mint aki törődik Éva jólétével. Sátán legnagyobb fegyvere a csalás, ami nem más, mint az igazság elferdítése, féligazságok és teljes hazugságok alkalmazása. Veszi az Isten Igéjét és egy picit csavar rajta, hozzátesz, és végül pontosan az ellenkezőjét mondja, mint amit Isten eredetileg mondott. Ahogy az atléta, vagy a katona sikere részben azon múlik, hogy mennyire ismeri az ellenfeleit, a hívőknek sem szabad tudatlannak lenni Sátán eszközeivel szemben. (2. Korinthus 2:11.) Jézus megfosztotta Sátánt valamennyi hatalmától (Máté 28:18), így Sátán egyetlen befolyása fölöttünk a csalás. Ha rá tud venni bennünket, hogy egy hazugságban higgyünk, olyan dologban, ami nincs összhangban Isten Szavával, akkor saját hatalmunkat és tekintélyünket használja ellenünk. Az a dolog, ami a csalást olyan halálossá teszi az, hogy a becsapott személy nem is tudja. Miután kiderül a csalás, többé már nem csaphatja be az érintetteket. A legjobb védekezés az ördög csalása ellen, ha az ember annyira az Igét helyezi a középpontba, hogy nem ad helyet az ördög számára.

Bármikor, amikor érzékeled a gonosz jelenlétét, vagy észreveszed, hogy egy gondolat, ötlet gonosz, akkor fuss az Isten Igéjéhez, hogy ellenőrizd azt. Kérd a Szent Szellemet, hogy mutassa meg, mi az igazság.

Isten megbocsátása minden bűnre kiterjed Lukács 23:34
Jézus pedig így könyörgött: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. Lukács 23:34
A bűnök bocsánata a Biblia nagy témáinak egyike, melyről kielégítő módon írni csak kötetekben lehetne. Most elegendő annyit mondanunk, hogy Jézus vére biztosította számunkra a bűnök bocsánatát. Az Ő áldozata olyan hatalmas volt, hogy valamennyi bűnünket meghaladta. A világ valamennyi bűnét elérte – múltat, jelent és jövőt.
A legtöbb keresztény úgy gondolkodik a bűneiről, hogy azokat a bűneit, melyeket a hite megvallása előtt követett el, ezek megbocsátást nyertek Krisztusban az üdvösséggel, de az ezt követően elkövetett bűnök addig nem nyernek bocsánatot, amíg meg nem bánják és nem kérnek bocsánatot értük. Ez azonban nem így van. Minden bűnünk – múlt, jelen és jövő – Jézus egyetlen áldozatán keresztül megbocsátást nyert. Ha Isten nem tudná megbocsátani a jövendő bűneit, akkor egyikünk sem üdvözült, mivel Jézus csak egyszer halt meg, közel kétezer évvel ezelőtt, mielőtt még bármelyikünk vétkezett volna. Minden bűnünk megbocsátást talált. A minden időkre szóló megbocsátás Isten egyik legnagyobb ajándéka gyermekei számára. Úgy folytathatjuk az életünket, hogy bizonyosak lehetünk abban, ha elvétünk valamit, vagy kísértésbe esünk, Ő akkor is szeret bennünket és megbocsát nekünk. Mindössze annyit kell tennünk, hogy hozzá fordulunk, megmosódunk az Igéjében és újra Szellemben kezdünk járni. Sokan hallva ezt azt mondják, “nos, te ezzel azt mondod a keresztényeknek, hogy teljesen rendben van, ha vétkeznek.” Ellenkezőleg, ha a hívők megértik Isten megbocsátásának teljességét, akkor ez még nagyobb kívánságot ad, hogy ne vétkezzenek.

Isten kegyelmének gazdagsága által kaptál megbocsátást a bűneidre és folyamatosan kapod, amikor szükséged van rá. Ez az egyik hatalmas áldás és erős biztonság, amiben ma is járhatsz.

A Paradicsom Lukács 23:39-43
Erre ő így felelt neki: “Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” Lukács 23:43
A Paradicsomot Ábrahám kebelének is nevezzük, ahogy Jézus is utált rá a gazdag ember és Lázár történetében. (Lukács 16:22.) Halála után Jézus leszállt a föld alsóbb régióiba (Efézus 4:9). A János 20:17 azt mutatja, hogy ez az esemény valamikor Jézus feltámadása és az Atyához való menetele között volt. Tehát a Paradicsom (Ábrahám kebele) a sheolban, a föld alsó régióiban helyezkedett el.
Az Efézus 4:8-ban olvasható “foglyokat vitt fogva” kifejezés arra utal, hogy Jézus kiszabadította az Ószövetség szentjeit a pokol azon részéből, amit héberül sheolnak nevezünk. Ezt a héber szót fordítjuk pokolnak a Zsoltárok 16:10-ben, mely Jézusról prófétál: “mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában (pokolban, sheolban), azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson.” (Apcsel 2:27-30.) Az Isten nélküli halottak szintén a pokolba, vagy sheolba kerültek, de Jézus tanítása szerint (Lukács 16:19-31) nagy szakadék volt a kegyesek és az istentelenek között. Akik a pokol kínjai között voltak irigykedve látták azokat, akik az Úr áldásait élvezve Ábrahám kebelében, vagy más néven a Paradicsomban voltak.
Bár ezek az ószövetségi szentek áldást nyertek, nem tudtak az Úr jelenlétébe belépni, mivel Jézus Krisztus engesztelése még nem teljesedett be. Ebben az értelemben foglyok voltak ők is. Amikor Jézus meghalt, alászállt a sheolba és magával vitte ezeket a foglyokat. Felvitte őket a Mennybe, egyenesen Isten jelenlétébe, ezzel kiürítette a Paradicsomot. Ezután az esemény után csak isten
nélküliek maradtak a pokol szenvedései közepette. A Jézus mellett megfeszített tolvaj azt kérte Jézustól, hogy emlékezzen meg róla. Jézus biztosította őt, hogy hamarosan a Paradicsomban fognak találkozni.

Ma, akár elragadtatás által találkozol a levegőben Jézussal, akár idős korodban egyszerűen elköltözöl a testedből egyetlen utad a Mennybe vezet, ez örömteli várakozásod.

A kárpit kettészakadt Lukács 23:45
A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Lukács 23:45
A kárpit (függöny) a plafontól a padlóig ért, faltól falig, és elválasztotta a Szentek Szentjét a Szenthelytől Salamon Templomában. A Templom 30 könyök magas volt (1. Királyok 6:2), de Heródes 40 könyökre növelte a méretét Josephus leírása szerint, aki az első században élt történész volt. A kárpit magassága- attól függően, hogy milyen váltószámot alkalmazol a könyök átváltására, mivel némi bizonytalanság van – 18-24 méter között lehetett. Nagyon fontos, hogy ez a kárpit a tetejétől fogva szakadt szét az aljáig. (Máté 27:51; Márk 15:38.) Egyetlen ember sem képes így széthasítani egy függönyt. Határozottan Isten volt az, aki ilyen módon hasította szét a kárpitot.
Ugyancsak nagyon fontos, hogy a kárpit kettészakadásának időpontja pontosan Jézus kereszthalálának idejére esett. A Zsidó 9:1-9 szerint a kárpit a Szentek Szentjét – Isten tartózkodási helyét elválasztotta a Templom többi részétől, ahol az emberek tartózkodtak. Ez azt fejezte ki, hogy az emberiség el volt választva Istentől – a bűn által. (Ézsaiás 59:1-2.) Csak a főpap mehetett a kárpiton keresztül, évente egy alkalommal. (2. Mózes 30:10; Zsidó 9:7.) Ez a Messiást jelképezte, akinek be kellett lépnie Isten jelenlétébe értünk, és engesztelést kellett végeznie bűneinkért.
Jézus halálának pillanatában a kárpit kettészakadt, kijelentve ezzel, hogy az áldozat megáldoztatott és többé már nincs elválasztottság közted és Isten között.

