Kijelentett ismeret Lukács 2: 25-35
Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. Lukács 2:26
Egyik pásztor barátom elmesélte nekem, hogy mielőtt megkapta a Szent Szellemben való keresztséget, a karizmatikusokban egy dolog zavarta kiváltképpen, amit “kijelentett ismeretnek” nevezünk. Két doktorátusi fokozattal rendelkezett, szemináriumot végzett, mégis, amikor olyan szolgálókat hallgatott a rádióban, mint én (formális képzés nélkül), akik olyan módon világították meg az Igét, ahogy addig még nem hallotta. Azt mondta, hogy százszor tanulmányozta ugyanazokat az Igéket és mégsem vette észre azokat a nyilvánvaló igazságokat, amelyekről mi szóltunk. Ez feldúlta, ugyanakkor pedig kívánta azt, ami nekünk volt, neki pedig nem.
Így történt Simeonnal is. Kijelentette számára a Szent Szellem. Ez olyan dolog volt, amit embertől tanult. Ez kijelentett ismeret volt: olyan ismeret, amely nem megfigyelésből, vagy utasításból származik, hanem intuícióból. Ez a kijelentett ismeret minden újjászületett keresztény számára elérhető, aki elfogadja a Szent Szellem ilyen irányú szolgálatát. Simeonnak nem volt természetes ismerete arról, hogy a több ezer kisbaba közül melyik is a Felkent. Egyszerűen ráhangolta a szívét a Szent Szellemre, és a tudás természetfeletti módon a részévé vált a megfelelő időben. Nem olyan nehéz elhinnünk! A természetben láthatjuk a madarakat, halakat és számos állatot, hogy oda vándorolnak, ahonnan a szüleik jöttek, mindezt mindenfajta előzetes ismeret nélkül. Nem az iskolában tanulták. Ha Isten képes beszélni az állati teremtményeihez, akkor elképzelhető tán, hogy hozzád is szólhat?
Hallgass ma Isten hangjára a belsődben ma, és kérd meg, hogy adjon neked kijelentett ismeretet Önmagáról és az életedre vonatkozó akaratáról.









