Sallangmentes hit Lukács 2:6-7
És megszülte elsőszülött f iát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Lukács 2:7
Megdöbbentő, hogy a királyok Királya egy istállóban született meg, mivel senki sem adott helyet a szüleinek a vendég fogadóban. Jézus volt a Teremtő és a teremtményei nem biztosítottak számára helyet. Ez kiborított volna egy önző, én központú istent. Úgy gondolom, Isten az Atya örömét találta azokban a körülményekben, ahogy Jézus született. Egyébként is, egy szoba a föld legnagyszerűbb palotájában is csak árnyéka lett volna annak a dicsőségnek, amit Jézus otthagyott. Semmi sem hasonlítható hozzá, ezért minek megpróbálni? Ezenkívül a szeretet és alázat
motiválta Isten csodálatos tettét az emberré válásakor. (Filippi 2:8.) Jézus azt mondta, hogy ő szelíd és alázatos szívű. (Máté 11:29.) Mi egy alázatos Istent szolgálunk.
Az Úr valamivel látványosabban is jöhetett volna. Megszülethetett volna a legnagyszerűbb palotában is. Megigézhette volna az embereket, hogy higgyenek benne azzal, hogy olyan fantasztikus dolgokat mutat, melyek feleslegessé tették volna a hitet a szemlélődők számára, így elfogadták volna, mint Messiást, de ez nem az Ő útja volt. Szereti a hitet látni az emberekben, az egyszerű hitet. Ezért lehetetlen tetszeni Neki hit nélkül. (Zsidó 11:6.) Elmulasztod meglátni Isten rejtett csodáit magad körül, mivel valami igazán látványos dolgot keresel? Ha Jézust egy istálló jászlában fekve találtad volna vajon hittél volna benne?
Az Úr örömét leli abban, hogy kevéssé látványos módon tárja fel Önmagát. Ne mulasszad el ma Őt!