Jézus elhasította a kárpitot, azaz saját testét (Zsidó 10:20), és megnyitotta az utat az Atyához, saját magán keresztül – azt az utat, amin ma jársz. Örvendezz és vigadj ebben a kijelentésben!

Tiszteld szüleidet János 19:26
Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: “Asszony, íme, a te fiad!” János 19:26
János az egyetlen evangéliumi szerző, aki beszámol Jézus utolsó szolgálatáról, amit édesanyjával kapcsolatban tett, feltehetően azért, mert Máriát pont Jánosra bízta. Még e legnagyobb szenvedései közepette is gondolt Jézus édesanyjára, megtisztelte őt azzal, hogy János gondjaira bízta. Ilyen módon betöltötte a Törvény második parancsolatát, mely a szülők tiszteletét írta elő. A keresztényeknek tisztelniük kell a szüleiket, még felnőtt koruk elérése után is. Az engedelmességi parancs azonban átmeneti. (Galata 4:1,2.) A tisztelet természetes módon engedelmességhez vezet, hacsak Isten törvényével ellentétes dolgot nem kérnek. A tisztelet és engedelmesség nem szinonimái egymásnak. Az Írás azt tanítja, amikor a férfi megházasodik, akkor elhagyja apját és anyját, és a feleségéhez ragaszkodik. (1. Mózes 2:24.) Ezért van az, hogy a szülők közbeavatkozása fiaik és lányaik házasságába sok válás forrása, házassági nehézségek oka. Mégis, a hívőknek tisztelniük kell szüleiket.
A tisztel szó jelentése “megbecsül, respektál”. A görög szó jelentése, amiből a tisztel származik, a “díjaz”, azaz értéket rendel hozzá). Amikor fiatalok vagyunk helyes dolog szüleink véleményét társainké fölé értékelni, díjazni. Az a hozzáállás, hogy szüleink elavultak és kiöregedtek tiszteletlenséget fejez ki irányukba, megfoszt bennünket a bölcsességüktől és bátorításuktól. Amikor idősebbé válunk, véleményünk eltérhet a szüleinkétől, különösen akkor, ha nem hívők, de sohasem szabad tiszteletlenséget mutatnunk feléjük. Ha visszaéléseket, istentelenségeket tapasztaltunk a részükről, akkor a tisztelet nem azt jelenti, hogy abban hiszünk, vagy úgy cselekszünk, mint ők. A tisztelet egyszerűen egy hozzáállás, elismerése annak a pozíciónak, amit azzal töltenek be, hogy életet adtak nekünk. A 2. Mózes 20:12, az 5. Mózes 5:16 és az Efézus 6:1-3 azt mondja, hogy a szülők tisztelete az első parancsolat, ígérettel. Ez a parancsolat az első a Tízparancsolatban, amely áldást ígér annak, aki engedelmesen megtartja.

Tiszteld a szüleidet, ahogy Jézus is tisztelte az övéit, hogy hosszú és bőséges életet élhess.

A Szombat jelentése János 19:31-37
Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. János 19:31
A Messiásra vonatkozó próféciák folyamatosan beteljesedtek Jézus kereszthalálát követően is, és az egyik ilyen prófécia a Szombat (Sabbath) miatt történt. Semmiféle munkát sem lehetett végezni Sabbath idején, ami azt jelentette, hogy Jézusnak meg kellett halnia, el kellett temettetnie mielőtt az elkezdődött. Ezért a zsidók kérték Pilátust, hogy töresse el Jézus lábait. A megfeszített ember lábainak eltörése felgyorsította a haldoklást. A 33. vers azt mondja, hogy Jézus már meghalt, így az írás beteljesedett: “Megőrzi minden csontját, egy sem törik el közülük.” (Zsoltárok 34:20.) – mindez a Sabbat miatt.
A Sabbath-ot először a 2. Mózes 16 említi, majd ezt követően az Úr megparancsolta a Sabbath napjának megtartását a Tízparancsolatban. (2. Mózes 20:8-11.) Isten a Sabbath-ot azzal a nyugalommal kötötte össze, melyet Ő gyakorolt a teremtés hetedik napján. A 2. Mózes 23:12 szerint a Sabbath egyik célja az volt, hogy egy nap pihenést biztosítson Isten népének és az állatoknak minden egyes héten. A mai orvostudomány igazolta, hogy testünknek szüksége van legalább heti egy nap pihenőre, hogy a legjobb teljesítménnyel működhessen.
A Kolosszé 2:16-17-ben Pál megmutatja, hogy a Sabbath pusztán a dolgok egy árnyéka volt, amely Jézus Krisztusban teljesedett be. A Zsidó 4:1-11 beszél a szombat napi nyugalomról, amely minden újszövetségi hívő számára elérhető, de nem szükségszerűen működik valamennyiükben. Ez az Újszövetségi Szombat napi nyugalom egyszerűen az Istennel való kapcsolatunkat jelenti, amelyben megszűnünk saját erőfeszítéseink véghezvitelétől, és engedjük, hogy Isten rajtunk keresztül munkálkodjon.

Ahogy elgondolkodsz a Szombat fontosságáról Jézus halálában, gondolkodj el
azon a tényen, hogy Ő azért halt meg, hogy nyugalmat adjon neked. Ha viharokat, zavarodottságot tapasztalsz magad körül, vessed a terhed Rá, és állj helyre az Ő folyamatos Szombatjában.

A halál elvesztette hatalmát Máté 27:51-53
A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. (Máté 27:52)
Ezt a csodálatos eseményt kizárólag Máténál olvashatjuk. A földrengés minden bizonnyal sok sírról elgördítette a köveket Jeruzsálem szomszédságában, és az eltemetett szentek közül sokan feltámadtak halottaikból. Még Jézus halálakor is olyan erő szabadult fel, hogy a halál elvesztette
szorítását az általa fogva tartottakon.
Jézus feltámadása után ezek a szentek kijöttek a sírjaikból, bementek Jeruzsálembe és sok embernek megjelentek. (53. vers) Csak sejthetjük, hogy vajon milyen hatást gyakorolhatott ez az esemény az emberekre! Jézus feltámadása a kereszténységet teljesen különleges helyzetbe emelte. Sok ember jött majd ment miközben néhány kijelentést tett Istenről, vagy új megközelítésbe helyezte Istent, de egyedül Jézus volt az, aki legyőzte a halált. Ez különlegessé teszi Őt, mindenki más fölé emeli, aki valaha is ezen a földön járt.
Mivel Jézus legyőzte a halált, ezért a félelem és a halál fullánkja eltávolíttatott a számunkra. Az 1. Korinthus 15:55 így ír: „Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” Mindannyiunknak búcsút kell vennünk az életből eltávozott szeretteinktől, akik a Mennybe mennek. Egy ideig szomorkodunk miattuk, de a halál elvesztette hatalmát felettünk, így szomorúságunk is hamar tovaszáll.
A hitetlen emberek számára nincs remény, hogy elhunyt szeretteiket újra viszontlátják, ezért mélyen gyászolnak, és néha véget nem érően. Veled más a helyzet, mivel hatalmas reménységed van: bizonyosságod van, hogy szeretteidet ismét viszontlátod és velük lehetsz az örökkévalóságban, az Úrral együtt.

Bármikor, ha elveszíted a reményed egy átmeneti helyzetben, csak emlékezz meg azokról a “holt” szentekről, akik Jeruzsálemben jártak. Életedben újra hatalmas perspektíva nyílik, és a mára nézve is friss kitekintésed lesz.

