Elvárásaid meghatározzák tapasztalataidat János 20: 11-17
Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. János 20:14
Mária nem ismerte fel Jézust. Ő azon asszonyok egyike volt, aki Jézust szolgálta annak teljes földi szolgálata alatt. (Lukács 8:2-3.) Jól ismerte Őt és ezerszer hallotta a hangját. Jézus azzal tisztelte meg Máriát, hogy őt választotta elsőnek, akinek feltámadása után megjelent, mégis, Mária azt gondolta, hogy a kertésszel találkozott. Bizonyára az egyik fő oka, hogy Mária nem ismerte fel Jézust az volt, hogy nem várta, hogy élve viszontlátja Őt! Az a gondolat, hogy Jézus él, még nem járta át az elméjét. Ebből láthatjuk, hogy Mária várakozása meghatározta a tapasztalatát, és valamennyi hívővel ez a helyzet. Amit Istentől várunk általában azt kapjuk Tőle. Isten gondolkodásunktól függetlenül az aki. Ami megtapasztalásunkat illeti, csak olyan módon tapasztaljuk Őt, ahogy gondolkodunk róla. Például, akik nem hiszik, hogy Isten ma is gyógyít, nem fognak addig meggyógyulni, amíg máshogy nem kezdenek el hinni. Azok, akik nem hisznek a Szent Szellemben való
bemerítkezésben, nem fogják megkapni. Akik nem hiszik, hogy Jézus feltámadt a halálból, nem fogják felismerni a feltámadott Krisztus, még akkor sem, ha Ő eléjük állna.
Mária akkor ismerte fel Jézust, amikor Ő a nevén nevezte. A személyes kapcsolat nyitotta el végül a szemeit. Mit hiszel Róla, ma? Ha azt gondolod, hogy Ő mérges rád, nem fogod megtapasztalni az Ő jókedvét, még akkor sem, ha az Írás azt mondja, hogy elfogadott lettél a szeretettben (Efézus 1:6).
Ha azt hiszed, hogy Ő elhagyott téged, akkor nem fogod tapasztalni az Ő jelenlétét, bár Ő sohasem hagy el, sem el nem távozik tőled. (Zsidó 13:5.) Higgy mindenben, amit a Biblia mond Róla, így minden lesz Ő a számodra, sőt több is!