Elvárásaid meghatározzák tapasztalataidat János 20: 11-17
Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. János 20:14
Mária nem ismerte fel Jézust. Ő azon asszonyok egyike volt, aki Jézust szolgálta annak teljes földi szolgálata alatt. (Lukács 8:2-3.) Jól ismerte Őt és ezerszer hallotta a hangját. Jézus azzal tisztelte meg Máriát, hogy őt választotta elsőnek, akinek feltámadása után megjelent, mégis, Mária azt gondolta, hogy a kertésszel találkozott. Bizonyára az egyik fő oka, hogy Mária nem ismerte fel Jézust az volt, hogy nem várta, hogy élve viszontlátja Őt! Az a gondolat, hogy Jézus él, még nem járta át az elméjét. Ebből láthatjuk, hogy Mária várakozása meghatározta a tapasztalatát, és valamennyi hívővel ez a helyzet. Amit Istentől várunk általában azt kapjuk Tőle. Isten gondolkodásunktól függetlenül az aki. Ami megtapasztalásunkat illeti, csak olyan módon tapasztaljuk Őt, ahogy gondolkodunk róla. Például, akik nem hiszik, hogy Isten ma is gyógyít, nem fognak addig meggyógyulni, amíg máshogy nem kezdenek el hinni. Azok, akik nem hisznek a Szent Szellemben való
bemerítkezésben, nem fogják megkapni. Akik nem hiszik, hogy Jézus feltámadt a halálból, nem fogják felismerni a feltámadott Krisztus, még akkor sem, ha Ő eléjük állna.
Mária akkor ismerte fel Jézust, amikor Ő a nevén nevezte. A személyes kapcsolat nyitotta el végül a szemeit. Mit hiszel Róla, ma? Ha azt gondolod, hogy Ő mérges rád, nem fogod megtapasztalni az Ő jókedvét, még akkor sem, ha az Írás azt mondja, hogy elfogadott lettél a szeretettben (Efézus 1:6).

Ha azt hiszed, hogy Ő elhagyott téged, akkor nem fogod tapasztalni az Ő jelenlétét, bár Ő sohasem hagy el, sem el nem távozik tőled. (Zsidó 13:5.) Higgy mindenben, amit a Biblia mond Róla, így minden lesz Ő a számodra, sőt több is!

Emlékszel Isten Szavára? Lukács 24:1-9
Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. Lukács 24:8-9
Az asszonyokat két angyal üdvözölte, amikor Jézus sírjához jöttek és emlékeztették őket arra, amit Jézus próféciaként mondott, hogy fel fog támadni a halálból a harmadik napon. Amíg nem emlékeztek vissza Jézus szavaira addig a halott Jézust keresték, nem pedig az élő Urat. Képzeljük csak el, két angyal hirdeti Jézus feltámadását és ez nem fordította meg az asszonyokat, de Jézus szavai igen. Péter azt mondta, hogy Isten írott Szava biztosabb prófétai szó, mint az Úr hallható szava vagy látható megjelenése. (2. Péter 1:16-20.) Gyakran azt gondoljuk, hogy ha valami természetfeletti történne, akkor hinnénk. A sírnál lévő asszonyok története és Péter saját tanúságtétele másról beszél. A látványos dolgok megragadják a figyelmünket, de hit egyedül Isten Beszédéből jön. (Róma 10:17.) Isten Beszédére van szükségünk. Még pontosabban, hitre van szükségünk Isten Beszédében. Az Úr túláradóan hatalmas és értékes ígéreteket adott nekünk (2. Péter 1:4), de hitetlenségünk némelyikünket annyira elkedvetleníti, mintha Jézus ki sem jött volna a sírból. Hitetlenségünk tagadja az Ő feltámadásának erejét az életünkben.
Az Isten Beszédén való elmélkedés felemeli a hitedet és a kételkedést, hitetlenséget kipenderíti az ajtón. Az Igében egy feltámadott Urat és Istent látsz, aki él, és képes valamennyi problémádat kezelni. Amíg ezek asszonyok nem tudták, hogy Jézus él, addig szomorúság töltötte el a szívüket.

Ha bánat tölt el ma, akkor amiatt van, hogy megfeledkeztél Jézus számodra átadott győzelméről. Emlékezz arra, hogy Ő él és Úr minden körülményed felett. Meg fogod tapasztalni a különbséget!

Felismered Jézust? Lukács 24: 13-35
Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Lukács 24: 15
Jézus két tanítványa egy város felé gyalogolt, amit Emmausnak hívtak. Szomorúak voltak, mert Jézusról gondolkodtak éppen. Azokon a beszámolókon töprengtek, amiket nem rég hallottak, miszerint Ő feltámadt, de a tanítványok hitetlenek voltak. Hinni szerettek voltak, de az értelmük nem engedte. Abban a pillanatban Jézus csatlakozott hozzájuk, de ők nem ismerték fel Őt.
Az a személy, akit annyira szerettek velük volt, és ők nem ismerték fel. Hogy történhetett ez? Ha felfogták volna, hogy Jézus velük van, akkor az összes kérdésükre választ kaptak volna, és minden bánatuk örömre fordult volna.
Ugyanezt a történetet jegyezte fel Márk evangéliuma a 16: 12-13 részében. Ebben a beszámolóban Márk azt mondja, hogy Jézus egy más formában jelent meg, de ez nem jelenti azt, hogy máshogy nézett ki. Azon a napon később Jézus azt mondta, hogy tekintsék meg a szögek nyomát a kezein és lábain. (Lukács 24: 39,40.)
Ugyanúgy nézett ki, de egy feltámadott testben volt. A természetes gondolkodás nem tudja felismerni a szellemi igazságokat; a szellemi valóságot szellem módon ismerhető meg. (1. Korinthus 2:14.) Hasonlóképpen az Úr mindig velünk van. Soha nem hagy el bennünket, de mi gyakran hiányoljuk Őt. Nem érzékeljük a jelenlétét, mert az értelmünk szemein keresztül nézünk, nem pedig a hit szemein át. Az Emmaus felé vezető úton a tanítványok akkor ismerték fel Jézust, amikor Ő megtörte a kenyeret velük. (Lukács 24:30,31.) Amikor hit által közösségünk van Vele, akkor megnyílnak a szemeink az Úr jelenlétére.

Ma, nézz a hited szemein keresztül és lássad Őt, aki megígérte, hogy soha el nem távozik tőled, és sem el nem hagy, hanem közötted munkálkodik! (Zsidó 13:5.)

Isten békessége vezessen téged Lukács 24:36
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: “Békesség nektek!” Lukács 24:36
Nem véletlen, hogy az első dolog, amit Jézus a tanítványoknak mondott az volt, hogy “Békesség néktek!” Az Ő feltámadásán keresztül találták meg mind a teljes és örökkévaló békét Istennel. De az Ő békessége nem pusztán Menny és Pokol kérdése volt, hanem egy mindennapi, gyakorlati kérdés. Ahogy minden sportnak vannak hivatalnokai, akik eldöntik a vitás kérdéseket, úgy Isten békessége most a mi mérkőzésvezetőnk, aki eldönt minden vitát, ami az Ő akaratára vonatkozik életünkben. Meg kell tanulnunk hallgatnunk és figyelnünk Isten békességére a szívünkben.
Isten békéjét minden újjászületett hívő birtokolja. A Szent Szellem gyümölcse. Ez a békesség mindig szól hozzánk, mi azonban nem mindig figyelünk rá. Hányszor ellentétesen cselekedtünk a szívünk békességével szemben és valami katasztrofális dolgot tapasztaltunk. Majd azt mondtuk, hogy valójában sohasem éreztük jól magunkat a dologgal kapcsolatban. Ez Isten békéje volt, amely megpróbálta elmondani nekünk, hogy ne menjünk azon a bizonyos úton, ám mi inkább a saját szabályaink és észjárásunk szerinti játékot választottuk.
Van néhány dolog, melyekkel elősegítheted, hogy Isten békéje irányítsa a játszmát a szívedben. Először is, végy figyelembe minden eshetőséget. Ne hagyd, hogy a félelem kizárja Isten lehetőségeit. Azután használd a képzeletedet, hogy felfedd mi fog történni minden egyes választásod következtében. Képesnek kell lenned megkülönböztetni a nagyobb békességet, ahogy fontolgatod az Isten
adta lehetőséget. Ahogy a mérkőzés vezetője jelez, légy elég bátor ahhoz, hogy a legnagyobb békességet adó irányt kövessed. A kormánylapát nem működik addig, amíg a hajó meg nem mozdul. A
hajónak nem szükséges teljes gőzzel haladnia a kormánylapát működéséhez, de legalább mozognia kell. Hasonlóképpen, nekünk is cselekednünk kell, mielőtt Isten békessége tökéletes irányt mutatna. Ha hibát is követsz el, hitben fogod elkövetni, próbálva követni Isten békességét a szívedben. Az Úr képes megáldani a rossz irányt, amit hitben, tiszta szívvel választottak, de nem tudja megáldani a határozatlanságot és a hit hiányát. (Róma 14:23.)

Ezért, ma, cselekedj hitben a békességet követve, és ha netán rosszra fordul a dolog, akkor is tudni fogod, hogy a Szent Szellem helyre fog igazítani.

Felülről származó erő Lukács 24:49
És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” Lukács 24:49
A Lukács 3:16 alapján Bemerítő János azt hirdette, hogy Jézus az embereket Szent Szellembe és tűzbe fogja meríteni. Miután feltámadt és mielőtt a Mennybe emelkedett volna, Jézus megparancsolta minden követőjének, hogy maradjanak Jeruzsálemben és ne menjenek máshová, ne tegyenek mást, amíg Ő el nem küldi az Atya ígéretét rájuk. Akkor felruháztatnak mennyei erővel. Pünkösd napján Jézus 120 embert merített be a felső házban Szent Szellemben, akik mindannyian nyelveken kezdtek szólni, de ez az áldás nem csak az itt tartózkodó néhány emberé volt. Péter az Apcsel 2:39 szerint azt mondta: Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Ez az erő minden hívő számára rendelkezésre áll ma is.
A nyelveken szólás az egyház korszakának jellegzetessége. Azért történik, mert az újjászületett személy újjászületett szelleme beszél (1. Korinthus 14:14), nem pedig az elméje. Az 1. Korinthus 13:1 a nyelveken szólás két formáját írja le: emberek és angyalok nyelvén való beszéd. Az emberek nyelve ismert nyelveken való beszédet jelent. Az angyalok nyelvén, vagy mennyei nyelveken való szólás olyan nyelveket jelent, amelyre minden Szellemmel telt hívő képes, amiről Pál az 1. Korinthus 12-14 részekben szólt. Pál azt mondta, ha egy nyelv nyilvános alkalmon adatik, akkor meg kell magyarázni (a nyelvek ajándéka és a nyelvek magyarázatának ajándéka). De létezik egy személyes imanyelv, melyet minden hívő élvezhet, amelyen keresztül kommunikál a Szellem a szellemmel.
A mennyei erővel való felruháztatás nem pusztán a nyelveken való szólást jelenti. Az Apostolok cselekedetei 1:8 szerint Jézus azt mondta, hogy a tanítványok a tanúságtevésre kapnak erőt és felhatalmazást.

Ma, a Szellemben való imával építheted a hitedet ( Júdás 20) és erőteljes tanúságtevő lehetsz, Isten teremtése szerint. Erről szól a nyelveken szólás és a Szent Szellemben való bemerítkezés.

A vízkeresztség jele Márk 16:15-16
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Márk 16:16
A vízben való keresztséget (vagy bemerítkezést) Jézus parancsolta meg a hit egy kezdeti cselekedete. Márk megfogalmazását így is fordíthatjuk: aki az üdvözítő hit alapján hisz (hit, amely cselekedetet eredményez) az üdvözül. Ebben az értelemben a bemerítkezés nagyon fontos. Lehetőséget jelent arra, hogy az újonnan szerzett hit cselekedetben fejeződjön ki. Aki megtagadja Jézus bemerítkezésre vonatkozó parancsát, az komoly kétségeket ébreszt hite valódiságát illetően.
Másrészt példát találunk az Igében arra, hogy emberek újonnan születtek a vízben való bemerítkezésük előtt. Kornéliusz és barátai az előtt töltekeztek be Szent Szellemmel és szóltak nyelveken, hogy bemerítkeztek volna vízbe. (Apcsel 10:44-48.) A János 14:17-ben Jézus azt mondja, hogy a hitetlen ember nem kaphatja meg a Szent Szellemet, így Kornéliusz és barátai bizonyára újjászülettek a még a vízkeresztség előtt.
A vízkeresztség az Újszövetség jele abban az értelemben, ahogy a körülmetélés az Ószövetség jele volt. Pál apostol nyilvánvalóvá teszi a Róma 4-ben, hogy Ábrahám körülmetélkedése csak egy jel volt. Ábrahám körülmetélkedése előtt igazult meg. Pál továbbmegy és a Galata 5:1-6-ban azt állítja, hogy bárki, aki a körülmetélésben bízik, kiesik a kegyelemből; Krisztus nem használ semmit az ilyen embernek.
Üdvösséget a Jézus Krisztus megváltói munkájába vetett hit képes eredményezni – nem pedig a cselekedeteink. Azonban Jakab szerint a hit cselekedetek nélkül halott. ( Jakab 2:20.) A hit az, ami egyedül üdvözít, de az üdvözítő hit sosincs egyedül, cselekedettel párosul. Erre gondolt Jézus, amikor megparancsolta, hogy minden hívő merítkezzen alá vízben.

Ha nem rendelkezel még a vízkeresztség örömével, akkor ma lehet a te nagy napod! Biztos vagyok benne, hogy a pásztorod örömmel fog alámeríteni. Emlékezz, a víz alá merülés azt jelképezi, hogy részesedtél Jézus halálából, melyet a bűn számára halt; a vízből való feljövetel pedig azt jelképezi, hogy Vele együtt új életre támadtál fel. Hallelujah!

Még egyszer János 21:6
Ő pedig ezt mondta nekik: “Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. János 21:6
Nem ez volt az első eset, hogy Jézus ilyen csodát tett. Amikor elhívta ezeket a tanítványokat, hogy kövessék Őt, ugyanezt a csodát tette. Egész éjjel halásztak és semmi nem akadt a hálójukba. Nem volt egyáltalán logikus magyarázat arra, hogy a hajó bármely oldalára ismét kivetve a hálót fogjanak valamit. De engedelmességből mégis megtették. Mindkét esetben halak sokaságát fogták!
Sok párhuzamot találhatunk a csodálatos halfogás és saját életünk között. A legtöbb ember hasonlóképpen cselekszik. Megpróbálnak hatékonyan tenni, jó családot nevelni, de egy világ választja el amikor a saját erőfeszítéseinket visszük végbe, vagy pedig az Úr Igéje szerint cselekszünk. Ezek a tanítványok ugyanott voltak, ugyanazt a hálót használták, de a különbség az volt, hogy közbeszólt Isten Szava, melyet hittel vegyítettek és engedelmeskedtek neki. A különbség a között, hogy Isten Igéjére, vagy a saját dolgainkra építjük a cselekedeteinket, nem magában a cselekedetekben van, hanem a szívbéli viszonyulásunkban. Ismereted szerint mindent megtehetsz, amit tudsz, anélkül, hogy elérnéd a kívánt eredményt, de vajon Isten Igéjének való engedelmességben léptél ki?

Mit mond az Úr neked a helyzetedről? Találd ki. Azután engedelmeskedj neki és várjad a csodálatos eredményeket.

A legfontosabb kérdés János 21:15-17
Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: “Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én bárányaimat!” János 21:15
Ez az utolsó pillanatok egyike volt, amit Jézus a tanítványaival töltött, mielőtt az Atyához ment. Isten egész terve mindössze néhány óra múlva ezeknek az embereknek a kezébe kerül. Minden, amit Jézus elvégzett, és amit még el kellett végeznie, hamarosan rájuk lesz bízva. Micsoda pillanat! Mit ítélt Jézus a legfontosabb dolognak, amit ezeknek a tanítványoknak mondott? Meglepetésünkre, az Úr Pétert a szeretetéről kérdezte. Háromszor tagadta le Péter, hogy ismerte Jézust. Most azonban három alkalommal kérdezte Pétert, hogy szereti-e.
A legfontosabb kérdés valamennyiünk számára az Úr iránti szeretetünk. Minden más e körül forog. Nagyon könnyű olyan elfoglaltan szolgálni az Urat, hogy ne maradjon idő a Vele való közösségre. Végül ez ürességhez, csalódáshoz és eredménytelenséghez vezet. Mielőtt Péter megtagadta volna Jézust hajlandó volt a halálig harcolni érte. (Lukács 22:23; János 18:10.) De könnyebb harcolni, mint szenvedni. Péter nem szerette az Urat jobban, mint saját magát. Ezért Kérdezte Jézus Pétert, hogy vajon jobban szereti-e Őt, mint ezeket. Péter azért tagadta meg Őt, mert az emberek
véleményét többre értékelte, mint Jézus szeretetét. Jobban szereted Jézus bárminél és bárkinél?

Hasonlóan Péterhez, Jézus ma ezt a kérdést kérdezi, hogy biztos lehess abban, hogy jobban szereted Őt, mint bárkit, vagy bármit az életedben. A feléd való szeretete és a te szereteted Felé, amit minden helyzeteden keresztül látni fogsz.

Törődj a saját dolgoddal! János 21:18-24
Jézus pedig így szólt hozzá: “Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!” János 21:22
A 18. versben Jézus azt mondja Péternek, hogy meg fogja Őt dicsőíteni a halálában, mégpedig mártírként. Nem tudjuk, hogy milyen hatást váltott ki ez a kijelentés Péterben. Kétségtelenül óriási hatása lehetett. Egy dolog azonban bizonyos – Pétert elgondolkodtatta, hogy vajon mi fog Jánossal történni?
Az egyik gyakorta elkövetett kritikus hiba, amikor Isten elhívását az életünkre mások elhívásának fényében próbáljuk meg vizsgálni. Ez nem bölcs dolog. Jézus bölcsen azt mondta Péternek, hogy törődjön a maga dolgával. Ami Jánossal történik, annak nem kell Pétert befolyásolnia. A korai egyház hagyománya azt mondja, hogy Jánost forró olajban megfőzték, ám csodálatos módon nem halt meg. Ezután Pathmos szigetére száműzték, ahol megírta a Jelenések könyvét és végül természetes halállal halt meg. Hogy befolyásolta volna Pétert ez az ismeret? Keserűvé tette volna? Úgy gondolhatta volna, hogy nem tisztességes, hogy őneki a mártírhalál jut, míg János megmenekül ugyanattól? Ki tudja?
Magunkat másokhoz hasonlítani nem okos dolog. (2. Korinthus 10:12.) Ahogy a víz, mi is hajlamosak vagyunk az alacsonyabb szintet keresni. Amikor magunkat másokhoz hasonlítjuk, akkor gyakran kompromisszumot kötünk Isten legjobbjával kapcsolatban, vagy pedig kárhoztatva érezzük magunkat, mivel nem értük el mások szintjét. Nincs szükségünk ezekre az össze hasonlítgatásokra. Pusztán arra van szükségünk, hogy szemünket az Úron tartsuk és beteljesítsük az akaratát az életünkben.

Az életed nem egy másokkal való versenyfutás, hanem verseny azért, hogy minden nap egyre inkább olyan légy, mint Jézus. Az igazi boldogság és beteljesedés akkor található meg, ha arra összpontosítasz, amire Ő elhívott és ezt teljes szíveddel megteszed.

Isten jó János 21:25
De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, s úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket. János 21:25
A földön valaha élt összes ember életének valamennyi részlete sem hatott oly mértékben a világra, mint Jézus életéről ránk maradt kevés feljegyzés. Jézus nem pusztán egy ember volt, Ő a testben megjelent Isten volt. (1. Timóteus 3:16.)
Az Apostolok cselekedetei 10:38-ban Péter egy rövid, de szemléletes összefoglalót ad Jézus életéről és szolgálatáról. Erővel és Szent Szellemmel volt felkenve. Ezt az erőt arra használta, hogy jót tegyen, nem pedig rosszat. Ez Isten egyik fő jellemvonása, ugyanakkor a legegyszerűbb módja annak, hogy eldöntsük valamiről, hogy Istentől vagy a gonosztól származik-e. Isten egy jó Isten, az ördög pedig egy gonosz ördög. Ha valami rossz, akkor az ördögtől van, ha valami jó, akkor az Istentől. A tragédiák három forrásból származhatnak: Istentől, ördögtől és természetes törvényszerűségek miatt. Isten haragja csak a hitetlen embereket érinti. (Róma 1:18.) A hívők sosem fogják megtapasztalni Isten haragját. (Róma 5:9.) Az Újszövetség hívői mentesültek Isten büntető ítélete alól, mivel Jézus elhordozta azt értük.
Ami a természetes következményeket, törvényszerűségeket illeti, ahogy az emberiség áthágja Isten törvényeit mind természetes, mind erkölcsi értelemben, ezért azt aratja, amit vetett. Ha valaki megfontolatlan módon vezet az úton és megöli magát és másokat, akkor ez nem Istentől, de nem is az ördögtől származik. Egy természetes törvényszerűséget szegett meg és ilyen módon fizette meg ennek az árát. Sajnos az ördög gyakran lép fel azzal, hogy minden tragédiával Istent vádolja. De a mi Istenünk egy jó Isten. A Jakab 1:17 alapján minden jó és tökéletes ajándék Tőle származik. Helytelen azt hinnünk, hogy Isten mindent az ellenőrzése alatt tart, és a tragédiáknak célja van a megváltás munkájában. Ez a fajta gondolkodás arra vezethet téged, hogy megfeledkezz az ördögről és szabad kezet adj neki, hogy pusztíthasson az életedben. Azt is eredményezi, hogy ne alkalmazd a természetes törvényszerűségekre vonatkozó bölcsességet. Azt gondolhatod, hogy semmi sem történhet meg, kizárólag akkor, ha Isten akarja.

Ma azonban eldöntheted, hogy a Szellemben jársz-e az Ige által, vagy pedig a saját útjaidon. Sokkal könnyebb Istennel járni, amikor tudod, hogy Ő mennyire jó.

Bemerítés – Kinek a nevében? Máté 28:19
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Máté 28:19
Jézus azt az utasítást adta a számunkra, hogy az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében merítsünk alá (keresztség, vízkeresztség), ennek ellenére nem találunk feljegyzett példát arra, hogy a hívők így tettek volna. Az Apostolok cselekedeteiben feljegyzett példák szerint az embereket egyedül Jézus nevében merítették alá. E miatt a figyelemreméltó különbség miatt olyan tanítások jelentek
meg, miszerint nem létezik a Háromság, valamint, ha nem egyedül Jézus nevében történik az alámerítkezés, akkor nem üdvözülhet az alámerített személy. Ez egy hamis tanítás, ami sok embert vezetett félre. A vízbe való alámerítés egy külső bizonyítéka annak a belső változásnak, ami az újjászületéskor szellemünkben történik. Az Apcsel 10:44-48 alapján Kornéliusz és barátai betöltekeztek Szent Szellemmel és nyelveken szóltak, ami azt bizonyítja, hogy még a vízbe való bemerítésük előtt újjászülettek. Jézus parancsa és a korai Egyház gyakorlata közötti harmónia egyszerű.
Amikor az embereket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében merítjük alá, akkor Jézus nevében merítünk alá, mivel “Őbenne lakozik az Istenség teljessége testileg” (Kolosszé 2:9). Az Atya, a Fiú és a Szent Szellemben való bemerítés, vagy Jézus nevében történő bemerítés egyaránt helyes gyakorlatok, amíg a Kolosszé 2:9 szellemében értelmezzük ezeket.
Ez pusztán egy példa arra, hogy Isten Igéje egyetértésben van önmagával. Néha nem tanulmányozzuk eléggé az Írást.

Ma, ha kérdésed támad az Igével kapcsolatban, ami ellentmondásnak tűnik, akkor egyszerűen tanulmányozzad azt. Kérdezd meg a pásztorodat – álmélkodni fog, hogy kérdezel tőle! Az Ige mindig megmagyarázza önmagát.

Használd a hatalmad! Márk 16:18
Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Márk 16:18
Ez a kép vagy azt jelenti számunkra, hogy természetfeletti védelemben részesülünk, ha kígyókat veszünk fel, vagy pedig Isten védelmének jelképe arra az esetre, ha az ördöggel találkozunk. Mivel a listán található további négy jel szó szerint értendő, a leginkább valószínű, hogy ez a rész kígyók fizikai jellegű felemelésére utal. Pál apostol ezt a természetfeletti védelmet tapasztalta meg a kígyók ellen, amikor Málta szigetén hajótörést szenvedett. (Apcsel 28:3-5.) Azonban ez az egyetlen feljegyezett példa erre a típusú védelemre az Újszövetségben.
A tanítványokról nincs feljegyzésünk, hogy kígyókat vettek volna fel abból a célból, hogy hívő mivoltukat bizonyítsák. Ez Isten kísértése lett volna. (Lukács 4:9-12.) Ez, illetve a halálos mérgek ivására vonatkozó rész ígéret arra, hogy ha véletlenül kígyót veszünk fel, vagy erre kényszerítenek bennünket Krisztus miatt, akkor hihetünk a természetfeletti védelemben. Az az erő, amely ma a hívőkben munkálkodik, ugyanaz az erő, amely Krisztusban munkált a halottak közül való feltámadásakor. Minden, amit Krisztusban birtokolunk, a Vele való egységünkből származik. Ebből az következik, hogy ami igaz Őrá, az igaz ránk is. Eljöttünk, hogy osztozzunk az Úr trónján. (Efézus 2:6), amely azt jelenti, hogy részesedünk a hatalmából, amit az Ő trónja reprezentál, és isteni erőt és hatalmat gyakorolunk ezen a földön.
Nincs egyetlen hely sem az Újszövetségben, amely azt mondaná nekünk, hogy kérjük meg Istent, hogy valamit tegyen az ördöggel. Ehelyett NEKED mondta Isten, hogy tégy valamit az ördöggel. Azért van így, mert Isten delegált, a részedre átadott hatalmával rendelkezel az ellenség munkái felett. A megértésed szemei világosodjanak meg az Ő hatalmas erejére, melyet a részedre átadott. (Efézus 1:18-19.)

Ma, vedd fel a hatalmad az ördög felett és jár győzelemben!

A nyelveken szólás mára szól Márk 16:17-20
Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. Márk 16:20
Az Úr az Ige prédikálását csodákkal igazolta. Ha Jézusnak és az első századbeli keresztényeknek szükségük volt arra, hogy az Igét csodák igazolják (Zsidó 2:4), akkor nekünk is szükségünk van erre. Egyetlen igerész sem mondja, hogy a csodás jelek elmúltak volna. Néhányan úgy értelmezik az 1. Korinthus 13:10-ben található “amikor eljön a teljesség” kifejezést, hogy az a teljes Bibliára vonatkozik. Ez vezetett arra a következtetésre, hogy a Szent Szellem ajándékai megszűntek. Bár Isten Igéje tökéletes (Zsoltárok 19:7), nem ez a tökéletes, vagy teljes dolog, amire Pál utal ezen
a helyen. Az 1. Korinthus 13:8 valóban azt mondja, hogy a nyelvek meg fognak szűnni, de ez nem történik meg addig, amíg “el nem jön a teljesség”. Az 1. Korinthus 13:12-ben Pál azt mondja, hogy amikor eljön a teljesség, akkor színről színre fogunk látni. Ez arról beszél, hogy az Urat szemtől szembe látjuk, nem pedig homályosan, mint egy sötét üvegen keresztül. Némelyek vitathatják, hogy ez szimbolikus értelemben való beszéd, nem pedig szó szerint szemtől szemben. De a következő összehasonlítás ebben a versben azt mondja, hogy akkor, amikor eljön a teljesség, minden dolgot úgy fogunk ismerni, ahogy bennünket ismernek. Nincs más értelmezési lehetőség, mint az, amikor az Úr előtt fogunk állni a földi életünket követően. Akkor szemtől szembe leszünk, és minden dolgot úgy fogunk ismerni, ahogy bennünket ismernek. A 8. vers szerint akkor a próféciák megszűnnek, a nyelvek megszűnnek, és a tudomány elenyészik. Itt az új életről, vagy az új égről és új földről van szó, mivel az utolsó idők egyik jele, hogy tudomány (ismeret) megnövekszik. (Dániel 12:4.)
Ezért aztán a teljesség, amiről Pál beszél, nem lehet a Biblia. Vagy a mi dicsőséges testünk, vagy pedig Jézus az, a második eljövetelekor. Mindkét esetben a nyelvek és a prófétálás fennmarad addig az időig. Jézus azt mondta, hogy démonokat fogsz kiűzni, betegeket fogsz gyógyítani, új nyelveken fogsz szólni, és jelek és csodák követnek téged.

Ez azt jelenti, hogy nagyon izgalmas élet előtt állsz ma!

A tapasztalat reményt szül Róma 5:3-5
A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet Róma 5:4
Volt egy időszak az életemben, amikor hittem, hogy Isten csodálatosan be tudja tölteni a szükségeimet, mivel ezt ígérte az Ő Igéje (Filippi 4:19) – bár még sohasem tapasztaltam ezt a gondoskodást. Azonban eljött az a nap, amikor már nemcsak hittem ezt, hanem a hitem valójában megfogható eredményeket produkált. Megtapasztaltam azt, amiben hittem.
Valami történt bennem. Nem mondhatom azt, hogy hitet eredményezett bennem, mivel már hitben voltam. Ha nem hittem volna, nem kaptam volna. ( Jakab 1:5-7). Viszont a hitem megerősödött, mivel új reménységet kaptam. Ezelőtt az volt a reményem, hogy megtörténhet a dolog. Azután a reményem az lett, hogy újra és újra meg fog történni. Miután sokszor láttam Isten gondoskodását
az a várakozás alakult ki bennem, hogy Ő mindig gondoskodni fog rólam. Isten gondoskodásának megtapasztalása új reményt hozott létre a szívemben. Annak a szívében, aki folyamatosan tapasztalja Isten hűségét a reménynek olyan ereje és mélysége lakozik, amit egy újonc nem érthet meg, nem is értékelhet. Az a személy, aki már felépített egy otthont, magabiztossá válik, biztonság érzete lesz, amit egy először építkező nem ért. Képes lehet megismételni a gyakorlott építkező teljesítményét, sőt túl is haladhatja azt, de a tapasztalat határozott előnyt ad a “veteránnak”.
Nem vezet rövid út a tapasztalathoz, de ahogy a régi mondás mondja: “Ma van az első napja az életed hátralévő részének”.

Próbáld meg Isten Igéjét ma, és kezd el élvezni a növekvő remény csodás előnyeit.

Az emlékezés hatalma 2. Péter 1:10-13
De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. 2. Péter 1:13
Péter ideje ezen a világon korlátozott volt. Valószínűleg ez volt az utolsó bátorítása azok felé az emberek felé, akiket annyira szeretett. Mégis, ahelyett, hogy újabb információt osztott volna meg velük, olyanra emlékeztette őket, amit már tudtak. Az emlékezés erejét használta arra, hogy felkeltse az érdeklődésüket. Az emlékezés egy erőteljes dolog. Egy látvány, hang, vagy illat olyan érzelmeket és cselekedeteket válthat ki, amelyeket évek óta nem tapaszalt az ember, mindezt azért, mert visszaemlékezünk. Az emlékezés az elménk képessége. Péter azt mondja: “a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem”. (2. Péter 3:1). Gondolkodnunk kell, hogy emlékezhessünk. Ez erőfeszítést igényel, de megéri.
Az Úr egyik módszere arra, hogy emlékeztessen bennünket az, hogy különleges napokat tartunk, hogy különleges eseményekre emlékezzünk. Ez volt a fő célja a Szombatnak (Sabbath) (5. Mózes 5:15) és az Ószövetségi ünnepnapoknak. (5. Mózes 16:3.) Arra szolgáltak, hogy folyamatosan emlékeztessenek az Úr áldásaira. Pontosan ez a célja az amerikai Hálaadás ünnepének is. Azért alapították, hogy szerény kezdetünkre emlékeztessen és arra, hogy Isten segítsége nélkül az Amerikai Egyesült Államok nem létezhetne. Nemzeti hovatartozásodtól függetlenül a hálaadásnak életed részévé kellene válnia. Szükséged van arra, hogy megemlékezzél az Ő minden jótéteményéről (Zsoltárok 103:2). Az ok, amiért az Úr azt mondta, hogy el ne feledkezz, mivel az emlékezés erősen és hatékonyan tartja meg a hitedet Őbenne.

Ha nem teszel némi erőfeszítést ennek érdekében, akkor felejteni fogsz. Használd ezt az ünnepet arra, hogy megemlékezz Isten valamennyi, feléd irányuló jótéteményéről.

Jó hálát adni Istennek 2. Korinthus 9:8-11
Így mindenben meggazdagodtok a teljes tiszta szívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk. 2. Korinthus 9:11
Az amerikai Hálaadás ünnepe gazdag istenfélő hagyományokban. Természetesen a legtöbb ember hallott már az eredeti Hálaadásról, amikor a zarándokok hálát adtak Istennek és az indiánoknak azért, hogy segítettek nekik túlélni az első telet az Újvilágban. Az Egyesült Államok sok korai elnöke ünnepséget rendezett, hogy megemlékezzen erről az eseményről. Az amerikai polgárháború ideje alatt, 1863-ban, Lincoln elnök azonban rendeletet bocsájtott ki, amiben hivatalos ünneppé nyilvánította Hálaadás napját. Az eredeti rendeletet valójában William H. Seward írta. Lincoln elnök hasonló
megfontolásból még ugyanazon évben egy nemzeti imanapra tett javaslatot. Egy részlet ebből a nyilatkozatból:
“A menny legkiválóbb és leggazdagabb áldásaiban részesültünk; olyan mértékben gyarapodtunk számban, gazdagságban és hatalomban, mint egyetlen más nemzet sem. De közben megfeledkeztünk Istenről. Megfeledkeztünk a nagylelkű Kézről, amely békében őrzött meg, megsokasított, meggazdagított és megerősített bennünket, és balga módon azt képzeltük szívünk csalárdságában, hogy mindezt saját bölcsességünk és erényeink hozták létre. A töretlen siker megmérgezett bennünket, túlságosan önelégültekké váltunk ahhoz, hogy érezzük a megváltó és megőrző kegyelem szükségét, túlságosan büszkék lettünk, hogy a teremtő Istenhez imádkozzunk.”
Rendkívül erőteljes szavak ezek, melyek ma igazabbak, mint amikor először leírták őket.

Alázd meg magad, és emlékezz meg arról, hogy Isten olyan sokféleképpen megáldott téged.

Légy mindig hálás Róma 1:16-25.
Hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett. Róma 1:21
Miután Istent megismertük, hálásnak kell maradnunk felé. Miért fontos ez? Egy hálás személy elismeri azt, amit valaki más tett érte. Tudatosul benne mások hozzájárulása. így a hálás ember alázatos. Az alázat szükséges Isten Királyságában. Az ellenség egyik legerősebb taktikai húzása, hogy próbál bennünket, hívőket rávenni arra, hogy saját erőnkből csináljuk a dolgainkat. A hálaadás folyamatosan arra emlékeztet bennünket, hogy Isten a Forrásunk. Nem önmagunk által teremtett férfiak és nők vagyunk; az Úr adott nekünk életet, egészséget, képességeket, és lehetőségeket. Hálásak lehetünk mindezekért! Azok az emberek, akik nem hálásak, hiábavalóvá válnak a képzeletükben. Elvesztik Istenről, mint forrásukról való perspektívájukat és arra kezdenek gondolni, hogy saját erősségeik segítik az előrejutásukat. Elmozdítják az Úrban való hit alapját, és ahogy tovább építkeznek bukásra vannak ítélve.
A hálás emberek másokra is gondolnak, elismerik azokat és tetteiket. Istennel kapcsolatban egy hálás ember tudja, “hogy a segítség nem keletről, nem nyugatról, nem délről érkezik. Isten a bíró: Ő az, aki egyeseket ledönt, míg másokat felemel.” (Zsoltárok 75:6, 7).
Mi a te forrásod? Abból tudhatod meg, hogy kiért vagy miért vagy hálás.

Tedd szokásoddá, hogy minden napot azzal kezdesz, és azzal fejezel be, hogy hálát adsz Istennek mindenért, amit megtett, amit tesz, és amit meg fog tenni érted. Akkor sohasem csal meg az a gondolat, hogy az életed felett te vagy az úr.

Istennek terve van veled Jeremiás 1:4-10
Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. Jeremiás 1:5
Az Úr azt mondta Jeremiásnak, hogy még születése előtt elhívta, megszentelte és kirendelte őt. De ez nem kizárólag Jeremiás esetében volt így. Bemerítő János (Lukács 1:15, 16), Jézus (Ézsaiás 49:1-5) és Pál (Galata 1:15) esetében ugyanez volt a helyzet – és veled is így van! A Zsoltárok 139:13-16 kijelenti, hogy Isten már az édesanyád méhétől fogva ismert. Már akkor tudta, hogy miként fogsz kinézni, mielőtt még megszülettél volna. Mielőtt megformáltattál, az életed már fel volt jegyezve az Ő könyvében. Nem csak úgy megtörténtél. Nem a majmok közül fejlődtél ki. Egy szerető Isten teremtett, akinek konkrét terve van veled. Különleges ajándékokkal teremtett téged, hogy betölthesd az Ő céljait ebben az életben. Istennek terve van veled.
A sikerre és boldogságra a legnagyobb lehetőséged az, ha betöltöd Isten céljait az életedben. Képes lehetsz arra, hogy az Általa kapott képességeidet másra használd, de nem fogod megtapasztalni az Ő kenetét és áldását úgy, mintha Neki szántad volna ezeket a képességeidet.
Azt kérdezheted, hogy Miként tudhatom, hogy Isten mit akar velem? A választ akkor kapd meg, ha teljesen odaadod magad Neki. Amikor teljesen odaadod magad Istennek, akkor a körülményeidet olyan módon kezdi Isten munkálni, hogy ezek Isten tökéletes tervéhez vezessenek.

A te részed, hogy odaadod magad, az Ő része, hogy kijelentést ad. Ha megteszed a saját részed, Ő is megteszi a sajátját. Meg fogod tapasztalni azt a beteljesedést és örömöt, amit csak azok ismernek, akik az Ő akaratának középpontjában vannak.

Mi a te mentséged? Jeremiás 1:4-10
De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! Jeremiás 1:6
Isten kijelentette Jeremiásnak, hogy egy különleges célra teremtette. Megszentelte és kirendelte, hogy próféta legyen Izrael nemzete számára. Milyen fantasztikus hír! Milyen hatalmas dolog tudni, hogy Istennek különleges célja volt Jeremiás teremtésével. Nem baleset történt. Azért lett, hogy az Úr számára elvégezzen egy fontos munkát. Azonban Jeremiás nem érezte áldottnak magát ettől a hírtől – megijedt. Ki akart maradni Isten tervéből. Azt gondolta, hogy az elhívás túlságosan nagy volt a részére, az igazság viszont az, ha az elhívásod nem nagyobb annál, mint amit el tudsz képzelni, hogy meg tudsz tenni, akkor valószínűleg nem Istentől van. Isten egy nagy Isten, és Ő nagy dolgokra hív el. Mi kicsiben gondolkodunk. Isten nagyban. Hála Istennek, Ő az, aki felhatalmaz bennünket, és képessé tesz arra, hogy megtegyük azt, amire elhívott bennünket. Jeremiás azzal tiltakozott, hogy csak egy gyermek, és nem tud beszélni.
Valójában abban az időben felnőtt férfi volt. Saját hitére utalt, arra, hogy alkalmatlan volt a feladatra. Mózes ugyanezt a vonalat követte Istennel. (2. Mózes 4:10.)
Mindannyian próbáltuk már ezt. De az Úr azt parancsolta Jeremiásnak, hogy többé soha ne mondja magáról, hogy alkalmatlan. Egyikünk sem képes Isten akaratát a saját erejéből megtenni, de egyikünk sincs önmagára utalva, amikor Isten akaratának alárendeljük magunkat. Ő különleges kenetet és ajándékokat ad, hogy elvégezhessük az akaratát. Amit tennünk kell, hogy alárendeljük magunkat a számára, a többit Ő teszi meg. Ismered Isten akaratát az életedben?

Úgy érzed, hogy hiányzik belőled az, ami a véghezviteléhez szükséges? Ha igen, akkor jó helyen vagy. Ne próbáld saját erődből elvégezni a feladatot, és soha többé ne utalj a gyengeségedre. Csak add Neki magad és haladj előre.

Senki sem jelentéktelen Apcsel 9: 1-22
Anániás így válaszolt: “Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben. Apcsel 9:13
Mindenki ismeri a Tarzuszi Sault, akiből később Pál apostol vált. Isten arra használta őt, hogy az Újszövetség nagy részét megírja, de vajon ismered-e azt a bátor személyt, akit Isten arra használt, hogy Saul vak szemét megnyissa, a Szent Szellem keresztségével szolgáljon felé és azt a próféciát adja át a számára, amire a teljes szolgálata épült? Gyakran megfeledkezünk az Anne Sullivan-ekről, akik a világ Helen Keller-jeit elérik; ám ezek nélkül, a tanítványaiknál kevésbé híres emberek nélkül nem lehetnének Pál apostolaink.
Ezután az igerész után Anániásról nem esik több szó. Amennyire a bibliai beszámolóból ismerjük, ő sohasem cselekedett egyéb hatalmas dolgot. Bizonyára sosem tett olyan eget rengető dolgot, mint a Tarzusi Saulnak tett szolgálat. Ennek ellenére Anániás bizonyára hatalmas hittel rendelkezett az Úrban, mivel közel merészkedett ahhoz az emberhez, aki üldözte és gyilkolta a keresztényeket, ezzel
életfontosságú összekötő kapocs lett azokban az eseményekben, melyek Isten egyik legnagyobb emberét hozták el nekünk.
Modern, kificamodott értékekkel teli világunkban szem elől vesztettük a világ Anániásait. A sikert hideg statisztikákkal mérjük, melyek gyakran figyelmen kívül hagyják azokat a szerető szívű szülőket, akik áldozatot hoznak gyermekeik sikereiért, vagy azokat a tanárokat, akik időt és energiát fordítanak arra, hogy egy-egy tanítványuk életében változást érjenek el. Emiatt elmulasztjuk saját kicsi
cselekedeteink lehetséges befolyásának felismerését. Bárki megszámolhatja egy almában a magokat, de csak Isten számolhatja meg a magban lévő almákat. Hasonlóképpen, a szeretetből és hitből fakadó cselekedeteid lehetséges hatásai kívül esnek a látókörödön.

Ne menj el azon lehetőségek mellett, melyekkel másokat áldhatsz meg ma! A következő Pál apostol felé szolgálhatsz így.

Hol vagy? Apcsel 9:10-22
Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: “Anániás!” Õ így válaszolt: “Íme, itt vagyok, Uram.” Apcsel 9:10
Isten Anániást nevén szólította, ő pedig válaszolt: Itt vagyok, Uram! Mi történt volna, ha Anániás nincs ott? Mi lett volna, ha éppen akkor valami mással foglalkozik, és nem hallgatott volna az Úrra? Az Úr talán valaki mást talált volna, aki megteszi az akaratát, de nem tudhatjuk biztosan. Ezt mondhatjuk: Anániás élete legnagyobb lehetőségét mulasztotta volna el. Hány ember vezetett
az Úrhoz valakit, aki olyan hatással lett volna a világra, mint Pál? Nagy jelentősége van annak, hogy Anániás ott volt. Az Úrral való közösség helyén tartózkodott. Figyelmesen hallgatott az Úrra. Ez nem jön két nap alatt.
Bizonyára Anániás sok időt töltött az Úr jelenlétében. Hány nap, hét, vagy év múlt el úgy, hogy Anániás az Urat kereste? Amennyire ismerjük, Isten nem tett az ő életében olyan látványos dolgokat, mint amit ebben az időben. Anániás azonban hűséges maradt. Ott volt, amikor a nagy lehetőség megérkezett. Gyakran nem vesszük tudomásul, hogy normál esetben nem látunk angyalokat,
nincsenek látomásaink az Úrral való közösségünk idején. Nem mindig lúdbőrzik a hátunk. Csak a gyengéd békesség és a hit bizonyossága jelzi, hogy az Úr velünk van. A látványos dolgok csak esetenként jelentkeznek, ennek ellenére folyamatosan gyakorolnunk kell az Úrra való várakozást. Mindig a vonal végén kell lennünk. Gondolod, hogy Isten hívott már és te nem voltál ott?

Ne engedd, hogy ez ma megtörténjen veled! Légy biztos benne, hogy az antennád fel van húzva, a hited be van kapcsolva, így amikor az Úr a neveden szólít, te meg fogod hallani.